Tüntetés és egyetemfoglalás Pécsett

Közel háromszáz középiskolás diák, egyetemi hallgató és szimpatizáns gyűlt össze a Széchenyi téren, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek a kormányzat oktatáspolitikájával szemben. A diákság rövid demonstráció után, a már jól ismert rigmusokat skandálva az Ifjúság úti campusra vonult, majd ott a BTK-TTK Aulát elfoglalva hozzálátott követelései újbóli megfogalmazásához.

Az akcióra azután került sor, hogy lejárt az a határidő, amit a Hallgatói Hálózat szabott a kormánynak. A bázisdemokrácia alapján szerveződő csoportosulás múl hét péntekig várta a kormánytól, hogy teljesítse követeléseiket, majd ennek elmaradása okán döntött a tavalyi megmozdulás-sorozat folytatásáról.

A mintegy száz egyetemfoglaló szószólói többször is hangsúlyozták, hogy nem tartják komolynak a tárca korábbi egyeztetési szándékát, melyet többek között alátámaszt az is, miszerint a kormány a hallgatói szerződést és az egyetemi autonómia eltörlését jelentő kancellária intézményét is az alaptörvényben kívánja rögzíteni.  Gyors vita után, nagyjából félszázan, egyetemisták és középiskolások vegyesen úgy határoztak, hogy reggelig az egyetemen maradnak és kidolgozzák egy hosszabb, akár hetekig is elhúzódó, folyamatos blokád stratégiai alapköveit. A pécsi HaHa facebook profilján a következő közleményt tette ki az eseményről:

„Hamarosan elkezdjük a folyamatos fórumozást, belefogunk a szabályok tisztázásba. Most a jelenlévők egy része elment hálózsákért, enni- és innivalóért.

Csatlakozzatok! Az Ifjúság úti campus Science Building felőli bejárata felől gyertek, azt az ajtót mi ellenőrizzük az éjszaka. Ha jöttök, akkor hozzatok magatokkal lámpákat, enni- és innivalót! 
Gyertek! Az egyetem a miénk!”

A BTK-HÖK elnöke Gulyás Tibor elmondta, hogy a bölcsészkar hallgatói önkormányzata maximális szolidaritást vállal a Hallgatói Hálózattal és mindenben támogatja a szervezetet.