Pécsi Egyetemi Zenekarok és Dj-k fesztiválja

 

Tizenkét zenekar mutatkozhat be a közönségnek november 30-án és december 1-én a Pécsi Egyetemi Zenekarok és Dj-k fesztiválján a Pollack B-klubban. Az eredetileg egy naposra tervezett mini-fesztiválra annyi jelentkezés érkezett be, hogy a szervezok inkább egy második napot is hozzácsaptak a rendezvényhez, hogy a fellépok hosszabban és kényelmesebben szerepelhessenek. A program, a zenekarok leírásai és részletes információk alább olvashatóak.
 
A PEZF a második felvonásra is megorizte eredeti arculatát, az eseményre a belépés most is ingyenes, a fellépoket a klubban elhelyezett urnákba leadott szavazócédulákkal támogathatják a rajongók és a közönség. Egy szavazócédula továbbra is 200 forint, melyért cserébe egy üdítot vagy sört kap aki voksolt, illetve a szavazók között a napok zárásakor egy-egy tálca sört sorsolnak ki a szervezok.
 
Annyiban eltér a mini-fesztivál a tavaszi bemutatkozástól, hogy pusztán a szavazókon múlik a rangsor, a mostani alkalommal nem lesz zsuri, aki bírálná, vagy dicsérné a produkciókat. Nagy Zoltán, az EHÖK rendezvény szervezo referense ehhez kapcsolódóan a következot nyilatkozta: „A televízióban épp tehetségkutató szezon van, meghagynánk a zsuri kiváltságát nekik. A mostani két napban inkább lehetoséget szeretnénk biztosítani az egyetemi illetoségi zenekaroknak és Dj-knek, hogy bemutatkozzanak a hallgatótársaknak és az érdeklodoknek. A közönség reakciója épp elég beszédes szokott lenni úgy is az ilyen jellegu „meglepetés” produkciók esetében.”.
 
Az egyes formációkra egyébként a fellépés kezdetétol, annak végéig lehet szavazni. Az este legtöbb szavazatott kapott bandája/fellépoje egy hordó sörrel gazdagabban zárhatja a napot a B-klubban.
 
A fellépok listája itt következik, a koncertek 19.00-tól indulnak, de lehetségesek cserék az együttesek között a sávokban. Minden formációnak 30 perc fellépési ideje lesz, 20 perces átszerelési idovel. A bandákról, Dj-krol a program után lehet részletesebben olvasni.
 
NOVEMBER 30. SZERDA
The Corps
Harmada
Dip Trió
Broken Smile
Reason of Death
Soyuz7
 
DECEMBER 01. CSÜTÖRTÖK
Zöld 08
Rokokó Rosé
héZ
Erózió
The Talking Horse
Soulvoid