Pécsi Egyetemi Napok 2013 - sajtótájékoztató galériával

Tegnap a Bőrgyárban jártunk, hogy egy Punnany Massif klipforgatással egybekötött PEN sajtótájékoztatón vegyünk részt, ahol ott volt még Ákos is és csapra vertük az Egyetemi Napok sörét. Jól hangzik? Bizony! Itt megtekinthetitek a galériánkat.

 

Mit lehet eddig tudni a PEN 2013-ról?

  • A Bőrgyárban lesz.
  • Április 24. és 27. között.
  • 4 zenei helyszínen több, mint 70 fellépő fog megfordulni.
  • A város legismertebb kocsmái is képviseltetni fogják magukat.
  • A zenekarok mellett a dj-k is kiemelt figyelmet fognak kapni.
  • Rendhagyó díszlettel találkozhatunk majd.
  • A Zenélő Egytem sem marad majd távol.
  • A 2010-es jegyárak lesznek idén is érvényben.  

Egyelőre ennyi, tekintsétek meg a galériánkat, a további hírek pedig érkezni fognak az elkövetkezendő hetekben!