Szörnyű irodalom – lehet a klasszikus aktuális?

Közismert tény, hogy egyre kevesebben, és egyre kevesebbet olvasnak szépirodalmat, de mit lehet tenni ez ellen? Különféle ötletekkel próbálják visszacsalogatni a könyvespolcokhoz az olvasókat, mint például folytatásokkal, vagy éppen egy mellékszereplő szemszögéből mutatják be a már ismert történetet. Az is előfordul, hogy egy nehezen érthető – idegen szavaktól és elavult szófordulatoktól hemzsegő – regényt leegyszerűsítenek. A legújabb módi, pedig a híres irodalmi művek horrorosítása: tengeri szörnyekkel, robotokkal, vagy éppen zombikkal.

A szokatlan, meghökkentő és botrányos dolgok általában felkeltik az emberek figyelmét, így a legújabb hóbortnak köszönhetően olyan művek is lekerülhetnek a polcról, melyeket talán nem is olvasnánk el. Némelyik regény épp csak annyira van újraépítve, hogy kedvet kapjunk az eredetihez.

A szépirodalom életben tartásának egyik legjobban bevált útja a folytatásokkal érhető el. Hiszen, ha sikeresnek bizonyul egy regény, nagy valószínűséggel népszerű lesz a második, harmadik, sokadik kötet is. Erre az egyik legjobb példa a Margaret Mitchell tollából született Elfújta a szél, aminek számtalan utódja született.

Alexandra Ripley a Scarlett című regényében vitte tovább a hősnő történetét. Audrey Dee Milland nem állt meg egy könyvnél, nyolc kötetben írta meg, a makacs, érzelmektől fűtött asszony útját, majd gyermekei élettörténetét is papírra vetette. Az amerikai polgárháború idején játszódó történet Oroszországban is nagy sikert aratott, ezért nem csoda, hogy számtalan név nélküli folytatás látott napvilágot. A többségében Yuliya Hilpatrik álnéven publikált változatok különlegessége, hogy oroszos ízt visznek Scarlett történetébe.

Ugyancsak népszerű mostanában az irodalmi művek megújítása a szempontváltással. Ezzel a módszerrel más nézőpontból követhetjük nyomon a már ismert történetet, ugyanakkor új információkat is megtudhatunk, és a könyv elolvasása után akaratlanul is más szemmel nézünk az eredeti műre. Erre az egyik legjobb példa Gregory Maguire alkotása, aki L. Frank Baum, Óz a nagy varázsló című mese köré építette fel képzeletbeli világát.

Eddig négy könyvet írt a témában, a magyarul is megjelent első kötetben, A boszorkányban bemutatja Óz Birodalmának történetét, mégpedig annak kegyetlen oldalát. Leigázzák a gyengéket, Óz intézkedései nyomán kizsákmányolás, pusztulás, és rabszolgaság sújtja az országot, a Sárgaköves út, pedig a hatalom jelképévé válik. Maguire a zöld bőrű Keleti Boszorkány – név szerint Elfaba -  ártatlansága mellett érvel, akinek végigkíséri életét a mágia, a varázslat, a politika, és a túlzott családi elvárások. Semmi eredendő gonoszság nem derül ki az életrajzából, ami miatt haragudhatnánk rá, csupán másnak született. Gregory Maguire a tovább három kötetetben Elfaba fiának életével, a már cseppet sem gyáva Oroszlán sorsával és Óz Birodalmának sorsával foglalkozik.

Az olvasók körében ellentétes nézeteket váltanak ki azok az átdolgozások, amikben módosítva akarják újra megjelentetni az eredeti szöveget. Ez történt például a Jókai-regények esetében, melyet a fiatal korosztály nagy része csak borzalmas szenvedések árán képes végig olvasni, már ha egyáltalán leveszik a könyvet a polcról, és nem a filmet nézik meg.

Mellesleg Jókai eredetileg nem gyerekeknek szánta ezeket az írásait, hanem a felnőtt olvasókat célozta meg vele. Olyan legendáról is hallani, hogy azért születtek olyan hosszas leírások, hogy kitöltse vele a megadott helyet a lapban, ugyanis regényei tárca formában, folytatásokban jelent meg először. Számos egyszerűsített változata létezik A kőszívű ember fiainak és Az aranyembernek is, ezek segítenek abban, hogy tiszta képünk legyen, miről is ír Jókai ízes szófordulatokkal, latin kifejezésekkel, kacifántos körmondatokkal és hosszas tájleírásokkal teli regényeiben.

Nagy port kavart az Egyesült Államokban, mikor nem is olyan régen Mark Twain könyveit megfosztották a nem helyénvaló kifejezésektől, többek közt a ’néger’-nél is sértőbb ’nigger’ szótól.  A gyakran csak „n-betűs szó”-nak nevezett, vagy le sem írt kifejezés a Huckleberry Finn-ben 219-szer, a Tom Sawyer kalandjaiban pedig négyszer fordul elő. A szereplők közt is akad egy változtatás, a Tom Sawyer gonosztevőjét "Injun Joe"-ról "Indian Joe"-ra nevezték át. Alan Gribben, a montgomeryi Auburn Egyetem angolprofesszora, az új kiadás ötletgazdája és szerkesztője szerint így megszabadulnak a kalandokkal teli, izgalmas könyv kellemetlen szájízétől. Ellentétes vélemények szerint a ma is mindennapi életben használt „n-betűs” kifejezéssel könnyebb lenne megbirkózni, ha az olvasók ismernék annak eredetét és meg lehetne vitatni a rasszizmus történelmi és kortárs összefüggéseit.

Az irodalom megújításának legújabb hulláma a horror elemek becsempészése a klasszikus művekbe. Így találkozhatunk robotokkal az Anna Kareninában, Victoria királynővel, a híres zombivadásszal, míg Jane Austen Értelem és érzelem című regényét a tengeri szörnyek lepik el, a Büszkeség és balítéletben pedig zombikkal kell ádáz küzdelmet vívniuk a szereplőknek.

Seth Grahame-Smith úttörőnek számít ebben a műfajban, ugyanis nemcsak a Büszkeség és balítélet meg a zombik szerzője, hanem az ő nevéhez fűződik Abraham Lincoln, a vámpírvadász története is.

A Büszkeség és balítélet meg a zombik attól olyan bizarr, hogy ragaszkodik az eredeti történethez, Jane Austen fennkölt stílusához, ám a tisztes kispolgárok életét feldúlják az esős angol időjárás miatt elszaporodott zombi hordák. Ez csupán egy mellékszál, mégis átszövi az egész regényt. A kimért, tartózkodó hölgyek és urak jelleme egy aprócska vonástól - kiváló harcosok – egyszerre komikussá válik, méltóságukból mégsem veszítenek, sőt, ettől válik igazán szellemessé és szórakoztató olvasmánnyá a regény. Nyelvezetét tekintve nincs annyira „zombisítva", nem véletlenül szerepel a borítón társszerzőként Jane Austen neve is. Seth Grahame-Smith nagyon sokat megtartott az eredeti történet tartalmából és stílusából is, csak ott szúrt közbe egy-két, vagy éppen egy sereg zombit, ahol szükséges volt.

Nem derül ki, pontosan hogyan is került ennyi zombi, vagyis kimondhatatlan az angliai kisváros környékére. Annyit tudni róluk, hogy egy titokzatos betegség eredményeképpen kikeltek sírjaikból, és megesznek mindent, ami a szemük elé kerül. Különösen az agyat tekintik csemegének, éppen ezért könnyen csapdába ejthetők egy-két formás káposztafejjel.

Rájuk vadásznak a keleti harcművészetekben jártas Bennet-lányok, a haza védelmezői és a halál menyasszonyai. Reggelente kungfu órákat vesznek, szórakozásból pedig őzbakokat birkóznak le. Ugyanakkor úri hölgyek is, akik délutánonként a lábszárukhoz erősített tőrrel és napernyővel a kezükben sétálgatnak fodros ruhájukban. A zombidúlások közepette megcsillan a humor, például, mikor Elizabeth Darcy első lánykérésére egy jól irányzott rúgással reagál, ami akkora erővel csapja a férfit a komódhoz, hogy annak letörik az egyik sarka.

A szokatlan, meghökkentő és botrányos dolgok általában felkeltik az emberek figyelmét, így a legújabb hóbortnak köszönhetően olyan művek is lekerülhetnek a polcról, melyeket talán nem is olvasnánk el. Némelyik regény épp csak annyira van újraépítve, hogy kedvet kapjunk az eredetihez. Ami biztos, hogy Seth Grahame-Smith története kellemes kikapcsolódást és jó szórakozást tartogat azok számára, akik szívesen olvasnak kimért hölgyekről és úriemberekről, akik két táncmulatság, baráti csevej vagy lánykérés között rendületlenül zombikat gyilkolnak.