PEN 2018 – Amikor tényleg mindenki pécsi akar lenni

A múlt hétvégén egy cseppet hangosabb volt Pécs, mint az év többi napján, hiszen idén is megrendezték a Pécsi Egyetemi Napokat, aminek a Zsolnay Kulturális Negyed biztosította a helyszínt. 
 
A változatos műfajokat képviselő zenekarok és zenészek három napon keresztül szórakoztatták és nyűgözték le az érdeklődőket. Kapunyitástól kezdve remek hangulat jellemezte a fesztivált, a csaposoktól kezdve a random alkoholmámoros ismeretleneken át a kedves takarítónénikig mindenki egyaránt jófej volt, még a Necc Party-s heringpartin történő lökdösődések is általában békésen zárultak, így elmondható, hogy a PEN egy rendkívül nyugis, de emlékezetes három nappal ajándékozta meg a résztvevőket. 
 
A változatos zenei kínálat olyan neveket foglalt magába, mint a 30Y, Tankcsapda, Fish!, Blahalouisiana, Anna and the Barbies, Esti Kornél, Punnany Massif, Halott Pénz és a Mongooz and the Magnet. Persze még bőven folytathatnám a sort, de közel száz zenekart felsorolni nehézkes lenne. Mi sem mutatja jobban a PEN népszerűségét, mint az, hogy az érthető módon túlnyomórészt egyetemistákon kívül kisgyermekes családok is szép számmal részt vettek, akik haláli jókedvvel szórakoztak életkortól függetlenül, mint a tízéves kislány, aki mellettem énekelte és tombolta végig az Anna and the Barbiest az első sorban. 
A fotót Radosza Ajna készítette. 
 
A koncertélmények egytől egyik nagyon igényesek voltak, a zenészek mind odatették magukat, minden bulizni vágyó megtalálhatta a hozzá illő műfajt és egyáltalán nem kellett aggódnia, hogy nem találja majd a helyét ezen a rendezvényen. Talán az egyetlen negatívum, amit fel tudnék hozni a szervezéssel kapcsolatban, hogy mind az Anna and the Barbies, mind a Punnany Massif szinte lerohantak a színpadról az időhiány miatt, így még egy visszatapsolásra sem volt idejük, amely, ha nem is radikálisan, de picit elveszi a hallgatótól a búcsúzás élményét. A feszes időbeosztás miatt persze előfordulnak a csúszások, de mindig felteszi az i-re azt a bizonyos pontot, ha az előadó hosszasan el tud köszönni a közönségtől.
 
Az ínycsiklandozó lángosok és egyéb csemegék segítették a megfáradt résztvevőket, hogy újult energiával vethessék bele magukat az éjszakába, a hideg Pécsi sör pedig még mindig tökéletes cinkosa egy koncert után kimelegedetten felfrissülésre vágyó PEN-előnek. Imádnivaló volt, hogy az ember nem tudott úgy eljutni A-ból B-be, hogy ne botlott volna bele egy ismerősbe, akivel amúgy soha nem beszélne máskor, de az a három fröccs/sör/tequila eléri, hogy akár a szembe sétáló Palvin Barbival is simán szóba elegyednél. A másik kedvenc a PTE Brass Band, akik szintén mindenhol ott voltak és spontán bulikat csaptak az italért vagy kajáért indulók számára, minimum negyedórával meghosszabbítva útjukat. És persze ott volt a fotósok és az igényes háttér előtt szelfizni kívánók szentélye, az üveghíd, ami az esemény bármely időpontjában dugig volt emberrel; természetes persze, hogy ez a kis pécsi ereklye odavonzza a látogatókat. 
 
Összességében azt tudom mondani, hogy ez volt az eddigi legjobb PEN, amin részt vettem. Mind a felhozatal, a hangulat, és még az időjárás is kedvezett ahhoz, hogy az összhatás majdnem tökéletes legyen. Nem igazán tudok komoly érvet találni ez ellen a három nap tömény szórakozás ellen, mindenki azon vesz részt, amin szeretne, annyit iszik, amennyit akar, minden adott, ami szükséges egy olyan élményhez, amely kielégíti a party hard iránt érdeklődőket, illetve a komótosabban és visszafogottabban bulizók igényeit is.