akció

Az angol úriemberek a lovak közé dobták a gyeplőt 2017.10.04., szerda Elöljáróban le kell szögeznem: tisztában vagyok vele, hogy a Kingsman: A titkos szolgálat egy megosztó alkotás volt. Számtalan ismerősöm, akivel amúgy sok mindenben egyezik az ízlésünk, csak húzta rá a száját, belőlem viszont olyan lelkesedést váltott ki, mint nagyon kevés film (pláne akcióvígjáték), azonban nehezemre esik épkézláb módon megfogalmazni, miért. Ez elég kényelmetlenül érint – leginkább azért, mert a második rész, a Kingsman: Az aranykör ugyanilyen hatással volt rám, és épp kritikát készülök írni róla. De azért megpróbálom.

Urániás filmek nektek 2015.10.21., szerda Ezúttal az alábbi vetítések esetén élhettek a hallgatói akciótokkal.

Urániás filmek nektek 2015.10.21., szerda Ezúttal az alábbi vetítések esetén élhettek az hallgatói akciótokkal.

Moziba be 2015.06.09., kedd Vizsgák után édes a 690 Ft-os mozijegy. Négy filmet ajánlunk csak most, csak nektek.

Gyros akció bölcsészeknek 2013.02.04., hétfő A szemeszter során minden hónapban igyekszünk valamilyen gasztronómiai akcióval kedveskedni a bölcsész hallgatóknak. Elsőként az Etető Klub Gyrosban vásárolhattok február minden csütörtökén 10 és 3 óra között 590 Ft helyett 400 Ft-ért gyrost!

Egyetemi hónapok a Fordanban 2011.12.15., csütörtök Decemberben és januárban pénztárcabarátabb a Fordan, 50% kedvezményt adnak a biliárdra és 15%-ot az italokra minden hallgatónak.

© 2009-2021 PTE BTK HÖK

Impresszum