Savazz, magyar!

 

Fontos leszögezni, hogy az új választási rendszer a demokratizmus minden elemének megfelel – a választás ezentúl is nyílt, titkos, általános és közvetlen lesz –, de az előkészítés és elfogadás módja korántsem volt egy tanmese.

November 26-án, hétfőn tartották a választási eljárási törvény zárószavazását a parlamentben. Nem meglepő módon a kormány magabiztos többsége ezúttal is csont nélkül vitte keresztül a tervezetet a Tisztelt Házon. Bár ez még korántsem jelenti a történet végét, hiszen a kampányfinanszírozás újraszabályozása még várat magára, és az eddigiekből kiindulva joggal gondolhatjuk, hogy lesz itt még módosítás dögivel. Érdemes egy pillantást vetni a mostani állapotokra.

Egy választási rendszer megváltoztatásáról szóló írást általában a változtatáshoz vezető okok említésével szokás kezdeni, de sajnos itt most ilyenek nincsenek. Az előző választási rendszer minden jogi és politikatudományi kritériumnak megfelelt, így nem volt valódi kényszer a törvényhozón. Okot természetesen lehet találni: a Fidesznek már ellenzéki erőként is (2002 és 2010 között) állandó témája volt a kisebb parlament létrehozása, és ezt most, kormányra kerülve, a programjába is beemelte. Ez indokolja a választási rendszer bizonyos mértékű átszabását, de teljesen új törvény megalkotását nem igazán. Ugyanakkor remek alkalmat teremtett a kormánypárti többségnek arra, hogy (demokratikus keretek között) a maguk képére alakítsák a voksolások menetét, ami ugyan nem elegáns, de a politika maga sem a szép gesztusokról szól.

1989 óta Magyarországon egy alapvetően német mintát követő, kétfordulós, vegyes választási rendszer működött. Ezt most egy egyfordulós, bizonyos elemeiben a brit, más elemeiben az amerikai, a francia, és az olasz választási rendszerekre hajazó modell váltja le. Jóhiszeműen azt hihetnénk, hogy törvényhozóink más országok rendszereinek pozitívumait egybegyúrva egy minden eddiginél demokratikusabb és jobb választási szisztémát dolgoztak ki, de ez a valóságban sajnos nem pont így alakult. Sokkal inkább az látszik, hogy az új rendszer ezer sebből vérzik, a sokféle elméleti forrás miatt nincs egységes logikája.

További problémát jelent, hogy a törvény megalkotását a borzalmas kapkodásból és sietségből adódó pontatlanság kísérte. Többször előfordult, hogy kormánypárti politikusok egymásnak ellentmondó módosító indítványokat nyújtottak be, a szövegekben rendszeresek voltak a helyesírási hibák, amik miatt folyamatos javításra szorult a tervezet. Ráadásul pont a végiggondolatlanságból fakadóan a Fidesz sokszor nem épp a legudvariasabb módszereket választotta akarata érvényesítéséhez – így például a parlamenti vitát késő estére időzítették, vagy az ellenzéki pártoknak egy órát adtak arra, hogy elolvassanak és értékeljenek egy 65 oldalas módosító indítványt.

Alapvetően határozza meg az új választási rendszer karakterét, hogy az előbbivel ellentétben a győztest (és úgy általában a nagy pártokat) favorizálja. Így a győztesnek a jövőben könnyebb lesz minősített többséget szereznie, ebből adódóan csökken a koalíciók szüksége, aminek következménye lesz a stabilabb kormányzás, az erősebb kormányerő létrejötte. Ez persze nem feltétlenül rossz dolog, viszont azt is jelentheti, hogy az a párt, amely az előző struktúrában mondjuk 45% körül teljesített volna – tehát a győzelme kérdéses, és még ha nyer is, koalícióra kényszerül –, az az új szabályok szerint simán nyeri a választásokat, ez pedig nem feltétlenül jó irányba mozdítja a rendszert.

További változás, hogy a választókerületek átrajzolásával a mindenkori jobboldali pártokat hozták helyzetbe. Tökéletesen lehet tudni, hogy a rendszerváltás óta megtartott hat parlamenti választáson melyik térségek hogyan szavaztak. Ennek megfelelően úgy alakították át a választókerületek határait, hogy egy-egy kerületen belül minél könnyebb legyen az aktuális jobboldali formáció dolga.