Tavasz a bányában

Van az évben egy hét, ami már kicsit megidézi a nyarat, becsempészi a fesztiválhangulatot a hallgatók közé. Ezzel együtt kicsit be is csapja őket, hiszen azt az érzést kelti, hogy ez a hét másról sem szól, mint a különböző koncertekről és kulturális programokról,  éjszakába nyúló Szenes-bulikról, mindeközben másnap sajnos ugyanúgy csörög az ébresztő 6:30-kor, de talán ebben is áll a Tavaszi Fesztivál különlegessége.

Karunk idén is egy igazán színvonalas kultúrfesztivállal rukkolt elő. Az összetevők többek között: Improvokál-előadás, Trónok harca: fordítói beszélgetés, BTK Mentorklub-ismertetők, feltörekvő, illetve már csúcsra tört zenészek, valamint hajnalig tartó Szenes-bulik. Az állandó programok között volt a pólószitázás és a PécsiBölcsész Fotókiállítás, mely Rónoki Bertalan írónk fejéből pattant ki. A minitárlat a PécsiBölcsész szerkesztőség fotósainak keze munkáját dicsérte. A kulcsszó az önkifejezés volt, így elég széles skálán mozogtak a képek, különböző perspektívákból láthattuk, hogy kinek mit is jelent ez a fogalom.

 

Fotó: Romy Jüch

 

A fesztiválkörkép és tehetséggondozás témában folytatott ZEN-es kerekasztal-beszélgetést sok ponton tudnám a Tavaszi Fesztiválhoz kötni. Ennek során megtudhattuk, hogy Kiss Mónika (Ördögkatlan Fesztivál), Gellai Gergő (Made In Pécs Fesztivál) és Bokor Zoltán (Fishing On Orfű) is azt vallják, hogy teret kell adni a fiatal zenészeknek, hogy kibontakozzanak, lehetőséget kapjanak a zenei pályán való elindulásra. 

Pécs egy kulturális impulzusokkal teli város, nem véletlen, hogy a zenei életben már-már féltékenykedve néznek rá, hiszen az utóbbi húsz évben a mára befutott zenekarok jó része innen indult.

Köszönhetjük ezt a széleskörű programoknak, így többek között a Szenes Klubnak, hiszen rengeteg feltörekvő együttes számára jelentette a bánya a sikerhez vezető út első lépcsőfokát. A Tavaszi Fesztivál alatt is több fiatal tehetségnek adott helyet, így a Cedar Knoll, Széll Tomi, a Doggos, illetve Polgár Patrik & Kóbor Zsóka is felléphettek a Szenes színpadán.

 

Fotó: Szobonyai Mihály

 

A Made In Pécs Fesztivál is eltökélten segíti a fiatal zenészeket már 2016 óta. Talán az egész országban ez az egyetlen fesztivál, ahol bárki felléphet, kiválasztási elv nélkül.

Gellai Gergő szavai nyomán a rendezvény elsősorban a zenekarokat szolgálja, nem pedig a közönséget, hiszen eleinte nagyon nehéz kikerülni a nyilvánosság elé együttesként, ebben nyújt segítséget a Made In Pécs. A zenekarok nagy szerencséjére már zenei menedzsmentek és a zenei sajtó is jelen van az eseményen. Az Ördögkatlan Árokpart Bár színpada hasonló célokat szolgál, ide ugyan már egy fokkal nehezebb a bekerülés, de  a hangsúly szintén a tehetséggondozáson van. A Fishing On Orfű pedig egyértelműen egy szigorúbb meghívási alapon működik, de a korai sávokban ők is helyet adnak az amatőr zenészeknek. A felsorolt fesztiválok szervezői fontosnak tartják, hogy tudatos zenefogyasztókat neveljenek, és az emberek fejébe ne csak a könnyen emészthető rádiózene áramoljon.

A beszélgetés után a gyakorlatban is átléptünk a zenekarok világába, és tehetséges zenészeket hallgathattunk egy, a megszokottnál közvetlenebb légkörben. Áron Andris egy teljesen más minőségében volt jelen a Szenes színpadán, a „sátánista” metálénekes-álarcot levetve egy igazi érző ember tárult elénk. Egy szál gitáros produkciója a döbbenet középpontjában állt.

 

Fotó: Szobonyi Mihály

 

Az Apey and the Pea számait hallgatva nem feltétlenül kapnék a fejemhez, hogy „azta, ez a srác aztán tud énekelni” (valószínűleg nem is ez a céljuk), de az akusztikus produkciója még a legnagyobb botfüleket is elkápráztatja.

A metálban inkább a düh és az erős érzelmek kiadásán van a hangsúly, míg az „akusztikus énjében” megmutatkozik, hogy ki is ő valójában, honnan jött, és milyen helyzetek alakították az életét.

Bérczesi Robi a legszerethetőbb produkció volt a Pécsibölcsész Fesztivál színpadán. Nem is találnék az alázatosságnál helyénvalóbb kifejezést arra, ahogy kiáll a színpadra, hogy átadja magát a közönségnek. Mindig megörülök, amikor egy zenekar/zenész mögött felfedezek egy nemesebb célt, mint csak a saját tehetségük mutogatása. Robinál tapintható volt a szándék, hogy örömet akar okozni másoknak. Igazi örömzene is lett, így nem csoda, hogy akadt, aki nem bírta végigülni a számokat, és táncra perdült. Az akusztikusnak induló koncert közepére már az – egyébként pultig tartó  – közönség nagy része sem bírt a túlcsorduló boldogsággal és sokan éneklésbe kezdtek Robival. A Hiperkarmával nem mutatkozik meg ilyen erőteljesen a személyisége, de

ebben a családias légkörben nagyon jól átjött a szerénysége és az igazi művész-léte, ahogyan hús-vér emberként, kicsit szégyenlősen és zárkózottan a színpadra lép, majd amint a zenélés komfortos terepéhez ér, teljesen átszellemül, eltűnnek az introvertált jegyei és egy színpadra született tehetséggé változik.

Valahogy az egyetem is hasonló módon átszellemül a Tavaszi Fesztivál hatására. A folyosón órára kóválygó hallgatók is kinyílnak és a sietős kétperces beszélgetéseket felváltja egy közvetlen és barátságos légkör.