Országomat egy lóért – kritika a Kincsem című filmről

Kilencvenhét ló, nyolc hónapig tartó utómunkák, három milliárd forint – számokban így foglalható össze Herendi Gábor Kincsem című új magyar romantikus kalandfilmje. Ugyan a költségvetés első pillantásra döbbenetes lehet, ez az összeg még csak egy átlagos amerikai vígjáték fedezésére sem lenne elég. Na de mit is láthatott az a hetvenkétezer néző, akiknek a márciusi premier óta összegyűlő több mint száz millió forintos bevétel köszönhető?
A témaválasztásért mindenképpen pirospont jár az alkotóknak, hiszen Kincsem nemzeti büszkeség. A csodaló és a körülötte formálódó emberi sorsok tényleg megérdemeltek egy filmet. Az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc leverését követő évekről pedig meglehetősen kevés film volt eddig a hazai palettán, így Herendi Gáborék korszakválasztása is dicséretes. Hegedűs Bálint forgatókönyvíró fő koncepciója éppen az volt, hogy új nemzeti hőst, magyar függetlenségi szimbólumot faragjon a címszereplőből. Ez csak egy kis csúsztatással volt megoldható, hiszen a cselekmény 1849-ben indul, Kincsem viszont valójában csak 1874-ben született.
 
A filmre alapvetően jellemző a történelem „átdizájnolása”, így további csúsztatásokat is találunk. Ezek vagy a cselekmény előmozdításában segítenek vagy éppen közelebb próbálják hozni a nézőhöz a korszakot. Esetenként azonban az lehet a benyomásunk, hogy a készítők csak viccesek szeretnének lenni. A korabeli fényképezőgéppel készített kocsmai szelfi vagy a XXI. századi tánckoreográfia mondható megmosolyogtatónak, esetleg érdekesnek, a Fluor-féle Mizut dúdoló baronesst viszont valószínűleg sosem fogjuk megbocsátani a készítőknek. Ám az is lehet, hogy ezt az epizódot a filmzenéért felelős Hrutka Róbert társadalomrkritikának szánta…
 
Az események alakulása nem túl meglepő, csak néha fordul elő egy-két csavar. Ennek ellenére a küzdésről, hatalomvágyról és lelkiismeret-furdalásról szóló történet szerethető. A felvetett kérdésekre pedig magunk is megkereshetjük saját válaszainkat: Háborúban tényleg nincs barátság? Együtt élhet-e osztrák és magyar? A szerelem vagy a bosszú fontosabb? A film értékét növeli továbbá a két főszereplő, Nagy Ervin és Petrik Andrea kiváló alakítása. Remekül hozzák a függetlenségre vágyó, magának való nő, és a felnőni nem akaró, lump férfi figuráját. Nem is csoda, hogy a színészek mindent beleadnak a játékba, hiszen nem kis áldozatot hoztak a szerepek kedvéért: Nagy Ervin tíz kilótól szabadult meg, Petrik Andrea pedig leszokott a dohányzásról.
A témából adódóan a film esszenciális részét képezik a lovas jelenetek. A készítőknek nem volt könnyű dolguk, hiszen a Szegénylegények, az Egri csillagok vagy a 80 huszár után mondhatjuk, a magyar filmtörténet világhírű lovas produkciókkal büszkélkedhet. Az alkotók vállalták a kihívást, több szakértő véleménye szerint is egészen rendkívüli módon sikerült megvalósítani a lovakkal való együttműködést. A címszereplőt több angol telivér alakította. Jelenettől függően, volt ágaskodásra, vízben galoppozásra vagy az embert földön vonszolásra kiképzett Kincsem. A versenyjelenetekben pedigrés lovak mellett számítógépes animációt is alkalmaztak, de megfelelő arányban, így nem zavaró. Amennyiben mégis észrevennénk, a helyszín kárpótol bennünket, hiszen a bécsi Práterben, Európa legrégebbi eredeti formájában megőrzőtt versenypályáján vágtáznak a versenyzők.
 
A Kincsem, akármit is mondunk róla, a miénk. Magyarok készítették magyaroknak, így nem szükséges összehasonlítani amerikai szuperprodukciókkal. Sokkal inkább érdemes úgy tekintenünk rá mint nemzeti közönségfilmre, ami erősítheti identitástudatunkat, s ami a megszokott hazai színvonalnál valamivel magasabbra tette a mércét.