TDK, kutatócsoport, publikációk, avagy ilyen egy doktorandusz élete - interjú Bárdonicsek Dominikával

Bárdonicsek Dominika jelenleg a PTE Interdiszciplináris Doktori Iskolájának tagja, az Európa és a magyarság a 18-20. században program doktorandusz hallgatója. Történelemből BA és MA fokozaton is diplomát szerzett, ahol szintén 18-20. századi specializációt végzett, de érdeklődését a mesterképzésen már nem elégítették ki a kurzusok és a szakdolgozat megírása: konferenciákra, versenyekre kezdett járni, és még mélyebben beleásta magát kutatási témájába. Ennek a munkának az eredménye az MA végére egy kiváló KTDK szereplést követően egy OTDK harmadik helyezés, majd saját könyvének a megjelenése lett. Dominikával most a kutatásáról, lehetőségeiről és a TDK-ról beszélgettünk.

PécsiBölcsész: Kérlek, mutasd be röviden a kutatási témád! Mi motivált, hogy elkezdj foglalkozni ezzel a témával, és hogy belevágj a kutatásba?

Bárdonicsek Dominika: Amióta csak az eszemet tudom, mindig is nagy szerelmem volt a történelem. Kamaszkoromig minden álmom az volt, hogy egyiptológus legyek, aztán BA alatt magyar egyháztörténettel foglalkoztam, de mindig is érdekelt az orosz történelem és nyelv – ebben nagy szerepe volt édesapámnak, aki különféle családi alkalmak során történeteket mesélt, és oroszul beszélt, dalolászott. De csupán 2016-ban, BA-s tanulmányaim utolsó félévében, egyik kiváló oktatónk, Bebesi György tanár úr hatására hoztam meg azt a döntést, amely végül megváltoztatta az életemet.

A tanár úr sztálinizmus témájú szemináriumán ugyanis egyik választott előadástémám a Gulag volt, mely már az előadásra készülés ideje alatt nagyfokú érdeklődést váltott ki belőlem, a prezentáció pedig olyan remekül sikerült, hogy Bebesi tanár úr meglátta benne egy esetleges mesterszakdolgozat lehetőségét.

Azon a nyáron még jobban beleástam magam a témába, és végül elhatároztam, hogy a jövőben a Gulaggal, azon belül is a női táborokkal szeretnék foglalkozni. Ezzel a döntésemmel pedig egy régóta dédelgetett álmom is valóra vált: elkezdtem oroszul tanulni.

Jelenleg 1934 és 1953 között – kizárólag a Szovjetunió területéről Gulagra került nők esetében – vizsgálom a teljes kiszolgáltatottság keretei között az általános viselkedési mintákat, a kényszermunkára ítélés gyakran mondvacsinált okait, a táborok jellemzőit, az adaptációs és túlélési stratégiákat, a férfi, vegyes és női táborok közötti különbségeket, valamint a civil társadalomba való visszailleszkedést.

Mivel emberi sorsokat, túlélési stratégiákat kutatok, fontosnak tartom a pszichológia beemelését is, azon belül is a börtön- valamint terrorpszichológiát, melyek segítenek az áldozatok lélektanának vizsgálatában.

Már kicsi korom óta érdekelt, hogy egy ember – elsősorban nőként – kiszolgáltatott helyzetbe kerülve hogyan gondolkodik, viselkedik, milyen módon próbál életben maradni. Azt hiszem, ebben nagy hatással volt rám gyermekkoromban a Monte Cristo grófja és a Ben Hur.

PB: MA-tanulmányaid során Kari és Országos Tudományos Diákköri Konferencián is megmérettetted magad. Mi motivált abban, hogy jelentkezz erre a versenyre?

B.D.: Hogy őszinte legyek, eleinte nagyon kevés önbizalmam volt. Bár már adtam elő konferencián, és publikációm is jelent meg, úgy éreztem, hogy még nem elég kiforrott a kutatásom ahhoz, hogy versenyen induljak. Így hát sokat töprengtem, felidéztem egyik volt zeneiskolai tanárom szavait, aki a versenyek előtt mindig azt mondta:

"Nem az eredmény számít! Megmutatjuk, hogy mit tudunk! Adjunk bele apait-anyait, és ami fő, szívből adjunk elő!"

Így arra gondoltam, ha nem is jutok tovább vagy érek el helyezést, a verseny kiváló alkalom lesz arra, hogy tapasztalatot, új kompetenciákat szerezzek, szélesítsem a látóköröm, és a későbbiekben már tudni fogom, hogy legközelebb mire kell jobban ügyelnem. Elhatározásomban egyébként sokat segített Bebesi György tanár úr, a konzulensem, és Bene Krisztián tanár úr is, akik arra biztattak, hogy igenis érdemes indulnom. Így először beneveztem az Év Oroszdolgozata versenyre, majd az OTDK-ra, és mint kiderült, mind a kettő remek döntés volt.

PB: Két évvel ezelőtt harmadik helyezést értél el az OTDK-n. Hogyan hatott ez a kutatói munkádra, illetve milyen hatást gyakorolt rád?

B.D.: Az, hogy a KTDK-n maximális pontot szereztem, az OTDK-n harmadik helyezést értem el, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a kutatói munkámról, nagy előrelépést jelentett számomra a tudományos élet terén.

Hatalmas önbizalmat, bátorságot adott nekem, így azóta is bátran megméretem magam különféle versenyeken – legutóbb már oroszul adtam le tanulmányt a Gulag női „tetoválóművészetéről” –, valamint ösztöndíjakat pályázok meg.

A versenyen elért eredmény ezenkívül megadta az utolsó löketet annak elhatározásában, hogy jelentkezzek a doktori képzésre.

PB: Az MA-szakdolgozatod könyv formában is kiadásra került, ez nagy teljesítmény egy PhD előtt álló hallgatótól. Mesélnél ennek a körülményeiről, hogy honnan jött az ötlet, illetve milyen pluszmunkát igényelt ez?

B.D.:

Mindezt Bebesi tanár úrnak, a MOSZT-nak (Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport), valamint Fischer Ferenc professzor úrnak, Doktori Iskolánk akkori vezetőjének köszönhetem.

Ők voltak azok, akik javaslatot tettek szakdolgozatom közzétételére, és akik azt is jelezték, hogy a munkában látják egy leendő PhD-értekezés vázát. Így néhány hónap leforgása alatt könyvformába öntöttük a dolgozatot, a szerkesztést, korrektúrát. A borítótervezést mi magunk, MOSZT-osok végeztük, Bebesi György és Kolontári Attila tanár urak megírták az előszót, és végül 2019 áprilisában megjelent a monográfiám. A kötet bemutatására április 16-án került sor a MOSZT 15 éves jubileumi négyes könyvbemutatójának keretein belül. Hatalmas megtiszteltetés és kimondhatatlanul nagy öröm volt számomra, hogy az ünnepségen mindössze 25 évesen kézbe vehettem életem első önálló kötetét.

PB: Jelenleg tehát doktoranduszhallgató vagy, de a disszertációd írása mellett sok más tevékenységet is végzel az egyetemen. Elmondanád, kérlek, mivel foglalkozol a kutatás mellett?

B.D.: Így van, többek között immáron másfél éve képviselem az Interdiszciplináris Doktori Iskolát a Doktorandusz Önkormányzatban. Rendszeresen tájékoztatom a doktoranduszokat a DOK-üléseken elhangzottakról, az őket érintő eseményekről, változtatásokról, a különböző konferencia- és publikációs lehetőségekről, ösztöndíjakról és egyéb pályázatokról, ezzel is segítve tanulmányaik zökkenőmentesebb folytatását. Képviselőként emellett folyamatos kapcsolatot tartok fenn a Doktori Iskola vezetőjével, részt veszek ösztöndíjpályázatok elbírálásában és a képviselő-választási bizottságban, és még sorolhatnám. Ezenfelül a KTDT hallgatói titkári pozícióját is betöltöm.

De amire talán a legbüszkébb vagyok, az az, hogy a MOSZT tudományos titkára, technikai szerkesztője és szerkesztőbizottságának tagja vagyok.

A MOSZT-ot 2004-ben alapította Bebesi tanár úr, a kutatócsoport a Doktori Program és az Intézet tudományos műhelyeként jött létre. Fő célkitűzései között szerepel a régióban dolgozó ruszista-szovjetológus kollégák munkájának összehangolása, a szakmai utánpótlás neveléséhez való hozzájárulás, a ruszisztikai-szovjetológiai kutatások vidéki központjának létrehozása. A MOSZT-tagok lehetőséget kapnak konferencián, workshopon való részvételre, műhelymunkára, pályázatok írására, és a MOSZT kiadványsorozataiban való publikálásra is.

Azok pedig, akik alapos kutatómunkával, eddig kevésbé ismert témában tesznek le az asztalra diplomamunkát vagy doktori értekezést, lehetőséget kapnak arra, hogy többéves kutatómunkájuk eredménye füzetben vagy monográfiában jelenjen meg – mint említettem, így született meg az én monográfiám is.

Valamennyi kiadvány legalább 250-300 példányban jelenik meg, és azonnal felkerül az internetre, a kutatócsoport honlapjára, ahol szabadon, regisztráció és díjfizetés nélkül bárki számára olvasható, letölthető. A kiadás szinte minden fázisát – a korrektúrától a szerkesztésen át a címlaptervezésig – a kutatócsoport tagjai, azaz mi végezzük. Mindezek mellett Bebesi tanár úr évekkel ezelőtt beépített egy szaknyelvi programot a kutatócsoport működésébe, hogy az orosz történelem iránt érdeklődő hallgatók legalább olyan szinten megtanuljanak oroszul, hogy a történeti forrásokat el tudják olvasni.

Másfél éve pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a tanár úr engem is bevont a tanításba.

PB: Ez kiváló teljesítmény egy másodéves doktorandusz hallgatótól. Mik a terveid a jövőben, a PhD-képzés után?

B.D.: A kutatás terén mindenképpen szeretnék további mélyfúrásokat végezni. Terveim között szerepel, hogy tájegységenként, táborkomplexumonként vizsgáljam meg a női táborokat, illetve hogy kategóriánként, csoportonként (például politikaiak, köztörvényesek, szektások) tanulmányozzam a női kényszermunkásokat.

Ami a munka világát illeti, gyakran tűnődöm azon, hogyan is tovább. Szívesen dolgoznék kutatóintézetben vagy levéltárban, de örömmel kipróbálnám magam oktatóként is.

Mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni, mind a gimnáziumi, mind az egyetemi évek alatt gyakorta korrepetáltam iskolatársaimat, így ha úgy hozná az élet, szívesen tanítanék gimnáziumban vagy akár egyetemen.