tehetség

„Az egész családom egy meghatározó művészeti élmény” – interjú Tóth Magdolnával 2018.04.12., csütörtök Tóth Magdi a PTE Művészeti Karának másodéves szobrász szakos hallgatója. Elég csak ránéznünk egy hétköznapi szettjére ahhoz, hogy világossá váljon, nem egy hétköznapi lánnyal állunk szemben; szinte egyértelmű már a megjelenéséből is, hogy művészi babérokra tör. Magdi korai szakmai sikereit és sokoldalúságát jó példázza, hogy a közelmúltban szülőfaluja templomának falára domborművet készített, illetve múlt hónapban festményeiből (!) nyílt kiállítás a Répce Galériában, amiről Torjay Valter festőművész, művészettörténész is szuperlativuszokban beszélt.

Kutató szemmel a világ – interjú Flach Richárddal 2018.03.11., vasárnap Az egyetemi mindennapok szükségszerű velejárója valamiféle tudományos munka, legyen szó akár egy szemináriumi dolgozatról vagy kiforrottabb önálló kutatómunkáról. Flach Richárd a PTE-BTK pszichológia MA szakos hallgatója és fiatal kutató, aki az önsértés pszichológiáját vizsgálja – célja a hatékonyabb prevenció kidolgozása a jelenségben érintett fiatalok segítésére. Kutatása nincs híján a szakmai elismerésnek, amit igazol terjedelmes publikációs listája, számos konferenciaszereplése és a tény, hogy a mostani akadémiai évben másodszorra nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját. A következőkben Ricsi kalauzol bennünket egy különleges, sokunk számára (még) nem teljesen ismert világban. Fókuszban a kutatói identitás, minden szépségével és nehézségével együtt.

Pályázat Átütő Tehetség Ösztöndíjra 2016.10.19., szerda A Pécsi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóságának Tehetséggondozási Irodája mint az egyetem Központi Regionális Tehetségpontja ösztöndíjpályázatot hirdet az egyetem karain tanuló átütő művészeti, sport és tudományos tehetségek részére.

EHÖK pályázatok 2015.09.12., szombat A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata két pályázatot hirdet meg: EHÖK Tehetség Ösztöndíj és EHÖK Beiskolázási Támogatás.

© 2009-2018 PTE BTK HÖK

Impresszum