pszichológia

"A hallgatóságért, a hallgatóságnak, a hallgatósághoz" 2019.05.20., hétfő Győrffy Kinga pszichológus, retorikai előadástechnikai tanácsadó és tréner az elmúlt egy évtizedét azzal töltötte, hogy mesterévé vált a történetmesélés módszereinek.

„A lélek működését kutatja a cselekvésen keresztül” 2019.05.06., hétfő Interjú Zánkay András pszichodráma vezetővel

Pszieszta volt, van, lesz - interjú Rohály Sárával 2019.03.27., szerda Rohály Sára hosszú ideje vállal szerepet a Pécsi Pszichológus Napok, ismertebb nevén a Pszieszta lebonyolításában, az utóbbi két évben már mint főszervező. Vele beszélgettem magáról a rendezvénysorozatról, az aköré szerveződő feladatokról és a jövőről.

Mozgatórugóink három fejezetben 2018.06.23., szombat Eltelt egy félév. Meglehet, hogy erről a legtöbbünknek csak a vizsgaidőszak visszatérő rémálma jut eszébe, de hadd hívjam fel a kiújuló stresszen túl valami pozitívra is a figyelmet: megjelent a Pszichológia mindenkinek egy újabb kötete.

Tévképzetek? Rendel! – könyvkritika illuzionista módra 2018.06.05., kedd Egyszer csak utamba akadt Beau Lotto Láss csodát című kötete az optikai illúziókról. Nem vártam tőle nagy felismeréseket vagy katartikus magamra találást, így már jó előre bepakoltam az agyam és a pendrájvom „rutinmunka” feliratú mappájába. Ezek után kezdtem csak meglepődni: ahelyett, hogy különösebb hatás nélkül az írásmű és az az alapján készült cikk a határidőnaplómban halomban álló kipipált feladatok egyikévé vált volna, mire észbe kaptam, az író már ki is húzta a lábam alól azt a talajt, amit korábban azért egészen biztonságosnak éreztem. Lotto azzal szembesít ugyanis, hogy folyamatosan becsapom magam, tévképzeteim vannak, de biztosít arról is, hogy ez teljesen normális. Most akkor hogy is van ez? Egy könyv azoknak, akik elég erős idegzetűek és vakmerőek ahhoz, hogy meg merjék kérdőjelezni mindazt, amit eddig a körülöttük lévő világról, az életükről vagy egyáltalán önmagukról tudni véltek.

Kutató szemmel a világ – interjú Flach Richárddal 2018.03.11., vasárnap Az egyetemi mindennapok szükségszerű velejárója valamiféle tudományos munka, legyen szó akár egy szemináriumi dolgozatról vagy kiforrottabb önálló kutatómunkáról. Flach Richárd a PTE-BTK pszichológia MA szakos hallgatója és fiatal kutató, aki az önsértés pszichológiáját vizsgálja – célja a hatékonyabb prevenció kidolgozása a jelenségben érintett fiatalok segítésére. Kutatása nincs híján a szakmai elismerésnek, amit igazol terjedelmes publikációs listája, számos konferenciaszereplése és a tény, hogy a mostani akadémiai évben másodszorra nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját. A következőkben Ricsi kalauzol bennünket egy különleges, sokunk számára (még) nem teljesen ismert világban. Fókuszban a kutatói identitás, minden szépségével és nehézségével együtt.

Pszichológia – tényleg mindenkinek 2017.12.17., vasárnap Élénken él az emlékezetemben egy mese, amelyben Mátyás király arról vitatkozik az udvaroncaival, hogy milyen foglalkozású emberből van a legtöbb a világon. Amikor az udvari bolond közbeveti, hogy orvosból, lehurrogják, hiszen az olyan ritka volt akkoriban, hogy csak a leggazdagabb urak engedhették meg maguknak a szolgálatait. A bolond erre pár perc múlva rosszullétet színlel, majd amikor minden uraság köréje gyűlt és egymás szavába vágva ajánlgatnak különböző gyógymódokat, egyszer csak nevetve kijelenti: „Na ugye, hogy megmondtam: ha ebben a teremben ennyi orvos van, mennyi lehet az egész világon?”

„Ha gyakoroljuk a szeretet képességét, (…) talán egyszer majd fölöslegessé válhat a pszichiáter” – in memoriam dr. Stark András 2017.12.10., vasárnap 2017. december 9-én, 69 éves korában váratlanul elhunyt dr. Stark András pszichiáter, pszichoterapeuta, a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézetének volt intézetvezető főorvosa, Pécs kulturális életének központi szereplője. András emellett a PTE oktatója is volt, évtizedek óta segítette a leendő orvosok és pszichológusok fejlődését. Éppen ezért a gyászban való személyes érintettségünk kihagyhatatlan eleme a következő soroknak.

Egzisztenciális pszichoterápia, avagy az élet nagy kérdései I. D. Yalom tollából 2017.10.26., csütörtök Őszinte leszek, tankönyvről még sosem írtam kritikát, pedig az átlag egyetemista több prezentációt és tankönyvet olvas, mint szépirodalmat. Ezúttal mégis kivételt teszek, mert Irvin D. Yalom klasszikusa, az Egzisztenciális pszichoterápia igenis „megér egy misét”.

Hamis emlékek 2017.05.01., hétfő Emlékeink személyiségünk szerves részét képezik, alakítják életünket. Segítségükkel hozunk döntéseket, ítélünk meg embereket és helyzeteket. A közös emlékek kapcsolatot teremtenek köztünk és mások között. Bosszúsak vagyunk, ha elfelejtünk valamit, de vajon észrevesszük-e egyáltalán, ha emlékszünk valamire, ami nem is történt meg velünk? Felismerjük-e a hamis emlékeket?

Vallás vs. pszichológia – Interjú Nagy Norberttel 2017.03.13., hétfő Pszichodráma-vezető, mentálhigiénés szakember, pap, ifjúsági referens. Sok minden eszünkbe juthat erről a felsorolásról, arra viszont valószínűleg álmainkban sem gondolnánk, hogy ezeken a területeken egy és ugyanaz az ember tevékenykedik. Ilyen könnyen feloldható lenne a vallás és a pszichológia között feszülő ellentét? Erről és valódi hivatásáról, személyes motivációiról beszélgettem Nagy Norberttel, a PTE Egyetemi Lelkészségének római katolikus képviselőjével.

Pszichó farsang galéria 2014.02.27., csütörtök Cziegler Sándornak köszönhetően elkészült a hétfő este galériája.

Pszichó farsang galéria 2014.02.27., csütörtök Csütörtökre kipihentük magunkat, így meg is jelentetjük a hétfőről készült galériát. A fotófalnál mutatott erőfeszítésiért köszönet Cziegler Sándornak!

Kutató és kiváló sportoló egyben 2013.11.21., csütörtök A Pszichológia Intézetről az a hír járja, hogy kizárólag idős, szakállas bácsik lakják, ezért véltük kiváló döntésnek, hogy felkeressük Panyi Lilla Krisztina PhD-hallgatót egy interjú erejéig, aki fiatalos és sportos lendületével mintegy varázsütésre megcáfolta a fent említett pletykát.

Pszichológiai tévhitek, második felvonás – A hazugságvizsgáló 2013.11.20., szerda Társadalmunk működésének kulcsa az az alapfeltevés, hogy az igazság előbbre való a hazugságnál. Ha nem így lenne, emberi kapcsolataink sem lennének tartósak, és a kereskedelem is elhalna. A hazugság leleplezése népszerű téma, épp ezért szeretném mihamarabb romba dönteni az ezzel kapcsolatos mítoszt.

A végtag amputáció pszichológiai vonatkozásai 2013.11.20., szerda Manapság leggyakrabban a vaszkuláris betegségek vagy a 2-es típusú diabetes következtében, esetleg traumatikus baleset miatt kénytelenek a sebészek végtag-amputációt végrehajtani. A beavatkozást követő rehabilitáció hatékonysága, a protézis beválása nagyban függ az egyén pszichológiai alkalmazkodásától, motiváltságától.

Miért félünk a sötéttől? 2013.11.20., szerda Este van, a szélviharban faágak karcolják az ablakot. Egyedül vagy, remegve nyakig betakarózol, mert félsz a sötétben. Vajon van erre tudományos magyarázat is? Erre a kérdésre kereste a választ Kopcsó Krisztina, pszichológia szakos hallgató, aki az idei OTDK-n harmadik helyezést ért el.

A „lusta serpa” esete a plüssmacikkal 2012.11.18., vasárnap Sok-sok évvel ezelőtt a Ferencesek utcájában, a valamikori rendőrségi panasz- illetve később ügyvédi irodában plüssmackók jelentek meg, akik azóta is szorgosan követik figyelemmel az arra járókat a kirakat mögül. A Brummogdába betérve egy új világba tévedhetünk, ahova sokan a macijukat hozzák gyógyulni, vagy csak egyszerűen macilevegőt szívni. Közben pedig maguk is gyógyulnak.

Hiszek abban, hogy van szerethető reklám 2012.11.10., szombat Hiszek abban, hogy a reklámkultúra lehet más, több, jobb az emberek életébe tolakodásnál és elárasztásuknál. Hiszek az emberi kapcsolatokban, hiszek az őszinte kommunikációban, ezért is lettem pszichológus.

Gyuricza Gergely –Tűrhető festő vagyok, de hihetetlen pókember 2012.11.10., szombat Egy brazil kávéültetvény éves termését egy nap alatt elfogyasztja, ezen kívül tanul, tanít, fest, blogol. Egyébként pedig ő Gyuricza Gergely, másodéves PhD hallgató a Pszichológia Tanszéken.

Pszichológia Körzet - Zakar Sándor 2012.05.07., hétfő Úgy gondolom, hogy a PTE az a hely, ahol a többi egyetemmel szemben sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a hallgatókra, elsősorban a képviselet, valamint a szervezett programok területén. A pszichológus hallgatók komolyan veszik tanulmányaikat, nem csak a lazítás lehetőségét érdemlik meg, de a megfelelő érdekképviseletet is

Álom, trauma, pszichoanalízis - műhelykonferencia Heller Ágnes tiszteletére 2012.04.11., szerda Hogyan válhat filozófiai vizsgálódás tárgyává legrejtélyesebb szubjektív élményeink egyike, az álom? Hogyan viszonylik az álom filozófiai megközelítése a klasszikus és a modern pszichoanalitikus álomelméletekhez? Miképpen használható az álommunka a pszichoterápiás gyakorlatban? - többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az április 18-án, a Zsolnay negyedben megrendezésre kerülő konferencia.

PSZIESZTA - pszichológus napok az egészség jegyében 2012.03.19., hétfő Már hagyományosnak tekinthető, hogy ha tavaszodik, akkor közeledik a Pécsi Pszichológus Napok. Idén erre március 22-től 24-ig fog sor kerülni a „B” épületben, a Pszichológia Intézetében, ahol az egészség témakörét fogják a meghívott előadók körüljárni. A részletes időrendet és a PSZIESZTA programfüzetét beljebb találjátok!

© 2009-2019 PTE BTK HÖK

Impresszum