Ördögkatlan

Itt a vége (Katlanközvetítés – összefoglaló) 2018.08.06., hétfő Ha egyszer végre elvégzem a pszichológia szakot, meg fogom alkotni a posztfesztivál depresszió fogalmát, amely jelen pillanatban még csak a szakszerűtlen „ne már, hogy vége van” kifejezéssel írható le. Pontosan ezt éreztem vasárnap reggel, mikor Pécs még néptelen utcáin vágtam át a vasútállomás felé. A fejemben a Wombo „Ghost Town” című száma visszhangzott (kiegészülve a bal fülem zúgásával, amit a hajnali zárókoncertjükön a hangszórókhoz túl közel állva sikerült szereznem) és még a lelkem is fázott. Nem maradt más hátra, mint az emlékeimet rendezgetve összefoglalni, mit viszek haza és miért fogok visszajönni jövőre.

A töltődő tudósító (Katlanközvetítés – 2-3. nap) 2018.08.03., péntek Töltődünk. A telefonom meg én. A telefonom akkumulátora két napnyi lelkes fotózás és az időjárás-előrejelzés folyamatos frissítgetése után 27%-on áll, én a ma reggeli véradás után körülbelül 90%-on. Szerencsére a PécsiBölcsész Udvar tornáca elszórt puffjaival tökéletes hely ehhez. Fölöttem, az eresz alatt a fecskefiókák is töltődnek, valahányszor anyukájuk visszatér a fészekhez. Aggódva figyelem, nehogy alacsonyan röpülve érkezzen; nem szeretném, ha esni kezdene az eső, mert tegnap a Wombo koncertjének hevében a Vylyan Teraszon felejtettem az esernyőmet. De haladjunk csak szépen sorban.

Az ázó tudósító (Katlanközvetítés – 1. nap) 2018.08.02., csütörtök Ülök a sátramban és ázom. Illetve szerencsére csak a sátram ázik. A hajam már szárad. Az időjárás idén közepesen kegyes az Ördögkatlan Fesztiválhoz, de legalább rászorítja a tudósítót, hogy megkésett cikkét végre befejezze. Körülöttem a többi sátorból szól a zene, valaki épp zuhanyozni indul, valahol lelkesen kártyáznak, szóval nem úgy tűnik, hogy az eső bárki kedvét letörte volna. Én pedig otthonosan ülök az egész közepén és azon töröm a fejem, hogyan is lehet átadni ezt a hangulatot annak, aki nem ismeri.

© 2009-2018 PTE BTK HÖK

Impresszum