Sajtószabadság-fesztivál a Zsolnay Negyedben

A PTE BTK Kommunikáció és Médiatudományi tanszéke adott otthont a Mérték Médiaelemző Műhellyel közös szervezésben megvalósuló Mérték Médiafesztiválnak. A Zsolnay Negyedbe meghívott vendégek workshopok és kerekasztal-beszélgetések keretében folytattak diskurzust egymással és a programok iránt érdeklődőkkel, többek között az újságírói szakma esélyeiről és karrierlehetőségekről.

A 2010-ben elfogadott médiatörvények, valamint az ezeket követő további médiapolitikai döntések elemzését tűzte ki céljául a Mérték Médiaelemző Műhely, amely nem csupán jogi és újságírói, hanem közgazdasági, valamint szociológiai szempontokat is figyelembe véve és felhasználva igyekszik a sajtószabadság érvényesülésének ügyét és a nyilvánosságról szóló vitákat felszínen tartani. Munkájuk eredményét hazai és nemzetközi szinten is reprezentálják, ezzel is elősegítve egy, a demokrácia fogalmi kereteinek megfelelő nyilvánosság működését. A MéM vezetője Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, aki a Bölcsészettudományi Karon is rendszeresen tart előadásokat médiajog és informatikai jog tárgykörében.

A sajtószabadság-fesztiválra szakmájukban ismert és elismert emberek kaptak meghívást, hogy megvitassák véleményüket és nézeteiket a nyilvánosság jelenlegi helyzetéről, az újságírás mai és jövőbeni kilátásairól. A nap első felében workshopokon vehettek részt az érdeklődők, ahol lehetőség nyílott az előadókkal közösen gondolkodni aktuális, a média világát érintő problémákon. Weyer Balázs – az [origo] egyik alapítója, 2000-től 2011 őszéig főszerkesztője, jelenleg pedig a Főszerkesztők Fórumának elnöke – olyan sajtóetikai dilemmákra kereste a választ, mint például a köz és a privát szféra elválasztása. A vázolt esetekben sokszorosan árnyalt helyzetek merültek fel, amelyekben egy újságírónak mérlegelnie kell a tisztesség és a nagy sztori között: „Attól, hogy valami érdekes és izgalmas, még nem feltétlenül való újságba” – figyelmeztetett Weyer.

A szekcióbeszélgetések szintén színes palettát képviseltek mind a témák, mind a vendégek tekintetében. Guld Ádám, a Kommunikáció Tanszék oktatója Pécsett végzett újságírókkal beszélgetett. Az Új Dunántúli Napló dolgozója, Fülöp Zoltán szavaival az egyetemista hallgatóságot célozva kiemelte: azzal, ha valaki nem élvezi az előadásokat, szemináriumokat, nincsen semmi gond – ami viszont nagyon fontos, hogy aki nem jár be az óráira, az is töltse hasznosan az idejét. „Lehet 11-ig aludni, csak aztán ne csodálkozz, ha nem lesz munkahelyed” – mondta. Időben el kell kezdeni keresni a lehetőségeket, hiszen hiába szerez valaki csak ötösöket, és jegyzetel mindig szorgalmasan, ha nem aktív, nagy csalódás fogja érni, amikor majd kapcsolatok és tapasztalatok nélkül egyedül bolyong az álláskeresés vérmezején. Arra a kérdésre, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből a pályára való újságíró legyen, Szabadfi Mónika a Blikk Nőktől sorolta az elengedhetetlen kellékeket: alázat, kitartás, szorgalom, talpraesettség, na és persze a tehetség, ami viszont az előbbiek nélkül mit sem ér.

A délután folyamán a PTE oktatói értekeztek elméletileg „Médiaszabadság 2012” címszó alatt, a gyakorlatban azonban jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a diákság kritikai hozzáállásának hiányára, és az aktualitásokból való felkészületlenségükre való rámutatásra. Az újságíró szakma esélyeit többek között a Figyelőtől érkező Brückner Gergely, és a TV2 hírműsorainak főszerkesztője, György Bence latolgatta rádiós és online sajtós kollégáival.

A napot Beck Zoltán és Háy János anarchista, ugyanakkor Artner Sissoval kiegészülő, és egyben általa moderált irodalmi-zenés Szentháromsága zárta, majd közösen búcsúztatták el a re:public galériában végéhez ért Rocklitera kiállítást és egyben a Mérték Médiafesztivált is.