Vallás vs. pszichológia – Interjú Nagy Norberttel

Pszichodráma-vezető, mentálhigiénés szakember, pap, ifjúsági referens. Sok minden eszünkbe juthat erről a felsorolásról, arra viszont valószínűleg álmainkban sem gondolnánk, hogy ezeken a területeken egy és ugyanaz az ember tevékenykedik. Ilyen könnyen feloldható lenne a vallás és a pszichológia között feszülő ellentét? Erről és valódi hivatásáról, személyes motivációiról beszélgettem Nagy Norberttel, a PTE Egyetemi Lelkészségének római katolikus képviselőjével.
 
PécsiBölcsész: Mentálhigiénés szakember és pap is vagy egyben. Mindkét tevékenység ugyanolyan mértékben van jelen az életedben? Hogyan jelenik meg ez a kettő a mindennapjaidban?
 
Nagy Norbert: Ez a két hivatás teljesen átszövi az életemet, merthogy ez a kettő egymást is átszövi. Olyan ez, mintha ugyanazt a valóságot két aspektusból – papként és mentálhigiénésként - figyelném; hiszen egyrészt létezem gondolatokkal, egyfajta elmélettel, világszemlélettel, másrészt ezt egy adott személyiségen keresztül élem meg. Nem csak magamra és hivatásomra tekintek így, hanem minden emberre. Minden ember bír egyfajta világszemlélettel és érzelmi-kapcsolati reakciókkal. Mindannyian művelünk egyfajta saját „teológiát” - ezt a nem hívő emberekre is értem-, mert gondolatainkban benne van a jó, a rossz, az Isten, a pokol, a mennyország, a boldogság, a szenvedés, stb. Ez az „elméleti” sík, de emellett ott az érzelmi is, lehetnek világmegváltó gondolataink, de attól még esendő, küzdő emberek maradunk. Ezt akkor érzem, akkor érezzük igazán, amikor nem sikerülnek úgy a dolgaink, ahogy szerettük volna. Minél hosszabb ideje vagyok „mentálhigiénés” pap, annál inkább azt látom, hogy ez a természetes, ez a jó, hiszen ebből fakadóan mind a hitbeli illetve valláserkölcsi, mind az érzelmi részét jobban ismerem saját valóságomnak.
PB: Mit gondolsz, lehet ezt a két hivatást egy személyben hitelesen képviselni? Ha igen, mi ennek a titka?
 
NN: Igen, lehet, sőt az a cél, hogy ez a kettő átjárja egymást. Ennek a kulcsa - mint minden más területnek is - az önismeret. Van egy elképzelésem arról, hogy milyennek kell lennie egy papnak. Aztán pedig mentálhigiénés szakemberként látom, hogy én is nyűgös vagyok olykor vagy agresszív. Az ember képes arra, hogy ezt a két énjét dialógusba, kapcsolatba hozza önmagában. Én kifejezetten ennek akarok a szakembere lenni, ennek a belső dialógusnak.
 
PB: Inkább pap vagy mentálhigiénés szakember vagy? Melyik áll hozzád közelebb? Szét lehet-e ezt egyáltalán választani?
 
NN: Sokak fejében egy torzult egyházias pap sztereotípiája él. Próbálom felvenni ezzel a harcot, amit kimondottan élvezek is, hiszen eközben felvillanthatok egy másik pap-képet az embereknek. Számomra a pap az, aki, a belső spiritualitást, a gondolkodást, az érzelmeket és azok közösségi dimenzióit integrálja. Ezzel szemben sokszor mégis a funkcióinkkal azonosítanak minket. A funkciók azonban leválaszthatók az emberről, ha adott helyzetben az időleges szerepünkhöz idomulunk: itt vásárló vagyok, ott tanár, máshol ügyfél. Ekkor jön a kérdés: Melyik vagy te, illetve melyik akarsz lenni? Én pap akarok lenni, a papi szerepet nem akarom sosem leválasztani magamról, mivel ez egy integratív dolog. A pap szerep számomra nem a funkcióinak összessége, hanem a pap az Isten embere. Hasonlóságot látok sok nőnél, hiszen amikor anyává válnak, akkor az anyaság lesz az a szerep, ami mindent integrál. Ez átalakítja a személyiségüket is és egy idő után már a szerepük lesz az, ami mindent beolvaszt (s gyakran kérdéses marad a házastárs és egyéb szerepek). A papságra vonatkoztatva, igyekszem ezt az önmagán túlmutató hivatást minden egyéb szerep fölé emelni.
 
PB: Mit gondolsz az egyetemi lelkészségről? Hogy működik ez a szervezet? Te hogy érzed magad egyetemi lelkészként?
 
NN: Hosszabb ideje vagyok ifjúsági lelkész, mint egyetemi. Mivel azonban az ifjúsági munkában egyébként is egyetemistákkal foglalkozom javarészt, kézenfekvő volt ez a szerep is. Nyolc felekezetből áll az Egyetemi Lelkészség, nagyon szerteágazó, ki-ki a maga területén dolgozik. Mi katolikusok a programjainkat a belvárosban rendezzük - ezek egyike például a bibliodrámás foglalkozás, az egyetemista vitaest, imaórák. Az egyetemen belül van félévente egy-egy kurzusom is, Bevezetés a Bibliába illetve a kereszténységbe. Együttműködünk a Kosztolányi Céltársulással és a nagycsaládosok egyesületével. Alkalmi megmozdulások is vannak, például a diplomázó orvostanhallgatókkal közösen szervezünk hálaadó szentmisét. Nyitott vagyok az új ötletetekre. Fogadóórámat, elérhetőségemet az egyetem honlapján találjátok. (https://pte.hu/egyetemi_lelkeszi_szolgalatok).
 
PB: Amikor megtudtam, hogy a papság mellett mentálhigiénés területen is érdekelt vagy, rögtön Pál Feri neve jutott eszembe. (Pál Ferenc, ismertebb nevén: Pálferi, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1986-tól 1989-ig válogatott atléta.) Mit gondolsz az ő tevékenységéről, működéséről? Van-e esetleg valamilyen kapcsolatod vele?
 
NN: Pál Feri a Semmelweis Egyetemen volt csoportvezetőm, úgyhogy személyes kapcsolatom van vele. Ha igazán meg akarom ragadni, hogy Pál Feri mit csinál, azt mondom, hogy ő az életvezetéséhez ad adalékokat. Megtanulta a teológiát és látta azt, hogy az embereknek nem elég a teológiai kérdések feszegetése, hanem az életforma oldaláról kell elindulni. Emiatt fordult a pszichológia felé. Ebből elkezdte gyúrni saját magát, a környezete kíváncsi volt rá és létrejött egy “pálferi imidzs”, amire mára komoly programszervezés épül. Nagyon fontos úttörő munkának tartom a tevékenységét, hiszen közelebb hozza az emberekhez a keresztény spiritualitást. Sokan foglalkoznak életvezetési kérdésekkel, de azzal, hogy ő ezt katolikus papként és jó stílusban teszi, nagyon egyedi és megnyerő. Amikor megismertem és láttam, hogy mit csinál, akkor viccesen mondtam is neki, hogy ha nagy leszek, Pál Feri leszek. Valahogy jó végén ragadta meg a problémát. Hiánypótló volt, ugyanakkor érzékeny szegmensbe lépett. Többen figyelemmel követjük, vajon mi születik ebből.
 
PB: Mit gondolsz, milyen a kapcsolat jelenleg az egyház és a pszichológia, pszichoterápia között? Mennyire nyitottak egymás felé?
 
NN: Vannak olyan papok, hívő emberek, akik erőteljesen alkalmazzák a pszichológia eredményeit. Ugyanakkor az egyházi vezetésnek olykor jogos a kritikája, mivel „elpszichologizálhatják” a hitet. Kicsit olyan serdülő korban van ez a kapcsolat. A serdülőben is van túlkapás, félelem, bizonytalanság. Neki még rengeteg minden új. Felnőttes érzéseit, igényeit még meg kell tanulnia kezelni. Az egyház, a vallás viszonya a pszichológiához is valami ilyesmi, de a pszichológiának a valláshoz való viszonyát is hasonlónak látom. Még nem egészen tudjuk rutinszerűen kezelni ezeket a dolgokat. Amin nem kell csodálkozni, tekintve, hogy az egyház, de egyáltalán az ember sok évezreden keresztül valláserkölcsi, „ideológiai” alapon ítélte meg a helyzeteket. Csak 100-200 éve kezdtünk egyfajta természettudományos alapra helyeződni, ekkor kezdtük az ember oldaláról megközelíteni a kérdést. Most, a posztmodern utáni világban talán egy kicsit felnőttesebb kapcsolatokat tudunk kialakítani, vagy talán nagyobb lehetőségünk van rá…