Pécs erdélyi módra - interjú Cseh Zsuzsánnával

Cseh Zsuzsánna a PTE-ETK másodéves gyógytornász hallgatója. Nem is lenne ebben semmi különös, ha nem tudnánk, hogy tizenhét órát vonatozik alkalmanként azért, hogy Kézdivásárhelyről eljuthasson az egyetemre. Zsuzsival a magyar és román kultúrához való viszonyáról, az erdélyi szemléletmódról beszélgettem.
 
PécsiBölcsész: Mit gondolsz a román nyelvről, kultúráról?
 
Cseh Zsuzsánna: A román nyelv megtanulása alapkövetelmény volt az iskolában. Én mindig is szerettem, román nyelv-és irodalomból érettségiztem is. Nem igazán használom azonban a nyelvet, hiszen Erdélyben is magyarlakta területen élek. A román-magyar kapcsolat egyébként is érdekes. Az ikertestvéremnek, aki Brassóban román egyetemen tanul az évfolyamban egyedüli magyarként, többségében jó tapasztalatai vannak a csoporttársaival. Az is igaz azonban, hogy van egy tanára, aki néha szőrszálhasogató vele éppen magyarsága miatt…
 
PB: Mennyire őrzitek a magyar kultúrát? Gondolok itt szokásokra, gasztronómiára, nyelvre.
 
CSZS: Nagyon fontosak a (magyar) tradícióink. A disznóvágásnak például kiemelt szerepe van, olyasmi ez, mint egy ünnep. Az eltérés a hagyományos magyar konyhától az, hogy nem használunk olyan sok csípős fűszert, zsírosabban főzünk. Vannak persze olyan ételeink is, amik Magyarországon nem fordulnak elő. Ilyen például a zakuszka. Bár magyarul beszélünk, az általunk használt magyar nyelv eltér a Magyarországon megszokottól. Ennek egyik oka a kiejtés, több ember mondta már nekem is, hogy ízesen beszélek, van egyfajta tájszólásom.  A szókészletben is észrevehetőek az eltérések. Az itt használt szatyor kifejezés helyett mi gyakran zacskót mondunk, a krumplit pityókának, a gáztűzhelyt aragáznak hívjuk; és egy alkalommal azzal is megleptem csoporttársaimat, amikor így szóltam a mellettem ülőhöz: „Légyszí, add kölcsön a pixedet.” Csak bámult rám értetlenül, pedig én csak egy tollat kértem. 
PB: Mindenképpen magyar egyetemen szeretted volna folytatni tanulmányaidat a középiskola után? Miért éppen Pécsre esett a választásod?
 
CSZS: Igen, úgy gondoltam, ahhoz, hogy megtaláljam önmagamat, távol kell lennem a jól ismert környezetemtől, a szeretteimtől. Az, hogy ennyire messze jöttem, nagy váltás volt, hiszen a közlekedés Kézdivásárhely és Pécs között meglehetősen idő- és pénzigényes, így tudtam, hogy legjobb esetben is csak havonta tudok majd hazamenni. Hozzá voltam szokva, hogy az ikertestvéremmel mindent együtt csinálunk. Nagyon furcsa volt nélküle az elején. Először egyébként Szegedre szerettem volna menni, de az nem sikerült, emiatt jött a képbe Pécs. Ennek az is oka volt, hogy a felvételi Erdélyből elég bonyolult, mivel a magyar és a román oktatási rendszer eltérő, nálunk nincs emelt szintű érettségi, hanem ehhez hasonló egyetemi felvételi vizsgát kell tennie a jelentkezőknek. Nem bánom, hogy így alakult, mert Pécs azóta a szívemhez nőtt.
 
PB: Hogy érzed magad nálunk, van, ami furcsa Erdélyhez képest?
 
CSZS: Meglepett, hogy a magyarországi magyarok sokkal nyíltabban beszélnek a magánéletük, párkapcsolatuk intim részleteiről. Mi, erdélyiek ennél zárkózottabbak vagyunk. Az itteni hozzáállás egyébként nekem kifejezetten szimpatikus, mert ezáltal én is nyíltabban beszélhetek ezekről a dolgokról. Nagyon jól esett továbbá az a közvetlenség és spontán segítség, amit főleg a szobatársamtól, de a többiektől is sokszor kaptam.