"Furcsán nagylelkű imperialista az amerikai." Hahner Péter előadásán jártunk

Hogyan lett egy apró nemzetből 200 év alatt a világ egyik legjelentősebb szereplője? Hogy válhatott a 672 fős hadseregből mára a világ messze legnagyobb hadigépezete? Az Egyesült Államok külpolitikáját az idealizmus, vagy az önző birodalmi érdekek vezérlik? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ Hahner Péter, az USA világhatalmi státuszának kialakulásáról szóló előadásában.

2013. november 26-án, a Tudásközpontban szervezte meg az Antall József Tudásközpont az Egyesült Államokkal foglalkozó programsorozat nyitó előadását. "Amerika, az ismeretlen ismerős" névvel a jövő félévben több rendezvényt is terveznek, kitérve a nagyhatalom gazdaságára, kultúrájára, kül-, és biztonságpolitikájára, valamint polgárainak hétköznapjaira is.

Dr. Hahner Pétert, a PTE-BTK Újkortörténeti Tanszék vezetőjét kérték fel, hogy megadja a nyitóakkordokat és mutassa be az Egyesült Államok felemelkedését külpolitikai szemszögből. Az előadó - akinek könyvei a nagy francia forradalomtól, az USA történetén át, a történelmi mítoszok megbuktatásáig terjednek - főként karikatúrák segítségével szemléltette az adott kor felfogását a témáról.

Megtudhattuk, hogy az amerikaiakat már a kezdetektől átitatta a külpolitika fontossága - hiszen az európai diplomáciai kapcsolatok nélkül aligha tudták volna kivívni függetlenségüket - és az erkölcsi felsőbbrendűség érzete. Hitték, hogy az újonnan megalakult államuk más, mint a többi, azok bűneitől és konfliktusaitól mentes. Ugyanakkor a birodalmiság gondolata is megjelenik: a szabadság magasztos eszméjét, az amerikai értékeket terjeszteni kell. Területileg.

Tehát az amerikai külkapcsolatokat a messianisztikus küldetéstudat, arrogancia és agresszió jellemezte. Hajlamosak voltak felszabadítani olyan népeket is, akik alapvetően nem vágytak rá (lásd: indiánok, mexikóiak). Mindemellett megfigyelhető, hogy a legtöbb imperialista megnyilvánulásukat igyekeztek ellensúlyozni - legtöbbször pénzzel. Például a Mexikó ellen folytatott véres területszerző háború végén kifizették az elfoglalt területeket.

Az Egyesült Államok külpolitikájában mindig fontos szerepe volt az unilateralizmusnak, vagyis a szövetségnélküliségnek, ami a hidegháború után még inkább felerősödött. Hahner szerint mára az USA annyira hatalmas, hogy ritkán szorul tárgyalásokra és kompromisszumokra. Külföldi tárgyalófelek nem okoznak problémát, de az ország demokratikus berendezkedése annál inkább. Az ellenzéki pártok, a sajtó, a közvélemény, valamint a hazai és külföldi lobbik jelentősebb hatást képesek kiváltani, mint más országokban. Emiatt nem egyszer kellett az amerikai vezetőknek a társadalom tudatos megtévesztéséhez nyúlnia.

Bármennyire is hangoztatta az Egyesült Államok a különlegességét, gyakran pragmatikusan cselekedett, erőteljesen védte mindig is érdekeit, terjesztette területét és befolyását. Mindemellett az is igaz, hogy idealista világnézetük és igazságérzetük nem hagyta, hogy a gyarmatosító politika kilengéseit jóvátétel, vagy a saját háborús bűnöseiket ítélet nélkül hagyják. Sok hibát és kudarcot lehet felróni nekik, de ugyan ezekben a többi hatalom is vétkes. Mégis, vannak olyan sikerei, amit nem tulajdoníthatunk más államoknak.

Hahner szerint az USA-t két dologért szokták kritizálni: ha beavatkozik más államok belügyeibe, és ha nem. Hatalmánál fogva hajlamosak vagyunk jóval kíméletlenebb bírálatban részesíteni és nagyobb felelősségérzetet elvárni tőlük, mint mástól. Pedig az Egyesült Államokat is ugyan olyan tévedésre és hibázásra képes emberek irányítják, mint a többi országot.