Rouge One, a Star Warsmessiás

Mielőtt nekiállnék ajnározni a Csillagok Háborúja-kánon legújabb darabját, azt be kell vallanom, hogy eredeti nyelven és 2D-ben volt szerencsém megtekinteni a filmet, és ha valaki a lehető legjobb élményt és Star Wars immerziót szeretné megtapasztalni, akkor ugyanezt tudom neki is ajánlani. Sok panaszt hallottam a szinkronra, különösen Vadernél, angolul semmi probléma nem volt az összhatással, James Earl Jones hangja utánozhatatlan, Alan Tudyk K-2SO-ja pedig az egyik legnagyobb meglepetése a filmnek.
 
Nem mondanám magam nagy Star Wars fanatikusnak, viszont tény, hogy édesapám engem is a díszdobozos videokazettákon nevelt fel, és talán az első film, amit moziban láttam, a Baljós Árnyak volt. A filmeken kívül kedvenc játékaim közé tartozik a Star Wars Battlefront 2, és a Knights Of The Old Republic, végignéztem a Clone Wars-t és a Star Wars Rebels-t, egy szó mint száz: otthon vagyok a kiterjesztett univerzumban, és mindig is jobban érdekeltek azok a történetek, melyek nem a Solo és a Skywalker család körül forogtak. Éppen ezért sokkal jobban felcsigázott a Rouge One bejelentése, mint a Ébredő Erőé anno, és miután végignéztem a Zsiványt rádöbbentem, hogy a Star Wars-licensz kivétele Lucas kezéből az egyik legjobb dolog volt, ami valaha történhetett a branddel, és hogy mindez a Disney-hez került, maga a főnyeremény.
Végre az történik a Star Wars-szal, mint ami a Marvellel is. Egy adott, gazdag és egyedi világ több szeletét ismerhetjük meg. A Rouge One egy Ryan Közlegény Megmentése-szerű, háborús, öngyilkos küldetést bemutató film, ami magyarázatot ad az Új Remény megjelenése óta létező kérdésre, miszerint “Miért van egy ekkora, és egyértelmű hiba a Halálcsillagon?”. Ahelyett, hogy rontott volna a régi filmek világán, mint ahogy azt az eddigi előzmény- és folytatás-filmek nagy része tette, bővített, és itt-ott javított is rajtuk. És talán itt rejlik a film legnagyobb erőssége, ami nem más, mint maga az univerzumépítés. Anélkül, hogy egy darab jedi is lenne a filmben, rengeteget tudunk meg az Erőről, láthatjuk, hogy nem csak fénylő mosolyú Han Solok és Luke Skywalkerek alkotják a Lázadókat, és sokan nem jutnak el addig, hogy medált kapjanak egy küldetés után.
A film lassan indul be és a főszereplőink időnként sekélyesek - amin a Catalist nevű regény sokat mélyít -, viszont rengeteg új karakterrel és új helyszínnel kell dolgoznia a filmnek, melyek elmélyítésére nem állt lehetőség további két folytatás, mint a már említett Ébredő Erőnél. Viszont amint elérünk nagyjából a félidőig és megszületik a Rouge One kódnév, a film egyből ötödik sebességbe vált, és egy pillanatra sem áll meg. Amikor becsatlakozott a Lázadó flotta a kis csapatunkhoz, és megkezdődött a valaha legjobban megkoreografált űrcsata a Star Wars történetében, majdnem sírva is fakadtam. Kedvenc játékaim pillanatait idézte fel, míg a földi csata a Hoth ostrom hibátlan omázsa, valamint a háborús filmek képi világát és atmoszféráját szinte tökéletesen bújtatja sci-fi köntösbe. A Hammerhead corvette manőver, a Ghost űrhajó, és a Vörös egyes kameoja pedig csak hab volt a tortán. Darth Vader pedig végre, ennyi idő után megkapja a számára méltó és eszméletlenül hátborzongató jelenetsort, amire a Sithek Bosszúja óta várunk. 
 
Mindent összevetve a Rouge One visszahozta a Star Wars világa iránt táplált rajongásomat, amire J.J. Új Remény copy pasztája nem volt képes. Mindenkinek csak ajánlani tudom a filmet, akkor is, ha csak egy laza popcorn-akciófilmre vágyik.