Punnany Massif Orchestra

 

Kapcsolatom a Punnany Massiffal nem indult túl rózsásan, ugyanis sokáig egyáltalán nem szerettem a zenekart. A dolgok azonban 180 fokos fordulatot vettek, és úgy alakult, hogy pár koncert erejéig a csellistájuk lettem, ami, mondanom sem kell, nem volt egy unalmas dolog. Élményeim kiegészítését Meszes Balázs ’Meszi’, a banda énekese vállalta magára.

Valószínűleg nem létezik olyan fiatal Pécsett, aki ne tudná, hogy mi is az a Punnany Massif. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a PM Live és DJ Set mellett 2011 tavaszán létrejött a Punnany Massif Orchestra nevű felállás is. „Kaptunk egy lehetőséget a Kodály Központtól, hogy egy könnyűzenei programsorozat keretein belül a Zagastic és a Zuboly társaságában egy egyedi hangzású koncertet adjunk” – mondta el Meszi.

Így kerültünk a képbe mi, vendégzenészek is. Az akkor még 9 fős alapzenekar így egy hónapra több mint 30 főssé dagadt. A Kodály Központos produkció igencsak nagyszabásúra sikeredett, hiszen a zenekar mellett színpadra lépett a Babits kórusa, break-esek, néptáncosok, valamint cigánytáncosok is – volt, hogy közel 100-an álltunk a színpadon. Mindezek mellett a zenekartól egy teljesen szokatlan és egyedi hangzást hallhattak a nézők. „Az orchestrás számok áthangszerelését Máté (frontember, MC) és Deepy (billentyűs) végezték. A megfelelő embereket Deepy találta meg a zenész kapcsolatokon keresztül” – és Meszi állítását alátámasztandó, így kerültem én is a képbe.

A zenekarról alkotott véleményem az első, akkor még a ZION-ban tartott próbán már megdőlni látszott. Bevallom őszintén, nagyon sokáig azt gondoltam, ez egy túlhype-olt zenekar, akiknek nagyobb a híre, mint a tehetsége, de onnantól kezdve, hogy beleláttam a zenekar életébe és munkájába rájöttem: ezek a srácok tudnak zenélni.

Intenzív volt a próbaidőszak, 4 héten keresztül, heti 2-3-szor 5-6 órákat gyakoroltunk, amire szükség is volt, hisz össze kellett csiszolódnunk. Voltak ugyan kották, de a számok javarészt a próbák alatt formálódtak véglegessé, így lapokra, kottafüzetekbe skicceltük nagyrészt. Tulajdonképpen ez a zenekar és a mi részünkről is egy kísérleti időszak volt.

Munkánkat nemcsak a kevés idő, hanem a létszám is nehezítette, ugyanis rendkívül összetett volt a felállás. Vonósok, fúvósok, cimbalom, kórus. Mivel minden egymásra épült, a legapróbb részletekig ki kellett dolgozni a számokat. Maximális teljesítmény mellett is nehéz dolgunk volt a színpadon, hisz a kiváló hangosítás ellenére is résen kellett lennünk a koncert alatt. Sokszor például egyáltalán nem hallottunk magunkból semmit. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz kihangosítva játszani.

A fogadtatás a közönség részéről a vártnál, ha lehet, még jobb volt. Azt hiszem, ezzel a produkcióval sikerült valamelyest felráznunk a pécsi zenei szcénát, valamint ez a koncert tette lehetővé, hogy 2012 nyarán, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is játsszunk. Ekkor már valamennyire ismertük ugyan egymást, de a dolgunkat ez sem könnyítette meg, ugyanis a fesztiválszezon miatt csupán másfél hetes próbaidőszak előzte meg a koncertet.

Veszprémben változott a formáció, az énekkar helyett 4 vokalista lány lépett a színpadra, a táncosok már nem jöttek, de kiegészültünk új hangszerekkel, mint például a kaval. Személy szerint én a veszprémi fellépésen jobban éreztem magam. Az kötetlenebb volt, valószínűleg a helyszín miatt is, amiben Meszi is egyetértett: „Azt gondolom, hogy a Kodály Központos koncert megtalálta a célját, Veszprémben azonban volt egy kis kontraszt a zenekar és a közönség között, ugyanis a veszprémi közönség bulizni akart, így hajtotta a zenekart.”

Mondanom sem kell, sokat köszönhetek ennek az időszaknak, ugyanis nemcsak zeneileg fejlődtem – hisz komolyzenészként egészen más volt ebben a közegben játszani, mint intézményes keretek között – hanem új barátokat ismertem meg, és nem utolsó sorban játszhattam 3-4000 ember előtt, ami mindig hatalmas élmény.