’Puszta-Putyin’ és a Gyorsnaszád – Külföldi lapok Magyarországról

Az elmúlt évben több ízben is Magyarországtól volt hangos a világsajtó, azonban többségben voltak a negatív kicsengésű hírek. Az „unortodox” kormánypolitikának és kommunikációnak köszönhetően több ízben rajtunk röhögött és/vagy fogta a fejét miattunk az egész világ. Az alábbiakban a tavalyi év legfontosabb témáiból szemezgetünk.

2011 első híradásai még az Európai Unió soros elnöki tisztségét átvevő Magyarországot helyezték középpontba. A kezdeti időszakot azonban beárnyékolta az előző év decemberében elfogadott médiatörvény, amely sikeresen elterelte a figyelmet a magyar elnökség célkitűzéseiről és politikai programjáról. A külföldi lapok  - politikai beállítottságuktól függetlenül - szinte egytől egyig szolidaritást vállaltak a magyar ellenzéki sajtóorgánumokkal. Emellett a Daily Mail még 2010. decemberi keltezésű cikkében kitért arra is, hogy egy, a médiatörvényhez hasonló kommunista időket idéző törvény nagyban befolyásolhatja az elnökséget frissen átvevő ország megítélését és politikáját. Az ekkor megjelent kritikák retorikájában már megjelentek a miniszterelnök „felemelkedő diktátorként” való ábrázolása, vagy éppen egy kibontakozó orwelli-világkép sejtetése is, valamint nem egy esetben alkalmatlannak ítélték meg Orbán Viktort az EU soros elnökségének levezetésére.

Mindazonáltal a magyar elnökséget a külföldi sajtó szinte kivétel nélkül sikerként könyvelte el - kiemelve a horvát csatlakozási tárgyalások elindítását, a roma- és Duna-stratégiát, valamint a félév folyamán hozott gazdasági-stabilitási intézkedéseket is. Az elnökségi félév viszonylagos sikerei azonban eltörpülni látszottak az elnökséggel párhuzamosan zajló belpolitikai intézkedésekkel – mint például a márciusban bejelentett száz százalékban megszorítás-mentes Széll Kálmán-terv, illetve az áprilisra időzített új Alkotmány/Alaptörvény - szemben.


 

Az alkotmányozási procedúra kapcsán több vezető európai lap – köztük a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Die Welt és a The Economist - is kiemelte az előzetes konzultáció hiányát, és azt az alapvető sietséget, amely akár a regnáló hatalom ars poeticáját is képezhetné ebben a kormányzati ciklusban. A The Economist közép-kelet Európával foglalkozó blogja - a fentiek mellett arra is kitért, hogy a zömében Szájer József iPadjén íródott dokumentum egyes részei alapvetően gyengítik a demokratikus berendezkedésű országokra jellemező fékek és ellensúlyok rendszerét. Valamint az Alaptörvényben több helyen megjelenő nacionalista felhangok és az „egységes magyar nemzet” eszménye pedig elengedhetetlenül konfliktusforrásként szolgálhatnak a szomszédos EU-tagországokkal - különös tekintettel Szlovákiára. A legfontosabb sarkalatos kérdéseken kívül olyan nüánszok is helyet kaptak a kritikákban, mint például a házasság fogalmának definiálása, mint férfi és nő kapcsolata, vagy épp a magzat fogantatástól számított védelme.

Ezen kívül januártól júniusig továbbra is kísértetként járta be Európát a médiatörvény, és az azt körülölelő elhibázott kormányzati kommunikáció - hónapról hónapra súlyosabb aggályokat vetve fel a külföldi médiában, melyek elsősorban a Médiatanács és a kétharmados parlamenti többség jelentette hatalomkoncentráció körül körvonalazódtak továbbra is. Ez, és az uniós elnökségi félév után a közmédiában lezajlott több száz főt érintő elbocsátások hatására újra megjelent a sajtószabadság felszámolásának réme is többek között a német Der Spiegel és Welt am Sonntag egy nyáron megjelent cikkeiben. Ezt természetesen a miniszterelnöki- és kormányszóvivők harsányan igyekeztek cáfolni.

Hogy még inkább fokozzuk a rólunk kialakult negatív összképet, a szintén nyáron bejelentett egyházügyi törvény is lefutotta a maga kötelező köreit az európai és tengerentúli sajtóban. Az amerikai Huffington Post júliusi cikke szerint a törvényben szereplő drasztikus változtatások és az államilag elismert egyházak kérdése nincs összhangban a frissen elfogadott alaptörvénnyel. A cikket jegyző Joseph K. Grieboski, a virginiai Alexandriában működő Vallási és Közpolitikai Intézet alapítója ezen felül azt is megállapította, hogy a törvény „veszélyt jelent a magyar társadalomra és szörnyű módon jelzi a demokrácia helyzetét az országban.”

Mindezek azonban csekély jelentőségűnek tűnnek ahhoz a fokozott érdeklődéshez képest, mely az ősz folyamán újult erővel kibontakozó „gazdasági szabadságharc” főbb intézkedéseit kísérte, és lényegében a mai napig kíséri folyamatosan. Ekkor indult útjára Nemzeti Gyorsnaszádunk is, amely már a kezdetektől fogva súlyos szembeszéllel küszködött a nemzetközi pénzpiacok zavaros vizein.

A magyar gazdaság zászlóshajójának biztos kezű kormányosa által szeptemberben bejelentett rögzített árfolyamú végtörlesztés volt az első, ami kiborította a bilit az európai sajtóorgánumok szerkesztőségeiben. Az osztrák és német lapok – a Handelsblatton át a Financial Times Deutschlandig - szinte napi rendszerességgel foglalkoztak ekkor a Nemzetgazdasági Minisztérium unortodoxnál unortodoxabb lépéseivel, egyben újra a kormányzat fejére olvasva korábbi elhibázott lépéseit. Ezek között szerepelt a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a kettős állampolgárság kérdése, külön kiemelve a „egy bizonyos hárombetűs intézménnyel” – Matolcsy György halhatatlan felszólalása után - való szakítást és a kapcsolatok újrakezdését is.

Gyorsnaszádunk azonban hamar a jegybank-törvény zord zátonyára futott, mely az IMF-tárgyalások megszakadásához és a tárgyalódelegáció pánikszerű hazautazásához vezetett – természetesen csak a közelgő karácsony és a „Jézuska-várás” miatt (legalábbis Lázár János frakcióvezető szerint). Ennek hatására a forint árfolyama rekordmélységbe zuhant, miként a magyar államkötvények iránti kereslet is, amelyeket a hitelminősítő intézetek egy fokkal a bóvli fölötti kategóriába soroltak. Nem sokkal ezután elképesztő magasságokba ugrott a Magyarország iránti érdeklődés: szinte nem múlt el úgy nap, hogy valahol ne lettünk volna téma az európai sajtóban – legyen az többoldalas gazdasági elemzés (Economist), vagy épp a vissza-visszatérő félelem a diktatúra kialakulásától (Washington Post).

A felfokozott érdeklődés egy idő után szükségszerűen komolyabb reakciókhoz is vezetett – elég itt csak a José Manuel Barroso, vagy éppen a Hillary Clinton által küldött levelekre gondolni. A sajtóban pedig megjelentek az első javaslatok a „magyar-kérdés” megoldására - különböző uniós szankciók és korlátozások formájában. A felmerült ötletek között szerepelt többek között az EU-támogatások megvonása, a legelrugaszkodottabb vélemények szerint pedig akár az Európai Unióból való kizárásunk is. Ezt súlyosbította a december végi törvényhozási-dömping és az azt megelőző LMP-képviselőkhöz köthető tüntetés is. A címlapsztorit ugyan ellopta az „elmúltnyolcév” már-már ikonikus magasságokba emelt ex-kormányfője (a történet egészen a CNN és a BBC ’breaking news’ rovatáig jutott el), pedig Harrach Péter KDNP-képviselő halhatatlan mondata - „ez a magyar demokrácia megcsúfolása” (mely épp azelőtt hangzott el, hogy átlépett volna a tüntető lmp-s képviselőhölgyön) - jobban megérdemelte volna azt.

Összességében elmondhatjuk, hogy 2011-ben hideget és meleget egyaránt kaptunk. Áldozatos munkával sikerült elérnünk, hogy Magyarország jelenleg a külföldi sajtó szemében is megegyezik a belföldön is sokat emlegetett Abszurdisztánnal, ahol ’Puszta-Putyin’ és hűséges tengernagya, Matolcsy ’Simplicity’ György harcol vállvetve a ’gyarmatosítás’, a megszorítások és az alma-körte tengelyen mozgó államadósság ellen.

Huszonegyedik századi győzedelmes szabadságharcunk azonban az ország hitelességének radikális csökkenéséhez vezetett, mind a külföldi politikai élet, mind a befektetők részéről. Ezt a nagymértékű imázsvesztést a legjobb esetben is csak nagyon nehezen és súlyos kompromisszumok árán tudjuk belátható időn belül visszanyerni. Szerencsére ezt már az év elején sikerült kormányzati szinten is belátni és ehhez igazítani a hivatalos kommunikációt is. Ezt jelzik a kormánypárti politikusok külföldi lapoknak adott interjúi is, melyek a korábbi „Brüsszel nekünk nem parancsol”-doktrina helyett egyre inkább egy európaibb és kompromisszumkészebb hangot ütnek meg az utóbbi időben.