Zeneajánló - Axl Rose&Queen reloaded

Axl Rose visszatért, de minek, a Queen nem adja fel, és milyen jól teszi, a japánok bizarr, de hallgatható és szerethető zenéket gyártanak. Zeneajánló a karácsonyfa alá. 

13 ígérgetéssel, lapítással és természetesen önrombolással kibekkelt év után a nagyérdemű végre valahára kezében tarthatja az Axl Rose baráti kör lemezét, a Chinese Democracy-t. Elsősorban azokhoz szólnék, akik tényleg a kezükben tartják. Fogod a lemezt, és ha jót akarsz, elsétálsz vele a legközelebbi kukáig, felnyitod a fedelét, oszt egy lezser mozdulattal elengeded... A szövegek kritikán aluliak, de Axl-t sosem az eszéért szerettük. Hogy a zenei hangzás olyan, mintha egy, az átlagosnál jóval rosszabb Mercyful Faith lemezen nem King Diamond, hanem Justin Timberlake “énekelne”... Volt rá 13 éve, hogy megmutassa, mit tud. Ennyi idő alatt össze lehet hozni egy olyan lemezt, amihez képest még az angyalok fanfárja is olcsó sramliboogie-nak tűnik. Ehelyett Paris Hiltont lealázó hisztijelenetekkel szórakoztatta a nép azon részét, akit még érdekelt, hogy mi van vele. Tessék megnézni Slash-t. A Guns gyakorlatilag már feloszlott, amikor 1995-ben kiadta máig zseniális It's Five O' clock Somewhere-t. Mintha a Pink Floyd Dark Side Of The Moon lemezét kellene hasonlítani egy Best Of Britney válogatáshoz.... Röviden és tömören 10/0. Egy személyes üzenet: Axl, menjél nyugdíjba! Ne aggódj, pénzed lesz bőven, ha kifogynál, majd összeszeded néhány hasonszőrű cimborádat, oszt 60 évesen tolószékből elnyöszörgöd párszor: “Welcome to the Jungle”...

 

The Cosmos Rocks!

 

Most, hogy ilyen jól kidühöngtem magam, jöhet a jó hír. Az egész univerzum rázza, ugyanis itt van a Queen and Paul Rodgers első lemeze. Hamisítatlan rock and roll. Ezeket a srácokat egyáltalán nem fogja vissza, hogy nyakukon a hatodik X. A Cosmos Rockin' című dallal lényegében kirángatták az elfekvőn jó egy évtizede agonizáló rock-ot és új életet leheltek belé. Többen azzal a kritikával álltak elő, hogy Freddy után nem lehet, de pont itt a bökkenő, Paul Rodgers nem is akar Freddy lenni. Erre legjobb példa a Say It's Not True, ami egy ízig-vérig Queen nóta, csak az ének más. Mindenkinek szívesen és minden aggály nélkül tudom ajánlani. 10/10.

 

Wagdug Futuristic Unity - Hakai

Drótozzátok be magatokat és rakjatok pár zenekonvertáló implantot a fületekbe, hogy ezt túléljétek. A japán digital hardcore legenda, a Mad Capsule Markets énekese új projektbe kezdett Wagdug Futuristic Unity néven, és kiadta első albumát, ami hatalmas lett. A szanaszéjjel torzított sampler-alapra a tenyeres-talpas gitárriffektől a gabber bulikba simán beleillő techno döngölésig terjedő skálán erőszakol meg a lemez úgy, hogy bár minden testnyílásodból vérzel tőle, mégis újra és újra elindítod. Az meg csak hab az elektrosztatikus tortán, hogy olyan bandák működtek közre az anyag létrejöttében, mint a Slipknot, a Deftones, a Maximum the Hormone vagy a Justice. Büntet? Büntet. Kötelező? De még mennyire!

 

Polysics - We are the Machine

Hogy a japánoknál maradjunk, íme egy kis vidámkodó, idióta szintetizátortémákkal megspékelt gitáros dalolászás. "Technicolor pogo punk", ahogy ők, azaz a Polysics jellemzik saját magukat. A We are the Machine című legutóbbi albumuk nagyjából olyan, mintha tavasszal, napsütésben, lágy szellővel megtámogatva, csicsergő madarak között ugrándoznál lefelé egy füves-virágos domboldalon. Esetleg egy piros pöttyös labda lehet nálad, hogy teljesebb legyen az érzés. Semmi vérengzés, a tisztás széléről nagy kerek szemekkel figyelő Bambit sem lövi le a vadász, ez csak egy simán vidám, bohókás album. Talán ez a kis tavaszidézés fog visszatartani attól, hogy a vizsgaidőszak közepén felgyújtsad a tanszékedet...