Prostitúcióról tabuk nélkül – POSZT-impressziók/3

Társadalomkritika és színház – úgy gondolom, ezt a két fogalmat nem lehet elválasztani egymástól, legalábbis nem érdemes. Nem élünk ugyanis tündérmesében, óriási visszásságok és problémák jellemzik a (magyar) társadalmat. Van mit tenni, jól mutatja ezt az a tény is, hogy Amszterdam piroslámpás negyedében létezik egy Nyíregyháza utca. Hogy honnan ez az elnevezés? A válasz egyszerű, az utcabeli lányok Nyíregyházáról érkeznek. Egy téma, amiről nem szabad tovább hallgatni. Ha pedig beszélni kell róla, hol máshol tehetnénk meg ezt, mint a színházban?
 
Vasárnap a POSZT keretein belül megrendezett Nyílt Fórum újabb kortárs magyar drámával, Szilágyi Eszter Anna A Nyíregyháza utca című művével várta az érdeklődőket, akik nem féltek szembenézni bizonyos tabutémákkal, illetve szomorú sorsokkal. Felolvasószínházi előadáson vehettünk részt, ugyanis a darab még készülőben van, éppen ezért az előadást követő beszélgetésen az alkotók szívesen fogadták a közönség építő jellegű kritikáját, ily módon beleszólhattunk a darab további alakulásába, ami érdekes élmény volt.
 
A történet négy nyíregyházi lány életútját követi végig, akik más lehetőség híján, a jobb megélhetés reményében prostitúcióra adják fejüket a helyi strici, Fuxos Joe bíztatására, aki a későbbiekben is sakkban tartja őket. Nagy tervekkel indulnak neki az amszterdami létnek, majd megtörnek, de már nem tudnak kiszállni. Vagy mégis?
A prostituáltak mellett egy gazdag nőkből álló csoportosulás is szerepet kap a darabban. A hölgyek eltökélt szándéka, hogy segítsenek az örömlányoknak kijutni ebből a létformából. Nyilván mindenkit nem tudnak megmenteni, viszont akkor ott a kérdés: mi alapján jelöljék ki azokat, akiken segíteni kívánnak? Az erről való vitatkozás a darab egyik legkeményebb jelenete. Sokan a nyelvérzék, a tehetség vagy a holland kultúrába való asszimilálódás képessége alapján választanák ki a megfelelő lányokat. Ám e szerint a szempontsor szerint megint csak a csúnyák, a tehetségtelenek és a korlátozott szellemi képességekkel rendelkezők járnának pórul, akik valószínűleg ugyanezen tulajdonságaik, hiányosságaik miatt kényszerültek Amszterdamba jönni…
 
A választás végül a négy nyírségi lányra esik. Hét évre menedékhelyet ajánlanak fel nekik, ennyi időre ugyanis szükség van ahhoz, hogy a lányok testileg, de főként lelkileg újraépítsék magukat. A magyar lányok mennének is, csak hát nem tudnak. Egyikűjük, Lora ennek kapcsán egész egyszerűen így fogalmaz: - “Kinek van hét éve, mikor azonnal kell élni?”
 
Az önkéntesek egyfelől pozitív színben tűnnek fel a néző előtt, mert nemes célért dolgoznak; másfelől viszont bizonyos helyzetekben antipatikussá válnak, hiszen poklokat megjárt nőket próbálnak kioktatni okos elméletekkel és „praktikus” tanácsokkal, miközben fogalmatlanok a prostituáltak hétköznapjait illetően. Értetlenül állnak például a tény előtt, hogy az örömlányok lefekszenek ezekkel a férfiakkal, pedig azok még csak virágot sem hoznak nekik. Mindeközben a személyes beszámolókból tudjuk, hogy virág az ugyan tényleg nincs, de ez aztán a lehető legkisebb probléma, mert kalapács, olló és mindenféle egyéb kínzóeszköz viszont van…
 
A Nyíregyháza utca talán legnagyobb értéke a dokumentarista jellege. Megrázó, ugyanakkor reális képet fest egy nagyon is létező problémáról: részletesen felvázolja a prostituáltak mindennapjait, a szabályokat, amihez tartaniuk kell magukat, a legextrémebb eseteiket és a testi és lelki összetörés folyamatát. Húsbavágó az egyik lány beszámolója, miszerint Amszterdamból többen is szeretnének Magyarországra látogatni, ugyanis kívácsiak rá, „milyen uniós ország az, ahol mindenki kurva meg strici”. A későbbiekben a Lulu névre keresztelt örömlány egy mondatban így foglalja össze a „prostituált-életérzést”: „Nem látszom, pedig ott vagyok”. A darab egyébként rengeteg trágárságot és vulgarizmust tartalmaz, de ez elengedhetetlen a hitelességhez. Legyünk őszinték, hol jelenhetne meg nagyobb arányban ez a stílus, ha nem az amszterdami éjszakai életben?
 
A Nyíregyháza utca tükröt tart mindannyiunk elé. Nem csak azok elé a lányok, nők elé, akik testük áruba bocsátást választják a boldoguláshoz, hanem és sokkal inkább azok elé az emberek elé, akik a prostitúció üzletágának fenntartásához hozzájárulnak - akár aktív, akár passzív módon. Mit tehetek én magam a saját életemben ez ellen a borzalom ellen? - erre a kérdésre minden jóérzésű embernek választ kell találnia,aztán pedig meg is kell tenni, amit lehet.