Rocksztárból irodalmár – Bob Dylan és a Nobel-díj rövid története

Ha Thomas Mann, Ernest Hemingway vagy Gabriel García Márquez nevét halljuk, rögtön eszünkbe jut az irodalmi Nobel-díj. Bob Dylant említve viszont bármi másra gondolunk inkább mint arra, hogy ő is passzolhat a fenti felsorolásba. 2016. december 10-én azonban mégis ő vehette volna át ezt a rangos elismerést, ha részt vesz a díjátadón.
 
A hivatalos indoklás szerint azért Dylannek ítélték a díjat, mivel új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.  A Svéd Akadémia döntése egyébként korántsem annyira meglepő, hiszen a világhírű zenészt 1996 óta minden évben jelölték a díjra. Az irodalmi Nobel-díjasok hagyományosan regényekért, novellákért, versekért kapják az elismerést; Dylan életművét tekintve azonban a zenei vonatkozás erőteljes túlsúlyban van a nyomtatásban megjelent művekhez képest. Az akadémia részletes indoklásában azonban Dylan munkásságát Homérosz és Szapphó költészetéhez hasonlította, ezzel igazolva, hogy a hangszeres kísérettel előadott, eleve ilyen céllal készült művek is képviselhetnek irodalmi értéket. Egyébként nem 2016-ban kapta először zenész az elismerést. 1913-ban Rabindranáth Tagore szintén hangszerrel kísért költeményeiért vehette át a díjat.
Ekkora elismerés után tekinthetjük-e Bob Dylant költőnek? A közvélemény és a szakavatottak bizonyos csoportjai szerint igen. Ezt igazolván, Sara Daniu, a Svéd Akadémia elnöke kijelentette, hogy Dylant nagyszerű költőnek tekinti az angol irodalomban, hiszen ötvennégy éve folyamatosan újraalkotja önmagát. Ennél nagyobb méltatás talán csak Christopher Rickstől származott. Az irodalomtudós ugyanis a zenészről 2005-ben megjelent antológiában Dylant minden idők egyik legnagyobb költőjének nevezte, művészetét Miltonnal, Keats-szel és Tennysonnal említve egy lapon. Emellett a Mr. Tambourine Man ( https://www.youtube.com/watch?v=PYF8Y47qZQY ) című dalának szövege még a Norton-féle Bevezetés az irodalomba című amerikai középiskolákban és egyetemeken használt tankönyvben is szerepel, sőt, éppen az irodalomtudomány bizonyos rangos képviselői lobbiztak évek óta azért, hogy Dylan bekerülhessen a Nobel-díjasok sorába. Bob Dylantől is többször megkérdezték, költőnek tartja-e magát, ám sosem adta ugyanazt a választ. Egyik alkalommal önmagát inkább „song-and-dance man”-ként, míg máskor a hatvanas évek trubadúrjaként határozta meg. Erőteljes vonzódása a költészethez azonban tagadhatatlan, hiszen az eredetileg Robert Allen Zimmerman névre keresztelt művész éppen egy költő, Dylan Thomas miatt választotta a Bob Dylan művésznevet. 
 
A sok pozitív kritika mellett természetesen a negatív visszhangból sem volt hiány. Mario Vargas Llosa, aki 2010-ben szintén elnyerte az elismerést, azt nyilatkozta, hogy Dylant jó zenésznek tartja, de egyáltalán nem gondolja, hogy jó író lenne. Irvine Welsh skót regényíró, aki maga is Dylan-rajongó, egyenesen így reflektált az akadémia döntésére: "szenilis, makogó hippik rosszul fogant nosztalgiadíja".
 
A további negatív kritikáknak Dylan viselkedése is alapul szolgált. Miután ugyanis az akadémia bejelentette, hogy Dylané a 2016-os irodalmi Nobel-díj, a művészt semmilyen formában nem sikerült elérnie a döntéshozó testületnek. Dylan csak több mint két héttel a bejelentés után fejezte ki köszönetét. Állítása szerint azért késlekedett ennyit, mivel annyira megtisztelve érezte magát, hogy elhagyták a szavak. A meglepettsége érthető, ám talán ez sem indokolja a válasz ilyen hosszú időn keresztüli halogatását. Az akadémia tagjai is értetlenül álltak az eset előtt, egyikük faragatlannak és arrogánsnak nevezte Dylan viselkedését. 
Egyesek szerint ennek a megnyilvánulásnak is köszönhető, hogy Dylan - más halaszthatatlan teendőira hivatkozva - nem vett részt a díjátadón. Érdekes az is, hogy a művész – az idén Nobel-díjat kapott amerikaiak közül egyedüliként - Barack Obama Fehér Házba szóló meghívását sem fogadta el. Nem tudni, mi lehet a visszautasítások valódi oka, az viszont biztos, hogy Dylan hamarosan mindenképpen tiszteletét teszi Stockholmban, hiszen a Nobel-díj átvétele után hat hónapon belül a díjazottnak egy speciális előadást kell tartania.. Ez lehet előre megszerkesztett vagy spontán beszéd, film. Bob Dylan esetében akár – eddigiekhez képest rendhagyó módon - egy koncert is. Amennyiben Dylan valami miatt mégsem tartja meg legkésőbb júniusig előadását, búcsút kell mondania a Nobel-díjjal járó nyolc millió svéd koronányi, azaz 257 millió forintnyi tiszteletdíjnak.    
Bármi is a véleményünk Bob Dylan Nobel-díjáról, el kell ismernünk személyiségének, művészetének óriási erejét. Számos vélemény szerint a hatvanas években nagyobb hatással volt nemzedékére mint korának bármely politikusa. Dalszerzőként, zenészként valós és lényeges kérdéseket, problémákat helyezett reflektorfénybe. Nem dolgozott megrendelésre, kerülte a konvencionális vagy semmitmondó témákat. Mert társadalmi helyzetről, vallásról, politikáról énekelni. Így válhatott a Blowin’ in the Wind (https://www.youtube.com/watch?v=3l4nVByCL44) és a The Times They Are A-Changin’ (https://www.youtube.com/watch?v=QqvUz0HrNKY) című dala háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává. Dylan eszközeiben, kifejezésmódjában kezdetektől támaszkodik az amerikai folkzenére, ezen belül is a legnagyobb hatással Woody Guthrie folkénekes volt rá. Emellett a beat-korszak és a modernizmus is alakította dalait. 
 
Végezetül megállapíthatjuk, hogy Bob Dylan művészetével megismerkedni – Nobel-díj ide vagy oda - érdemes, hiszen munkássága egy időkapszulához hasonlít, ami sok mindent megmutat az 1960-as évek világából, többek között a harcot az emberi jogokért, a vietnami háborút és a hidegháború hatásait is. A Svéd Akadémia az ismerkedéshez a művész Blonde On Blonde című albumát ajánlja (https://www.youtube.com/watch?v=h0Zxd5jp-lI&list=PL_HKrpXPE7PqGjfOrXejaNVGDJtaKn8ek ). Azoknak pedig, akiket érdekel a zsenialitás mögött megbúvó személyiség is, Dylan maga válaszol Chronicles című önéletrajzi könyvében.