novella

Az alsó út és a felső út 2018.11.06., kedd Néha olyan érzésem van, mintha mindig ferde mennyezetek alatt aludnék. Közvetlenül a tető alatt élek és közvetlenül a tető alá kerülök, majdhogynem sorsszerűen, amíg a bejárati ajtó végtelenül távolinak tűnik és az utca egy más világnak. Ezeken a ferde mennyezeteken időnként megcsúsznak az egyébként precízen felépített gondolataim, lyuk támad rajtuk, mint az elcsúszott lemezek között, és beszivárognak a sejtések, amik félig gondolatok, félig pedig érzések. Keresgélek ebben a struktúrában önmagam után, de nem ismerem fel. Valami elszökött. Szökése keresztültűzi az éjszakát, mint egy fényes fonál. Kinyúlik valahová az ismeretlen távolba. Álmomban újra és újra kérdezni akarok valamit. Nem tudom, kitől. Nem tudom, mit. Követem ezt az embert és próbálom megszólítani. Mert meg kell kérdeznem… meg kell kérdeznem. De elfelejtettem a kérdést. Már ha tudtam egyáltalán valamikor. És amíg nem tudom a kérdést, addig nincs okom megszólítani őt. Lelassítom a lépteimet és hátramaradok, amíg végül eltűnik a szemem elől.

A normalitás fájdalma 2013.11.20., szerda Gyula, Tiborc utca 4. Valamikor júliusban. Két apartman egymás mellett. Az egyikben csak én, másikban a vérszerintijeim, de az erkély közös. Lelki terror. Hagyjanak.

© 2009-2018 PTE BTK HÖK

Impresszum