Zsenge Zsivány

A XXI. század filmes palettáján a franchise-ok nagyon jelentős helyet foglalnak el. Olyan önálló filmet, amihez nem kapcsolódik sem folytatás, sem előzmény és nem speciálisan Oscar-díj várományosnak (szakzsargonnal élve „Oscar-pornónak”) készül, alig-alig találunk a mozik műsorában. Kevés  ikonikusabb és ősibb franchise van,mint a Star Wars, amit gyakorlatilag a műfaj megalapítójaként is emlegethetünk. A Csillagok háborúja 1977-ben indult hódító útjára és 2016-ban még mindig teli mozitermeket és -kasszákat eredményez ez a név, még egy egymondatos, már ismert történetű spin-off filmmel is. Ez a film pedig nem más, mint a Zsivány Egyes. 
 
A Zsivány Egyes spoilerekkel tarkított, hosszasan kifejtett története a következő: a lázadók egy kicsiny csapata megpróbálja ellopni a Halálcsillag terveit és ez sikerül nekik. Vége. Természetesen ezt mindenki tudta előre, de azt hiszem a szíve mélyén mindenki reménykedett abban, hogy ennél valamivel többről is fog szólni ez a több, mint két órás film, de nem így lett. A film első egy órájában természetesen megismerkedünk az aktuális főszereplővel, s hősünk szomorú gyerekkorával,  majd belecsöppenünk a cselekménybe, de ennél több nem igazán történik. A második órában pedig a már beharangozott akciót követhetjük végig. Tehát elmondhatjuk, a film nem túl változatos, és mivel a végkifejlet is ismert, így nem is túlságosan izgalmas (persze előre nem tudjuk, hogy majd hogyan hajtják végre a rablást, mégis, miközben nézzük a filmet, úgy érezzük, hogy egyszer már láttuk ezt). 
Karaktereit tekintve, szintén nem hoz sok újat ez a rész. Megvan az Ébredő erőben megismert kompetens, lázadó, nehézsorsú női karakter, aki amellett, hogy a Galaxis megmentésén fáradozik, a családi múltjával is megküzd. Nem maradhat el mellőle a hősszerelmes, aki céltudatos és megvan benne a Lázadók rosszfiús sármja. Természetesen szerelmük csak a film végén „bimbózik ki”, de mi már egy jó háromnegyed órája tudjuk, hogy valójában mit éreznek az egyenruha alatt. És végül, de nem utolsó sorban ott van az, aki eladhatóvá teszi a filmet, a vicces robot, elnézést droid, K-2SO. Az ő karaktere az egyetlen, aki szerintem kiemelendő a többiek közül. Ő C-3PO-hoz hasonlóan egy beszélő droid, aki szókimondó és kicsit engedetlen természete viccesé és szerethetővé teszi. 
 
Összegezve én úgy gondolom, ez a Start Wars film a Star Wars-ért van és készült. Legfőbb és tagadhatatlan érdeme a világépítés. Számtalan új bolygót, fajt, űrhajót és ruhát ismerhetünk meg, amiket a korábbi filmekben nem láthattunk. A sorozat nagy rajongóinak pedig számos kedves kikacsintással teszik nagy élménnyé a Zsivány Egyest, kezdve a Darth Vader szereplésével, az eredeti Egy új remény c. film végén látható jelentek újrajátszásával vagy Carrie Fisher fiatalkori önmagának megjelenésével (mint CGI Leila hercegnő). 
 
Ezek után felmerül a kérdés: szüksége volt a világnak még egy Star Wars filmre? Az én véleményem alapján nem, bár a rajongók valószínűleg ezt egészen máshogy látják. De mondok ennél sokkal rosszabbat is, szerintem a Zsivány Egyes vagy a Han Solo eredet film vagy a harmadik trilógia teszi tönkre mindazt, amit az “eredeti trilógiában” jó volt! Az eredeti trilógia egy egészen új világot, galaxist nyitott meg, ami a maga idején korszakalkotó, sőt indító volt, mindezt egy aprólékosan, kézzel kialakított és megalkotott díszletben, amire mai szemmel is rácsodálkozik az ember. Hősöket teremtett több generációnak és egy olyan élvezetes, mégis magával ragadó példán keresztül mutatta meg a jó és a rossz egyensúlyát, amire azóta is kevés film képes. Ezzel szemben ezek az új filmek (gondolok itt most az Ébredő erőre vagy a Zsivány Egyesre) elcsépelt, tucatprodukciók ahol a hangsúly a CGI látványon van és azon, hogy hogyan lehetne még egy bőrt lenyúzni az eredeti rókáról, úgy hogy a mai nézők nagy része már nem is ismeri azt. A Star Wars nimbusza és a neve eladhatóvá tesz mindent, filmet, játékot, műanyagbabát vagy Lego-t, és nagy bevételek lehetőségét ígéri a gyártóknak, így nagyon nehéz megállítani ezt a folyamatot, de mégis van egy pont, amikor el kell rajta gondolkodni, meddig lehet még ezt a rókát nyúzni. Szerintem ilyen filmekkel már nem sokáig…