Pécsi bölcsész, a veszélyeztetett állatfaj

A napokban esedékes az új FTV országgyűlési szentesítése. Az eseményre készülve felelevenítjük Stemler Miklós októberi publikációját és kíváncsian várjuk a fejleményeket. - a szerk

Ha nem állunk ki saját és mások jogaiért, bármit, bármikor megtehetnek velünk, függetlenül attól, épp ki van kormányon. A felsőoktatási törvény elleni tiltakozás nem a hallgatói önkormányzatokról és nem a Fideszről szól, hanem rólunk: arról, hogy milyen felsőoktatásban szeretnénk tanulni és dolgozni, és milyen országban szeretnénk élni.


fotó: Szita Tamás

Stemler Miklós

Stemler Miklós 2004-től 2009-ig volt a PécsiBölcsész főszerkesztője, jelenleg többek között a Hírszerzőn, a HVG-n, a Pécsi Stopon találkozhattok az írásaival; korábban a Pécsi Egyetemi Napok sajtófőnöke volt, jelenleg a Zenélő Egyetemben tölt be hasonló pozíciót.

Bő öt évvel ezelőtt, 2006 szeptemberében a zsúfolásig megtelt 48-as téren mintegy 2500 egyetemi hallgató és szimpatizáns tüntetett az akkori kormány által bevezetni kívánt tandíj ellen. Minden túlzás nélkül történelmi időket éltünk: a tüntetés előtt egy nappal került a napvilágra az őszödi beszéd, aznap este pedig először hitetlenkedve, majd egyre sápadtabban hallgattuk a híreket az égő tévészékházról Budapesten a Tandíjtalan partyn. Mindez aztán a következő hetekben el is terelte a figyelmet a tandíjról, de a 2006-os, majd 2007-es tandíjellenes megmozdulások így sem maradtak következmény nélkül, hiszen ezek nélkül a tandíj kérdése jó eséllyel fel sem merült volna a 2008. tavaszi népszavazáson. Az, hogy most ugyanaz a párt próbálja visszavezetni némileg más formában a hallgatói sarcot, amelyik az ellene való harc révén vadászott szavazatokat, túl sok szót nem érdemel: egy újabb generáció tanulja meg, hogy Magyarország mind szellemileg, mind erkölcsileg egyre lerongyolódottabb politikai elitje megérett a süllyesztőre.

A bizonyos feltételek és körülmények között (mondani sem kell, hogy ezek most sem állnak fent) akár elfogadható tandíj azonban csak részletkérdés most. A valóban szükséges átalakítások (korábban a modernizálás és a reform volt a trendi szó, mostanság a nemzeti és újjászervezés kifejezéseket erőszakolják meg a kormányzati kommunikátorok) ürügyén olyan felsőoktatás készül, amelyet az állam kézivezérel, ahol veszélybe kerül a tudomány politika- és pártsemlegessége, ahol a hallgatókat nem tekintik nagykorúnak. Ráadásul ez a nemzetinek csúfolt felsőoktatás egyre kevesebbeknek lesz elérhető a racionalizálás jegyében, egész szakok és karok szűnhetnek meg, köztük a pécsi bölcsészkar.

Az elmúlt másfél évben megszokott, sajátos kormányzási módnak megfelelően a kormányzati szereplők most sem hagyják zavartatni magukat a szakmai kritikáktól, és úgy általában a valóságtól, ökörszerű kitartással mennek előre. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne tiltakozhatnánk, és ne kelljen tiltakoznunk a ránk és a jövőbeli hallgatókra, egyetemi dolgozókra erőltetett, sok helyen a pártállami időket idéző diktátumok ellen, hiszen, bár választások csak négyévente vannak, a döntéshozók minden egyes pillanatban elszámolással tartoznak döntéseikért azok számára, akik őket megválasztották és akiknek pénzével és egész életével gazdálkodnak.

A hallgatók közéleti aktivitása és egyáltalán a közélet iránti érdeklődése hosszú ideje mélyponton van mind Pécsett, mind az egész országban. Mindennek sok oka van: rengetegen undorral fordulnak el attól a nehezen minősíthető gánytól, amelyet ma politika néven művelnek Magyarországon, sokan okkal-joggal elégedetlenek a hallgatói önkormányzatok teljesítményével, és egyáltalán nem használt a Bolognai rendszer sem, amely hatékonyan verte szét az egyetemi közösségeket. Ha a most történő eseményeknek bármilyen kedvező hatásuk lehet, az éppen az, hogy az egyetemi hallgatóság öntudatára ébred, és azt mondja, hogy vele sem lehet megcsinálni mindent. Ígéretes jelek már akadnak: több száz hallgató vonult ki szeptember végén egy alulról szerveződő, a Facebookon meghirdetett demonstrációra. Mindez remélhetőleg csak a kezdet.

Könnyen lehet persze, hogy bármit is teszünk, a törvénytervezetet változatlan formában fogadják el, és jövő szeptembertől életbe lép a Nemzeti Felsőoktatás Rendszere. Ekkor sem kell azonban elkeserednünk. Ha most kiállunk jogainkért, az messze hangozhat, és előbb-utóbb lesz olyan politikai erő, amely meghallja. Ehhez csupán az kell, hogy ne birkaként viselkedjünk, ami pedig egyszerű, hiszen nem birkák vagyunk, hanem magyar állampolgárok, leendő értelmiségiek.