pályázat

Pályázat: PTE BTK HÖK irodavezetői pozícióra 2018.05.10., csütörtök Legyél a BTK HÖK Elnökségi csapatának tagja, mint a DiákCentrum új irodavezetője!

Meghosszabbításra került a Küldöttgyűlési tagok választási időszaka 2018.04.09., hétfő A meghosszabbított pályázati időszak vége április 13.

Mazsihisz pályázati felhívás bölcsészettudományi karok hallgatói számára 2018.01.16., kedd Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet a bölcsészettudományi karok hallgatóinak számára. A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni.

Pályázati felhívás: önköltséges hallgatók számára államilag finanszírozott helyek elnyerésére 2017.06.20., kedd A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot hirdet a költségtérítéses/önköltséges finanszírozási formában tanulmányokat folytató hallgatói számára a 2017/2018-as tanév I. félévére megüresedett államilag támogatott/állami ösztöndíjas helyekre a Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 43.§-a alapján.

Kiírásra került a felsőévesek kollégiumi pályázata 2017.05.31., szerda A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Központi Kollégiumi Bizottsága a PTE SZMSZ 6. számú melléklete a Térítési és Juttatási Szabályzat (továbbiakban: TJSZ) 35. §-ában foglaltakra figyelemmel a 2017/2018-as tanév vonatkozásában kollégiumi ellátásra pályázatot ír ki.

Pályázati felhívás: Fiatal Politológusok Találkozója 2017.05.18., csütörtök A Lakiteleki Népfőiskola, a Rendszerváltást Kutató Intézet és Archívum, valamint az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. közös szervezésében kerül megszervezésére 2017. szeptember 27-29- én a Fiatal Politológusok Találkozója.

Pályázati felhívás: Pályázati és ösztöndíj Bizottsági tagság 2017.04.25., kedd A PTE BTK DJKB és PTE BTK HÖK 2017. április 25-én pályázatot ír ki Pályázati és ösztöndíj Bizottsági tagság betöltésére.

Hírek a rendszeres szociális ösztöndíjjal kapcsolatban 2017.02.08., szerda Közelítenek a rendszeres szociális ösztöndíj pályázati határidői , de akinek segítségre van szüksége az bátran fordulhat a DJKB tagjaihoz.

Tájékoztató a tavaszi szemeszter pályázati kiírásairól 2017.02.01., szerda A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki rendszeres szociális ösztöndíj és elsősök kiegészítő alaptámogatása, valamint szakmai gyakorlati ösztöndíj elnyerésére.

Pályázat PTE EHÖK Belső Ellenőrző Bizottsági tagságra 2017.01.09., hétfő Az EHÖK Belső Ellenőrző Bizottsága az EHÖK, illetve annak szakbizottságai, valamint a részönkormányzatok és annak bizottságai munkájának törvényességi felügyeletére létrehozott 5 tagú testület. A PTE EHÖK BEB tagjai a Pécsi Tudományegyetem aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók közül kerülnek megválasztásra. A PTE EHÖK BEB tagok mandátuma visszavonásig érvényes, de legfeljebb 1 évre szól, mely meghosszabbítható.

Pályázat PTE EHÖK Központi Választási Bizottsági tagságra 2017.01.09., hétfő A PTE EHÖK KVB tagjai a Pécsi Tudományegyetem aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók közül kerülnek megválasztásra. A választáson való indulás feltétele a pályázati kiírásnak megfelelő pályázat benyújtása.

Dolgozz a Hallgatói Önkormányzat szárnyai alatt 2016.09.05., hétfő Minden szemeszter elején kiírásra kerülnek a közéleti tevékenységhez kapcsolódó pályázatok. Szolgáltatási egységeinkben, saját programjainkon mindig elkél a segítség és szükség van a dolgos kezekre.

Elsőévesek kollégiumi jelentkezése 2016 2016.08.18., csütörtök Az elsőévesek kollégiumi jelentkezése a 2016/2017-es évre lezárult. A Neptunban 224-en jeleztétek igényeteket kollégiumi elhelyezésre, melyből 207 volt érvényes pályázat.

EHÖK BEB és KGB tagsági pályázatok 2016.08.04., csütörtök Tagságra hirdet pályázatot az EHÖK Belső Ellenőrző Bizottsága és a Költségvetési és Gazdasági Bizottsága

Ösztöndíjpályázat fogyatékos felsőoktatási hallgatóknak 2016.08.04., csütörtök A Miniszterelnökség pályázati felhívása fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára

Május 12-ig jelentkezhetsz HÖOK mentornak 2016.05.02., hétfő A mentor azonos intézményben és szakterületen tanuló felsőbb éves, aki segíti a rábízott hallgatók intézményi beilleszkedését: tanácsokat ad tanulmányi és oktatási ügyekben, informál az aktuális pályázatokról, hallgatói juttatásokról, és ösztöndíjakról. A mentorok legfontosabb feladata, hogy felkészítsék a mentorált hallgatókat a segítség nélküli egyetemi életre.

Lehet pályázni a BTK DJKB hallgatói tagságára 2016.04.04., hétfő A PTE BTK DJKB 2016. április 4-én pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagság betöltésére.

PTE Sport és Parasport Ösztöndíj 2016.03.16., szerda A Pécsi Tudományegyetem a 2015/2016-os tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki a PTE Sport és Parasport Ösztöndíjának elnyerésére. A sportösztöndíj célja, hogy támogatást nyújtson annak a hallgatónak, aki tanulmányi kötelezettségein túlmenően rendszeresen részt vállal a PTE sportéletében, valamint elismerje a sportban végzett munkáját és elért eredményeit.

Ujvári János diplomadíj pályázat 2016.02.23., kedd Ajánljuk minden szakdolgozatot író figyelmébe

PB Év Újságírója 2016. 2016.02.22., hétfő A PTE-BTK HÖK ebben a félévben meghirdeti az Év Diákújságírója díjat, aminek célja a feltörekvő tehetségek kiválasztása mellett, hogy támogassa a leendő, és már bizonyított írókat.

Pályázatok közleti tevékenység végzésére 2016. tavasz 2016.02.10., szerda Szeretnél suli mellett dolgozni, de nem jön össze az órák mellett? Jelentkezz közéleti tevékenységre a Szenesbe, a Szolgáltató Irodába, vagy általános munkára.

Segítség az önköltség mérsékléséhez 2016.01.19., kedd Így tudjátok kérvényezni az önköltségetek mérséklését.

CCUSA - csereprogram és nyári munka 2015.11.16., hétfő Ha szeretnél elutazni és dolgozni egy nyár erejéig az Egyesült Államokba, vagy Kanadába, mindenképpen nézd meg a CCUSA programját!

Új bizottsági pályázatok 2015.10.09., péntek Október 14-ig pályázhattok a Pályázati és Ösztöndíj, valamint a Költségvetési és Gazdasági Bizottság helyeire.

Kommunikációs Műhely felhívás 2015.10.07., szerda Olyan, a 2015/16-os tanévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatókat az ország minden intézményéből, akik az intézményi, kari hallgatói önkormányzatok tagjaként erős szóbeli és írásbeli kommunikációs képességekkel bírnak, kezdeményezők és aktívak, jó kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, nem rettennek vissza a csapatmunkától és a felelősségvállalástól.

Pályázat EHÖK Kulturális referensi pozícióra 2015.09.30., szerda A kulturális referens a PTE EHÖK rendezvényeinek megszervezéséért és lebonyolításáért felel.

Rendkívüli Szociális Ösztöndíj és Intézményi Szakmai és Tudományos Ösztöndíjak 2015 2015.09.24., csütörtök Itt vannak az új RKSZÖ és ISZTÖ pályázatok a DJKB-tól.

Még lehet leadni hallgatói képviselői pályázatokat 2015.09.23., szerda Romanisztika és filozófia hajrá!

Pályázat az EHÖK Külügyi Bizottsági tagságára 2015.09.16., szerda A Külügyi Bizottság célja a tájékoztatás, az információáramlás biztosítása, segítségnyújtás, lehetőségek feltárása, innovatív ötletek kidolgozása a Pécsi Tudományegyetem nemzetköziesítési törekvéseinek segítése érdekében.

EHÖK pályázatok 2015.09.12., szombat A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata két pályázatot hirdet meg: EHÖK Tehetség Ösztöndíj és EHÖK Beiskolázási Támogatás.

DJKB tagsági pályázat 2015.09.07., hétfő A Diák Juttatási és Kollégiumi Bizottság tagsági pályázatot hirdet, nézzétek és jelentkezzetek!

Pályázat közéleti tevékenység végzésére 2015.09.02., szerda Pályázzatok a Szolgi vagy a Szenes meghirdetett helyeire, vagy jelentkezz alkalmi kari munkákra!

Elsőévesek kollégiumi jelentekezése -- Változás! 2015.08.27., csütörtök Tehcnikai okokból változik a szociális alapon kollégiumot pályázó elsőévesekre vonatkozó leadási határidő.

Elsőévesek kollégiumi jelentkezése 2015.07.21., kedd Július 23-tól lehet jelentkezni az Elsőéves kollégiumi férőhely pályázatra. Ha már tudod hogy felvettek, ebben a cikkben elolvashatod a legfontosabb tudnivalókat a kolijelentkezéseddel kapcsolatban.

Köztársasági Ösztöndíj felhívás 2015.06.19., péntek Nézzétek meg, hogy tudtok pályázni a Köztársasági Ösztöndíjra!

Gyakorlati lehetőség frissdiplomásoknak 2015.06.17., szerda Fizetett, egy hónapos gyakorlati lehetőség az Inno Régió Alapítványnál.

Kollégiumi férőhely-pályázat a 2015/2016-os tanévre 2015.06.03., szerda Május 25-től elérhető a kollégiumi férőhely pályázat a MODULO rendszerben. A pályázatot elektronikus úton lehet leadni, melynek határideje 2015. június 15., hétfő.

Felsőéves kollégiumi pályázattal kapcsolatos információk 2015.05.21., csütörtök A felsőéves kollégiumi pályázat a mai nappal (05.20.) került volna kiírásra, de technikai okok miatt erre nem kerülhetett sor. Előre láthatóan jövő hétfőn, május 25-én lehet majd elérni a Modulo rendszerben a jelentkezési felületet.

Pályázat EHÖK Ellenőrző Bizottsági tagságra 2015.04.29., szerda A részleteket a cikkben találjátok

Videós pályázatot hirdet a Zsolnay Örökségkezelő NKft.! 2015.04.17., péntek Kreatív, fiatalos látásmódú videóst keresünk, aki rögzíti a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ, a Művészetek és Irodalom Háza, valamint a pécsi világörökségi helyszínek kiemelt eseményeit, amelyekből rövid spotot készít szoros határidővel.

Videós pályázatot hirdet a Zsolnay Örökségkezelő NKft.! 2015.04.17., péntek Kreatív, fiatalos látásmódú videóst keresünk, aki rögzíti a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ, a Művészetek és Irodalom Háza, valamint a pécsi világörökségi helyszínek kiemelt eseményeit, amelyekből rövid spotot készít szoros határidővel.

Pályázati kiírás PTE EHÖK Tanulmányi és Érdekvédelmi Bizottság tagságra 2015.04.17., péntek Az alábbiakban a PTE-EHÖK felhívását olvashatjátok. Április 28. 12 óráig lehet jelentkezni a Tanulmányi és Érdekvédelmi Bizottság tagság ellátására.

Write your own summer story! 2015.04.14., kedd Unod, hogy minden nyarad ugyanúgy telik? Új barátokra, élményekre és izgalmakra vágysz? Az AIESEC nemzetközi programjai lehetőséged adnak, hogy egy olyan projekt része legyél, ami kultúrák közötti megértést segíti.

Segítő kezekre van szükségünk a Szenesben! 2015.02.01., vasárnap A Szenes Klubba keresünk szorgos kezeket, lábakat és agyakat, minden további információ kattintás után!

Pályázat DJKB hallgatói tagságra 2015.01.26., hétfő A PTE BTK DJKB 2015. február 2-án pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagság betöltésére.

2015 tavaszi szociális ösztöndíj, valamint szakmai gyakorlati ösztöndíj 2015.01.26., hétfő Elérhető a 2014/2015-ös tanév tavaszi szemeszterére kiírt rendszeres szociális ösztöndíj pályázat, valamint szakmai gyakorlati ösztöndíj pályázat

Az Ecosim Student Brand Managert keres! 2015.01.15., csütörtök Az Ecosim kft. a PTE hallgatói között Student Brand Managert keres.

Nyári munka Amerikában a CCUSA-vel! 2014.11.19., szerda A CCUSA szervezet eddig több mint 5600 magyar résztvevőt küldtünk külföldre dolgozni. Lehet, hogy idén Te is kijutsz velünk? A következő programokat ajánljuk figyelmedbe:

Pályázat a PTE karácsonyi képeslapjának megtervezésére 2014.11.03., hétfő A Pécsi Tudományegyetem hallgatói számára pályázatot ír ki Karácsonyi nyomtatott és online képeslap tervezésére. Az első helyen elfogadott pályázati munka bruttó 50 000 Ft díjazásban részesül.

Kriszbacher Ildikó Ösztöndíj 2014.10.14., kedd A PTE meghirdeti tehetséges, szakterületükön legkiválóbb hallgatói számára a PTE Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjat (KIÖ).

Rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat 2014.10.03., péntek Kiírásra került a rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat. A részleteket és a dokumentumokat egy kattintással érhetitek el.

Pályázat évközi kollégiumra és DJKB hallgatói tagságra - 2014 ősz 2014.09.27., szombat A PTE BTK Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság pályázatait a cikkben találjátok.

Kollégiumi férőhely-pályázat 2014-2015 őszi félévre 2014.09.27., szombat Május 28-tól elérhető a Modulo-n keresztül a kollégiumi férőhely-pályázat

Pályázat hallgatói közéleti tevékenység végzésére - 2014 ősz 2014.09.01., hétfő A Szolgáltatói iroda pályázatot ír ki hallgatói közéleti tevékenység végzésére.

Szolgáltatásokért felelős referenst keres a BTK-HÖK 2014.05.21., szerda A BTK Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki szolgáltatásokért felelős referens pozíció betöltésére. További részletek alább.

Pályázat PTE EHÖK Ellenőrző Bizottsági tagságra 2014.05.08., csütörtök A PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki Ellenőrző Bizottsági tagság betöltésére. A teljes kiírást a cikkben találjátok.

A sport és kulturális pályázati kiírás 2014.02.14., péntek A HÖK célja segítséget nyújtani a hallgatók szakmai, tudományos, sport, közösségi és kulturális jellegű tevékenységeihez. E pályázat keretében kívánja támogatni azon önszerveződő hallgatókat és hallgatói csoportokat, akik pályázatukban megfogalmazott tevékenységük révén a PTE BTK hallgatói közösségének épülését segítik elő.

Pályázati kiírás Jogi referens pozíció betöltésére 2014.02.05., szerda Az alábbiakban a PTE-EHÖK felhívását olvashatjátok.

Pályázat hallgatói közéleti tevékenység végzésére 2014.02.03., hétfő Újra lehet pályázni a Szolgáltatásokhoz hallgatói tevékenység végzésére.

A PTE-EHÖK marketing referensi pályázati felhívása 2013.12.04., szerda Marketing referenst keres az EHÖK. A szervezet felhívását az alábbiakban olvashatjátok.

I love PTE - Fotópályázat 2013.11.18., hétfő Az alábbiakban a PTE OIG KÖSZI felhívását olvashatjátok.

Külügyi Bizottsági tagság pályázat meghosszabbítás 2013.10.07., hétfő A PTE EHÖK által kiírt Külügyi Bizottsági tagsági pályázatnak meghosszabbították a leadási határidejét. Az új időpont október 14, hétfő. További részletek alább.

Megjelent a Klebelsberg Ösztöndíj Program pályázati felhívása 2013.09.12., csütörtök Megjelent a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program 2013/2014 tanévre vonatkozó pályázati felhívása.

Pályázat hallgatói tevékenység támogatására 2013.09.05., csütörtök Hallgatói tevékenység támogatására a Hallgatói Önkormányzat a szorgalmi időszak tartamára (2013. szeptember 3-tól 2013. december 6-ig) pályázatot ír ki.

Pályázat DJKB hallgatói tagság betöltésére 2013.09.04., szerda A Diákjuttatási és kollégiumi bizottság csapata a következő feladatokat látja el: hallgatókat érintő térítési, juttatási és kollégiumi ügyeinek intézése, pályázatok bírálása, iktatása, ügyfélszolgálat teljesítése a Diákcentrumban. Ha részt szeretnél venni a DJKB munkájában, a pályázáshoz szükséges információkat itt találod.

Évközi kollégiumi férőhely kérvény 2013.09.03., kedd A PTE BTK DJKB pályázatot ír ki kollégiumi férőhely feltöltésre, melyet minden aktív jogviszonnyal rendelkező hallgató benyújthat. A részletes pályázati kiírást és a szükséges űrlapot itt találjátok.

Pályázat (EEP- Kollégiumi díj átvállalása) 2013.09.03., kedd A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki a Térítési és Juttatási Szabályzat 12. § (7) bekezdésének megfelelően az esélyegyenlőség biztosítása érdekében.

Pályázati felhívás 2013.09.03., kedd A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki a szolgáltatásokkal kapcsolatos részfeladatok ellátására (BTK TTK Szolgáltatói Iroda, Rókus Hallgatói Iroda és Gépterem, B épületi gépterem, Zsolnay gépterem).

Kollégiumi pályázati kiírás 2013.08.30., péntek A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a PTE SZMSZ 6. számú melléklete a térítési és juttatási szabályzat (továbbiakban: TJSZ) 35. §-ában foglaltakra figyelemmel a 2013/2014-es tanév vonatkozásában, kollégiumi ellátásra az alábbi pályázatot írja ki.

Megváltozott a kollégiumi pályázat menete 2013.06.06., csütörtök Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően a 2013/2014-es tanévre szóló kollégiumim pályázat beadása már elektronikus formában fog megvalósulni. További részletek alább.

Kiírásra került a Köztársasági ösztöndíj - pályázati felhívás 2013.06.05., szerda Az alábbiakban a PTE BTK Pályázati és Ösztöndíj Bizottságának közleményét olvashatjátok.

Ezt láttam a PEN-en 2013.05.15., szerda Kis késéssel ugyan, de itt vannak a korábban meghirdetett PEN-nel kapcsolatos fotópályázatunk eredményei. A beérkezett munkák közül két hallgató pályázatát ítéltük a legjobbnak és egyúttal bemutatásra alkalmasnak. Szanyi-Nagy Judit és Tarpál László Tamás a következő szemeszterre szóló Szenes bérletüket a jövő hét folyamán átvehetik a Szolgáltatói Irodában.

Határidő hosszabbítás - DJKB hallgatói tagság 2013.04.30., kedd A PTE BTK Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság a DJKB hallgatói tagságra kiírt pályázat határidejét május 3-ig meghosszabbította. A korábbi pályázattal kapcsolatos részleteket alább találjátok.

"Pécsi Rekesz" ötletpályázat 2013.04.26., péntek A pályázat kiírói olyan kreatív építészeti megoldásokat várnak, melyben a sörös rekeszek szolgálnak építő elemként! A cél egy olyan kültéri installáció létrehozása, amely Pécs köztereinek használatával kapcsolatos. Az alkotásnak Pécs Széchenyi terén kell létrejönnie, illetve lényeges, hogy funkcióval legyen megtöltve.

Pályázati felhívás hallgatói tagság betöltésére 2013.04.18., csütörtök A PTE BTK DJKB 2013. 04. 18-án pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagság betöltésére. Pályázni a www.pecsibolcsesz.hu weboldalról letölthető pályázati felhíváshoz csatolt űrlappal lehet, továbbá szükséges csatolni a jelentkező motivációs levelét, fényképes önéletrajzát és hallgatói jogviszony igazolását. További részletek alább.

HÖOK Pályázati Hírlevél 2013.03.28., csütörtök A Pályázati Hírlevél célja, hogy a magyarországi felőoktatási intézmények hallgatói számára heti rendszerességgel összegyűjtse az aktuális hazai, illetve nemzetközi pályázati lehetőségeket. További részletek alább.

Megjelent a HÖOK pályázati hírlevele 2013.03.11., hétfő A Pályázati Hírlevél célja, hogy a magyarországi felőoktatási intézmények hallgatói számára heti rendszerességgel összegyűjtse az aktuális hazai, illetve nemzetközi pályázati lehetőségeket. További részletek alább.

Megjöttek a szoctám eredmények 2013.03.01., péntek Az alábbiakban a DJKB közleményét, valamint a szoctám eredményeket tartalmazó listát tekinthetitek meg.

Rendkívüli szociális ösztöndíj pályázati kiírás 2013.02.24., vasárnap A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a 2012/2013-as tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki a mai napon – 2013. február 25-én – rendkívüli szociális ösztöndíj elnyerésére. További részletek alább.

Rendszeres szociális ösztöndíj, Szakmai gyakorlati ösztöndíj pályázatok 2013.02.06., szerda Kiírták a 2012/13-as félév tavaszi szemeszterére vonatkozó rendszeres szociális ösztöndíj és szakmai gyakorlati ösztöndíj pályázatokat, melyeket az űrlapokkal együtt az alábbiakban találtok.

OTKA alapkutatási pályázat 2013.01.14., hétfő Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok pályázatot hirdet alapkutatások támogatására tudományos műhelyek és fiatal kutatók számára. További részletek alább.

Work4youth - Nemzetközi fotópályázat 2013.01.11., péntek Az International Labour Organization Ifjúsági Foglalkoztatási Programja fotópályázatot hirdet, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekre, a munkahelyi kihívásokra, amelyekkel a fiatalok szembesülnek, és amelyeket képesek leküzdeni. További részletek alább.

Intézményi, szakmai, tudományos ösztöndíjpályázat eredmények - javított lista 2012.11.20., kedd Intézményi, szakmai, tudományos ösztöndíjpályázat eredmények a múlt héten publikált példánya hibásnak bizonyult. Az alábbiakban találjátok a helyes eredényeket.

Miért szeretek bölcsész lenni - pályázati felhívás 2012.11.12., hétfő Milyen élményed van a pécsi bölcsészkarról? Mit jelent számodra pécsi bölcsésznek lenni? Miért járnál ide szívesen? Mi az, ami meggyőzött arról, hogy ezen az egyetemen a helyed? Mindezt meg tudod frappánsan fogalmazni? Vagy esetleg megragadni a hangulatot egy fotóval, fotósorozattal, vagy mozgóképpel? Ragadj tollat vagy kamerát és készítsd el pályázati anyagodat!

Utazz Brüsszelbe vagy Strasbourgba, az Európai Parlamentbe! 2012.11.12., hétfő Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon pályázatot ír ki a nyugat-magyarországi (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl régió) középiskolák diákjai (16-18 év) és felsőoktatási intézményeiben tanuló média- és kommunikáció szakos hallgatói számára.

Vodafon kreatív diákverseny - pályázati felhívás 2012.10.29., hétfő A Vodafone megalkotta az év tarifáját, a VitaMAX Tuningot, amivel 26 év alatt korlátlanul beszélhetsz minden Vodafone-ossal. A tarifa tehát adott, a kampány viszont már rajtad és csapatodon múlik. Ha úgy érzed, hogy az évfolyamod tele van kreatív elmékkel, akkor gyűjtsd magad köré a legjobbakat, és jelentkezzetek a Vodafone Nagy Ötlet kreatív diákversenyére!

Soha 2012 - Pályázati felhívás 2012.10.24., szerda A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudományi Tanszéke kisfilm fesztivált szervez, melynek témája a XX. század során végbement genocídiumok a Gulag, Auschwitz, Nanking, Ruanda, Srebrenica, és célja, hogy ezek a borzalmak soha ne ismétlődjenek meg. A pályázati felhívást és a további részleteket alább találjátok.

Erasmus szakmai gyakorlat pályázati felhívás 2012/13 2012.09.21., péntek Az Európai Unió LLP/ERASMUS programjának keretében a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a 2012-2013-es tanévre pályázatot hirdet európai intézményekben szakmai gyakorlat folytatására. A további részleteket alább találjátok.

A PTE BTK DJKB pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagság betöltésére 2012.09.13., csütörtök A PTE BTK DJKB pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagság betöltésére. A hallgatókat érintő térítési, juttatási és kollégiumi ügyeinek intézése, pályázatok bírálása, iktatása, ügyfélszolgálat teljesítése a Diákcentrumban és a Rókus Hallgatói Gépteremben.

Kiírásra került a 2012. őszi szakmai, gyakorlati ösztöndíj pályázat 2012.09.10., hétfő Kiírásra került a 2012. őszi szakmai, gyakorlati ösztöndíj pályázat - az általános tudnivalókat és a szükséges dokumentumokat itt találod.

Kiírásra került a 2012. őszi szakmai, gyakorlati ösztöndíj pályázat 2012.09.10., hétfő Kiírásra került a 2012. őszi szakmai, gyakorlati ösztöndíj pályázat - az általános tudnivalókat és a szükséges dokumentumokat itt találod.

Kiírásra került a 2012. őszi rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat 2012.09.10., hétfő Kiírásra került a 2012. őszi rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat - az általános tudnivalókat és a szükséges dokumentumokat itt találjátok.

Kiírásra került a 2012. őszi rendszeres szociális ösztöndíj pályázat 2012.09.10., hétfő Kiírásra került a 2012. őszi rendszeres szociális ösztöndíj pályázat - az általános tudnivalókat és az űrlapokat itt találjátok.

Komáromy Gábor ösztöndíj 2012.09.09., vasárnap A Cook Communications, a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC) együttműködve a 2012-2013-as tanévre is meghirdeti a Komáromy Gábor-ösztöndíjat.

Az Országgyűlés elnöke és a Külügyminiszter ismét meghirdette a "Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" című pályázatot 2012.09.09., vasárnap Az Országgyűlés elnöke és a Külügyminiszter ismét meghirdette a "Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" című pályázatot. A pályázat keretében egyetemi hallgatók témába vágó írásait várják. A fődíj 400.000 forint, illetve a tanulmány megjelentetése.

Regisztrációs kiírás kollégiumi várólistára 2012.09.06., csütörtök Az alábbiakban találjátok a kollégiumi várólistára való feliratkozáshoz szükséges dokumentumokat.

Kiírásra kerültek a szociális pályázatok 2012.09.06., csütörtök Kiírásra kerültek a szociális pályázatok, az alábbiakban a rendkívüli, illetve a rendszeres szociális támogatáshoz, továbbá a szakmai gyakorlati ösztöndíj igényléshez szükséges dokumentumokat, űrlapokat tölthetitek le.

Pályázat a szolgáltatásokkal kapcsolatos részfeladatok ellátására 2012.08.31., péntek A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki a szolgáltatásokkal kapcsolatos részfeladatok ellátására. A helyszínek: BTK TTK Szolgáltatói Iroda, Rókus Hallgatói Iroda és Gépterem, B épületi gépterem

New York-i ösztöndíj lehetőség 2012.06.18., hétfő A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot.

A New York-i Amerikai Magyar Könyvtár gyakornoki pályázata 2012.06.18., hétfő A New York-i székhelyű Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulatkulturális menedzsment, non-profit szervezés, népművelés iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot keres. Az ösztöndíjprogramot a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (HAESF) partnerségben valósítjuk meg.

A New York-i Amerikai Magyar Könyvtár gyakornoki pályázata 2012.06.18., hétfő A New York-i székhelyű Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulatkulturális menedzsment, non-profit szervezés, népművelés iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot keres. Az ösztöndíjprogramot a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (HAESF) partnerségben valósítjuk meg.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének szakmai gyakorlati pályázata 2012.06.11., hétfő Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete egyetemi hallgatók jelentkezését várja 2012 szeptemberében kezdődő szakmai gyakorlatra, kommunikációs-rendezvényszervező és uniós tájékoztató irodákkal kapcsolatos területre. További részletek alább.

Köztársasági Ösztöndíj felhívás 2012.05.29., kedd A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága pályázatot hirdet köztársasági ösztöndíj elnyerésére a 2012/2013-as tanévre. A pályázat benyújtásának határideje június 27. a szükséges információkat pedig a kattintás után találjátok.

Megjelentek a Nemzeti Kiválóság Program első ösztöndíj felhívásai 2012.05.29., kedd Nemzetközi színvonalú támogatást biztosító ösztöndíj rendszer épül ki a „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program” keretében. A programhoz kapcsolódóan a napokban jelentek meg az első ösztöndíj felhívások.

Pályázat DJKB hallgatói tag felvételére - meghosszabbított határidővel! 2012.05.29., kedd A PTE BTK DJKB pályázatot ír ki DJKB hallgatói tagok részére. A feladatkör a hallgatókat érintő térítési, juttatási és kollégiumi ügyeinek intézése, pályázatok bírálása, iktatása, ügyfélszolgálat teljesítése a Diákcentrumban és a Rókus Hallgatói Gépteremben. A pályázat leadási határidejét meghosszabbítottuk, május 31-én 12:00-ig adhatjátok le!

Látóhatár fotó- és videópályázat 2012.04.26., csütörtök A Művészetek Palotája fotó- és videopályázatot hirdet egyetemista és főiskolai hallgatók számára. A legjobbnak ítélt alkotások kiállításon fognak megjelenni, majd közönségszavazással fog kiderülni, mely pályázat lett a nyertes. A részletekért kattintsatok!

AISEC nyári önkéntes gyakornoki lehetőség 2012.04.11., szerda A Summer XP keretében lehetőséged nyílik egy felejthetetlen, kihívásokkal teli nyarat tölteni egy gyermektáborban a világ bármely pontján. Különböző feladatokat láthatsz el az állásleírásod és személyes preferenciáidnak megfelelően. A program idejére szállás és teljes ellátás biztosított. A további részleteket alább találjátok.

A Dal+Szerző magazin diákújságíró pályázata 2012.04.10., kedd A Dal+Szerző magazin diákújságíró pályázatot hirdetett olyan egyetemistáknak és főiskolásoknak akik érdeklődnek az újságírás, különösen a zenei újságírás iránt. A verseny nyertese/nyertesei a szerkesztőség munkáját ismerhetik meg, együttes interjúkon vehetnek részt és valódi szerkesztési munkákat is kipróbálhatnak.

Cikkíró versenyt hirdet a hogyankell.hu 2012.04.10., kedd Ha kommunikáció szakos/szakirányos vagy, jelentkezz a Hogyankell.hu cikkíró versenyére, és nem csupán 3 mesés napot tölthetsz egy barátoddal/barátnőddel a balatonfüredi Anna Grand Hotelben a Szallas.hu felajánlásából, de a jövődet is megalapozhatod. A győztes számára ugyanis a Hogyankell.hu-t elindító SAKKOM Interaktív marketingkommunikációs és pr ügynökség gyakornoki állást ajánl fel.

Polgármesteri ösztöndíj 2012.03.23., péntek Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet, melyre Pécsett, vagy valamely testvérvárosában állandó lakhellyel rendelkező, magyar nemzetiségű, nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek. Célja, a kiemelkedő tanulmányi és kutatási eredményeket elérő hallgatók támogatása - a kiírás teljes szövegét beljebb olvashatjátok.

Feltaláló születik - Innovatív ötletpályázat 2012.03.22., csütörtök A Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Központja (továbbiakban: KTTK) a pályázatot hirdet az egyetem karain tanuló hallgatók és PHD hallgatók részére. További információk alább.

Pályázati felhívás az SZJA 1% bevételeinek felhasználására 2012.03.12., hétfő A Pécsi Tudományegyetem Alapítvány a PTE szakmai tevékenységének fejlesztése és korszerűsítése, valamint a kiemelkedő szakmai eredményeket felmutató oktatók, kutatók, hallgatók és egyetemi munkatársak támogatása céljából az alábbi pályázati felhívást teszi közzé.

Singularity University pályázati felhívás 2012.03.12., hétfő A NASA és a Google által alapított Singularity University első ízben hozza Magyarországra a Global Impact Central and Eastern Europe nevű versenyét. A pályázóknak olyan ötlettel, technikai, üzleti megoldásokkal kell előállniuk, amelyekkel több, mint 1.000.000 ember életminőségét javítják hosszútávon.

Szakmai gyakorlatok az Európai Parlamentben 2012.03.12., hétfő Az európai oktatáshoz és szakmai képzéshez történő hozzájárulás, valamint az intézmény működésének a fiatalokkal történő megismertetése érdekében az Európai Parlament többféle lehetőséget kínál szakmai gyakorlatok folytatására és tanulmányi látogatások tételére a Főtitkárságán.

Kiírásra került az intézményi szakmai tudományos ösztöndíj pályázat 2012.03.02., péntek Kiírásra került az intézményi szakmai tudományos ösztöndíj pályázat, melyre a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben, illetve doktori képzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak. A leadás határideje március 2.

Gyakornoki lehetőség New Yorkban 2012.02.19., vasárnap A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres az emberi jogok iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot. A jelentkezési határidő február 29. a részleteket pedig beljebb találjátok.

Pályázati felhívás sport és kulturális hallgatói tevékenység támogatására 2012.02.07., kedd A PTE BTK Hallgatói Önkormányzat pályázatot hirdet a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán aktív hallgatók, hallgatói csoportok, szakkollégiumok és társadalmi szervezetek részére sport és kulturális tevékenység támogatására. A korábbiakhoz képest változott a rendszer: az idei félévben havonta lehet pályázatot benyújtani, a részletek beljebb.

Az aktuális DJKB űrlapok január 30-tól elérhetőek 2012.01.16., hétfő Az aktuális Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Szakmai Gyakorlati Ösztöndíj és a Rendkívüli Szociális Ösztöndíj űrlapokat 2012. január 30-tól, hétfőtől megtaláljátok itt, a weboldalon, illetve február 6-tól pedig a Diákcentrumban, a Szolgáltatói Irodában és a Rókus Hallgatói Iroda és Gépteremben is.

Tagfelvétel a Kerényi Károly Szakkollégiumban 2012.01.05., csütörtök Tagfelvételt hirdet a Kerényi Károly Szakkollégium a 2011/12-es tanév tavaszi félévére. A jelentkezési lap leadási határideje január 12. a szóbeli meghallgatás pedig 19-én lesz. A részleteket és a pályázati űrlapot a továbbiakban találjátok.

HÖOK pályázat bizottsági helyekre 2011.12.15., csütörtök A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája pályázatot ír ki 2012. január 9-ei határidővel, bizottsági poszt betöltésére. A kiírás teljes szövegét az alábbiakban olvashatjátok.

A digitalizált tananyagoké a jövő 2011.11.24., csütörtök Végéhez közeledik az az Európai Unió által meghirdetett tananyag fejlesztési pályázat, melyen eredményesen szerepelt a PTE BTK két szervezeti egysége is. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék és a Politikai Tanulmányok Tanszéke a Gondolat Kiadóval közösen nyújtották be nevezésüket a kiírt tenderre, melynek elnyerésével az elmúlt másfél évben lehetőségük nyílt számos felsőoktatási tananyag digitalizált formában történő megjelentetésére.

Nyílt pályázati kiírás 2011.10.23., vasárnap az „Év outsourcing dolgozata - 2009” cím elnyerésére.

HÖOK Mentorprogram - Felsőoktatási Mentorhálózat pályázati kiírása 2011.10.23., vasárnap A HÖOK Mentorprogram - Felsőoktatási Mentorhálózat pályázatot hirdet a 2009/2010-es tanév, őszi és tavaszi félévre mentor és régió koordinátor feladat betöltésére. A program célja és rendeltetése, hogy segítsük az első éves hátrányos helyzetű hallgatókat a tanulmányi, az oktatási, a juttatási és a hallgatói élettel kapcsolatos ügyekben.

Kollégiumi férőhelyek igénylése - Új határidő!!! 2011.10.23., vasárnap Meghosszabbítottuk a kollégiumi pályázatok leadási (ill. postára adási) határidejét!

Felsőbbévesek koli fellebbezés 2011.10.23., vasárnap A kiértesítési problémák miatt kitoltuk a fellebbezés határidejét: a 2009. júl. 21-éig, keddig, beérkező fellebbezéseket tudjuk elfogadni! (És ha lehet, elsőbbségivel adjátok fel!)

Leendő ELSŐÉVES BA-s és MA-s hallgatók! 2011.10.23., vasárnap A kollégiumi férőhelyekre (és egyéb szociális ösztöndíjakra) LEGHAMARABB AUGUSZTUS elején pályázhattok!

Felsőbbéves hallgatók kollégiumi felvételi eredményei 2011.10.23., vasárnap Megtekinthetőek a kollégiumi pályázatok eredményei.

Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Elsősök Kiegészítő Alaptámogatása pályázat 2011.10.23., vasárnap A pályázati űrlapot megtaláljátok itt, a DiákCentrumban és a Szolgáltató Irodában! Leadási határidő: 2009. szept. 30-a, szerda, 12:00

© 2009-2018 PTE BTK HÖK

Impresszum