Vissza a basszushoz - elektronikus zenei évértékelő #1

Az elektronikus zenei színtérre betört metálkodás azonban pozitív hatással is járt. Új ritmusképletek, új hangzásvilágok kereséséről szólt 2011 a stadionok árnyékában. A színtér egy experimentális konyhára hasonlít, ahol az egyetlen szabály, hogy a már bevált recepteket hanyagolják. Inkább merítenek az összes létező stílusból, miközben megpróbálják megőrizni az elektronikus zenére egykoron jellemző letisztultságot.

 A „bass music” az új fogalom, amire figyelni kell már egy ideje, ez Anglia válasza az amerikai tömegtermelt szilikondubstepre ugyanúgy, ahogy pár éve a grime érkezett brit válaszként az amerikai hiphop felhígulására. Bass music fronton aztán nincs megszokott hangvilág, se tempó. Újra felfedezték a house zenét, a garaget (újra fénykorát éli például a ’97-es RIP Groove, ami eredeti vagy remixelt formájában újra visszaköszön a dj szettekben), felhasználják a „hagyományos” dubstep hihetetlen basszustartományát, vagy épp a uk funky aszimmetrikus ritmusképletét. Jöhetnek balkáni hangok, vagy inkábba ’80-as évekre hajazó vokálok, ebben a világban gyakorlatilag bármi megtörténhet.

Ebből a szempontból imádtuk ezt az évet. Megjelent Mosca Done Me Wrong / Bax kislemeze, melyek az év számai, holtversenyben, egymás mellett. A 2-step garage amúgy is trendi mostanság, ez a két szám azonban ugyanannyi egyediséget is tartogat a húzó basszusaikkal és a tökéletesen eltalált vokállal. Ha azon gondolkodnánk, hogy mik voltak azok a számok, amik biztos lementek egy magára valamit is adó buliban, ezek közül valamelyiknek eszünkbe kell jutnia.


Roska

2011 nyarát a vájtfülő funky rajongók számára Roska Jackpot című EP-je fűszerezte be igazán. A Rinse gondozásában megjelent kislemez a végletekig lecsupaszított, igazán játékos hangzásvilággal hódít, ám ahogyan a lemez egyik húzószáma, a ”Blame The Speakers” is utal rá: ez a hanganyag alaposan le fogja tesztelni a mélynyomóinkat.  Rendkívül változatos csomag , melyen ugyanúgy helyet kapnak klubesteket szétzúzó grime hangulatok, videojáték hangokból szemplerezett őrületek, mint a kilencvenes évek hardcore vonulatát idéző szintetizátorhangok.

Nem szabad megfeledkeznünk a veszprémi Slap In The Bassről, akik bár itthon nem, de külföldön annál nagyobb elismerésnek örvendenek. Stílusra nehéz meghatározni, a uk funky, tropical bass, dutch house és a balkáni zenék határán vannak valahol, folyamatosan új dolgokra törekedve. Talán azért sem kapják meg a nekik járó ismertséget a srácok, mert folyton két évvel a hazai trendek előtt járnak és mire az itthoni közönség igényt tartana a zenéjükre, ők már mást csinálnak.

A „uk hangzás” mit sem veszített híréből, elég csak a Swamp81 kiadóra nézni. Addison Groove, Boddika, Joy Orbison, Skream, hogy betűrendben nézzük őket. A hangulat közös: nyirkos, süppedős, borús, mint amilyennek egy mocsárnak lennie kell. A mocsár élővilága azonban roppant változatos, Addison Groove addiktív, lüktető, Footcrab című dubstep számával, amiről valószínűleg elsőre az amerikai hangzásvilághoz szokottak meg nem mondanák, hogy dubstep. Joy O és Bodikka ezidáig meg nem jelent, ám ettől függetlenül hatalmas figyelmet kapó száma, a Swims, az aljasság netovábbja, az agyba égő szövegével – Walk for me –, lassan felépített szerkezetével, a kolompokkal, majd a mocsár aljára húzó dallammal és acidos betéttel. De itt jelent meg Boddika kislemeze is, a  2727 / Sometimes / Soul What / Rubba, ahol a jackin house-tól a 136 bpm-es electro-stepig mindent találunk.


Loefah

A nagybetűs bristoli hangzást pedig Eats Everything hozta el, akinek a BBC Radio 1-on sugárzott Essential Mixét mindenkinek kötelező jelleggel meg kell hallgatnia. Stílusosan Entrance Songra keresztelt kezdőszáma rögtön magával ragad és nem enged el két órán keresztül.  (Egyébként az érdekesség kedvéért ezt a számot a Floetry nevezetű brit rnb duó Say Yes című irgalmatlan fülledt nótájából szemplerezte – és akkor itt vissza is kapcsolunk az alapfeltevéshez, hogy a bass music rendesen áttúrja a 80-as, 90-es éveket, hogy aztán egy meglepő konstrukcióval kényeztesse a hallójáratainkat)

Ha már Bristolban járunk, meg kell említeni a városra jellemző mélyebb, muzikálisabb dubstep vonal koronázatlan királyát, Mensah-ot, aki novemberben jelentette meg első videoklipjét, The Resistance címmel. A discofunk hangzást korai nyolcvanas éveket idéző indusztriális hangszereléssel vegyítve igen érdekes és egyedi élményt kapunk. .

A tengeren túlon is zajlik az élet, a teljesség igénye nélkül elég kiemelnünk Claude von Stroke kiadóját, a DirtyBirdöt. Von Stroke mester (akit legtöbben a Who’s Afraid of Detroit c. számáról ismerhetnek) Makeovers című remixlemeze fenomenális, egyszerűen nem tud mellé nyúlni és mindegyik újraértelmezése zseniális. De – az Eats Everything megjelenések mellett – itt találhatjuk a Martin Brothers számait is. A kiadó madárfétise érdekes, rengeteg „r” betűvel, de Justin Martin és Ardalan nevéhez kapcsolódik egy másik partibomba, a Lezgo is.


A Trouble & Bass crew

Ha már Amerikánál tartunk, teljes elfogultsággal meg kell említenünk a másik kedvenc kiadónkat, a Trouble & Basst is. Itt adták ki az XLR8R által az év videójának megszavazott Shuffle Code-ot. Samo Sound Boy számát a kiadónál úgy jellemezték, hogy „egy caramba ütem torzított dobokkal, egy funky sample-el, ami úgy hangzik, mint egy csirke és egy mélyre hangolt idegennel, aki deklarálja, hogy mennyire be van tépve”. Ennek megfelelő az animáció is, imádjuk. De ennél a kiadónál tevékenykedik Star Eyes, a basszusok gótikus hercegnője, akinek a White Gloves-ot köszönhetjük, vagy Deathface, akitől a Bloodrave című szám szintén megérne egy misét, ha az elborult, gyártelepi dubstepet szeretitek. 

Persze, ez csak egy, a teljességtől roppant távol eső összegzés, de reméljük legalább egy kicsit sikerült vele bemutatnunk az elektronikus tánczenei színtér változatosságát. A következő részben lágyabb, könnyebben emészthető, kicsit dallamosabb előadókból fogunk szemezgetni.