Tarr Béla gonosz ikertestvére, hancúruzó zenei stílusok és szadista szubkultúra kutatók a jövőből

Bari Máriusz

Bari Máriusz (Damage) újságíró, blogger, kulturális interrupt, koffeint alakít át bármivé, azt meg még több koffeinné. Volt már forgatókönyvíró (nyocker.hu), sajtótájékoztatókról menekülő, tudományos rovatba szorult újságíró (hvg.hu), alapított közösségi oldalt alternatív fiataloknak (ld50.hu), majd gyártott magazint azoknak, akiknek az alternatív már nem volt elég (thedosemag.com), fertőzött főiskolai agyakat közösségi médiával (IBS), korábban rádiós (EstFM, ParaRadio), szövegíró, partiszervező és DJ.

 

Saját bevallása szerint: Kiolthatatlan szerelem a furcsaságok, ázsiai konyha, popkultúra, energiaitalok, kávé, pupillapornó és Japán iránt. Bármi jöhet, ha mérhető a Scoville-skálán. Vagy van frekvenciája.

Az internet hormontúltengéses szálai épp összecsomósodtak. A jövőről szóló sorozatunk előfutáraként vendégcikket kaptunk, ami egy könyvről szól, amihez mixeket készítettünk. Hogy halljad, amit olvasol és lássad, ami szól. „Pontosan ilyen, amikor bukkakét tartanak az internetek a koponyafedőtlenített intelligenciádra.” – Dubsteppel átitatott acid-house, Tarr Béla gonosz, inverz ikertestvérével; ez egy ilyen cikk.

Kezdjük az elején. Be szeretnénk mutatni egy sorozat keretében, milyen a jövő, amit elképzeltünk és mi az, amit kaptunk helyette. Ennek előfutáraként pedig, hogy kellőképp megalapozzuk a hangulatot, Bari Máriuszt kértük meg, hogy írjon nekünk vendégcikket. Kézenfekvő volt a választás, hiszen az ország első számú kapszaicin-függő cyber-gonzó írója épp a jövőkutatásról szóló könyvét készül megjelentetni. Mi az, amire még a szerkesztőségünk tagjai is csak annyit mondanak, hogy “te jó ég”?! Hát ez. Íme egy kis ízelítő a vendégírásából, a teljes verziót az áprilisban megjelenő számunkban olvashatjátok majd. Tehát, milyen lett a jövő, amiben élünk?

„Pontosan ilyen, amikor bukkakét tartanak az internetek a koponyafedőtlenített intelligenciádra, vagy inkább annak abszintlekváros hiányára, én meg lecsapom gyorsan a labdát, ha nem akarsz sokat olvasni: akármilyen jövőt képzeltünk el magunknak, olyan lett, mint amikor Tarr Béla gonosz, inverz ikertestvérét hagyjuk lizergsavat beszélni a szemünkbe. Pármillió új inger után (mindez általában belefér egy iparstandard három és fél perces slágerbe) talán feltűnik, hogy minden képkockán volt egy ló, de nem feltétlenül.

A bevezető a cikk születése előtti 24 órában megjelent cikkekből tallóz, Deadhead Szabi pedig azt kéri tőlem az internetek bugyraiban, hogy nyissam meg a jövőről és a jövő alakulásáról szóló cikksorozatot és ezt félig-meddig azért teszi, mert tudja, hogy a jövőt legalább egyszer fogom orgiához, alberthoffmanni főzőkatlanhoz (erre külön rákerestem, extra BDSM tartozék az emellé érkező rendfa) és egy végtelen gokartpályához hasonlítani. Igen, gyakorlatilag ez volt a lényeg, a nyitást azonban örömmel.” - írta Damage.

Persze, nem 2012-ben lennénk, ha egy könyv csak úgy simán egy könyv lenne, amihez nem tartozik blog kiegészítő információkkal, előadással, képekkel, no és zenével. Valamint egy underground közösségi oldal létrehozójától nem is várnánk, hogy csak úgy csöndben, hangos kísérő nélkül jelentesse meg az első könyvét; nyilvánvaló, hogy a felhajtásba másokat is be fog vonni.

Szavak helyett ötletekkel szeretek festeni, azok meg jó esetben több érzékszervre hatnak, pislogsz kettőt, aztán már soha többé nem tudsz szinesztézia nélkül beszélni (és ez még a jobbik állapotok közé tartozik). Elküldtem egy Marinetti Futurista kiáltványából gyártott stílusgyakorlatot válogatott zenetudoroknak, hogy fordítsák le a könyv mondanivalóját és hangulatát levegőre, rezgésre és ütemre.” - ahogy Máriusz fogalmazott és ezzel a lendülettel át is dobott pár bekezdést többek között Pál Balázsnak és Várnagy Szabolcsnak is (akik az elektronikus zenével foglalkozó alteregójukat ugyan itt nem híresztelik, de néha mégis indokolt).

Szabolcs a „zeneileg minden mindennek a mindene” kuszaságra reflektált: “Ha számonként definiálnom kellene, hogy pontosan mit hallunk, mert egy szadista szubkultúrakutató akkumulátort kötött a kiskutyámra, inkább azt kérném, engem lőjjön le. Állítólag house, de abban nem ilyen a basszus. Négynegyed, de mit keres rajta egy amen break és amúgy meg miért tűnik dubnak? Egyáltalán ez négynegyed?! Akkor ütemes huppogás helyett miért hangzik úgy, mintha valaki leejtett volna a tizedikről egy zsák medicinlabdát? Hm, ez most hip-hop. Hú, már acid! Igen, ezt most csinálták, tudom, néha olyan, mintha húsz évvel ezelőtti lenne. 1992 már húsz éve volt. Azt mondod bass music?!” – a teljes leírást itt olvashatjátok.

Balázs pedig tőle nem meglepő módon a dubsteppel kapcsolta össze a könyvet: “Az én világom meg a könyv világa között ezek jelentik a közös halmazt. Majdnem mindegyik trekk mély – előremutató – biopunkacidfuturebass, és ha helyenként kissé zaklatottnak is hat azért szerintem a végére kijön a koncepció, a történet. Mechalone. Ilyen zenéket ajánlanék azoknak, akik éjszaka halovány monitorfénynél olvassák a Damage Reportot vagy egyáltalán a cuccaidat.” – a teljes leírást itt olvashatjátok.

Tehát így esett meg, hogy zenét válogattunk a könyvhöz, ami apropóján egy cikket kaptunk. Ez most csak egy ízelítő volt, reméljük meghoztuk a kedvet a jövőkutató sorozatunkhoz.