Örök élmények az örök városból – római élménybeszámoló

Két húszéves egyetemista fog egy hátizsákot és leruccan Rómába, miközben az Iszlám Állam a Vatikánnal szembeni nyílt hadüzenetekkel dobálózik. Kíváncsiak voltunk, én pedig arra gondoltam, egy ilyen aktuálpolitikai darázsfészekben tapasztalatokat szerezni igazán jó alap lesz egy különleges úti kritikához. Íme, néhány örök élmény az örök városból.
 
Hogy miért éppen Róma? Nincs a világon még egy hely, ahol ennyire nagy dózisban lenne jelen a művészet, a történelem, úgy egyáltalán a kultúra. Mindemellett van az olasz életérzésben valami vonzó spontaneitás, végül, de nem utolsó sorban pedig egy jól elkészített pizzánál nehezen tudok elképzelni finomabb ebédet. Így lehetne összefoglalni röviden római vakációnk legfőbb indítékait.
 
Ha közlekedésről van szó, annyit mondanék, Rómában még gyalogolni sem biztonságos. Mindenki megy, amerre lát, függetlenül attól, hogy zöld vagy éppen piros a lámpa. A metrók viszonylag pontosak, de csak két vonalon közlekednek, így nem igazán fedik le még a legfontosabb látnivalókat sem. A buszközlekedés finoman szólva kiszámíthatatlan. Ami a menetrendet illeti, az nincs. A buszok reggel fél hattól éjfélig járnak – ez a maximum infó, amit megtudhatsz a kihelyezett táblákról. (Éljen az olaszos lazaság!) Éppen ezért, amennyiben tömegközlekedéssel szeretnénk eljutni egyik nevezetességtől a másikig, érdemes belekalkulálni akár egy órás késéseket, járatkimaradásokat is a programba. Az autós közlekedés is katasztrófa. Nem ritka látvány, ahogy egy sofőr kiszáll a járműből és spontán módon elkezd forgalmat irányítani; ahogy az sem, hogy kocsikat egy-két centiméter választ el az ütközéstől egy átlagos forgalmi helyzetben.
Amennyire a rómaiak nem foglalkoznak a közlekedési szabályokkal és a pontossággal, annál inkább komolyan veszik az étkezési előírásokat. Furcsán néznek rád, ha a kiválasztott tésztaétel mellé nem megfelelő bort rendelsz, de komoly arckifejezéssel arra is figyelmeztetnek, hogy a tejes és a gyümölcsös fagyi nem illik össze, szóval ha jót akarsz, citromot csokival semmi esetre se válassz.
 
Ha Rómába mész, élj úgy, mint a rómaiak – tartja a mondás. Ezen filozófia mentén haladva könnyen megállapítható, hogy Olaszország nem igazán kedvez bármiféle diétának. A saját bőrömön éreztem, hogy a helyiek számára az evés, pontosabban a vacsora kardinális, már-már egzisztenciális kérdés. A reggelivel és az ebéddel nem sokat törődnek, általában a vércukorszintet brutálisan megnövelő péksütit fogyasztanak ilyenkor, amihez a magyar rántottához edződött gyomornak nem is olyan könnyű hozzászokni. A fő étkezés a vacsora, amiből a különféle bruschetták, a minőségi tésztaételek mellett a hagyományos, vékony tésztás római pizzákat sem érdemes kihagyni. Pro tipp: ha igazán jókat akarunk enni pénztárcabarát áron, kedves kiszolgálással, akkor érdemes ellátogatnunk a Transtevere városrészbe, a Via del Governo Vecchiora, ahol egy füst alatt ebédelhetünk, próbálhatjuk ki Róma legfinomabb tiramisujait és a tradicionális olasz receptúra alapján készült fagyit.
 
Az állítólagos autentikus olasz helyekkel és termékekkel azonban nem árt vigyázni. Néhányan azt hiszik, azzal, hogy éttermük a Trevi-kút közelében található, feldobtak egy kockás terítőt az asztalra és az étlapjukon szerepel a pizza, máris megvették valamennyi turistát. Ezen kívül úgy tapasztaltuk, a világ minden gagyiárusa közül a rómaiak viszik a prímet mind agresszivitásban, mind kreativitásban. Leginkább a szelfibotokból és az egy euróért árusított fél literes vizekből van túlkínálat, utóbbiak esetében egyébként az üvegeket a nyilvános kutak vizéből töltik meg az üzleti érzékkel bőven megáldott kereskedők. A kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében érdemes előre feltérképezni a különböző vendéglátóegységek és üzletek értékeléseit.
 
 Egy külföldi út során a legérdekesebb mindig a helyiek megfigyelése, ezért is fontos része a római látogatásnak egy kiadós séta a Transteverében. Itt találkozhatunk Pasquinoval, a „beszélő szoborral”, amire a helyiek hosszú évtizedek óta lelkesen ragasztják a pápával vagy az olasz kormányzattal kapcsolatos aggályaik írásos kivonatait.
 
Érdekes, hogy míg az olaszok jelentős többsége intenzíven megéli vallásosságát hithű római katolikusként, addig a politikai élet főszereplői, egy rövid jobboldali intermezzot nem számítva, jó ideje baloldali pártok. Nem kell azonban a politikáig elmennünk ahhoz, hogy érdekes ellentéteket lássunk a rómaiak viselkedésében. Nem szokatlan ugyanis, hogy a különböző éttermek pincérei, legyen szó bármilyen kategóriáról, az egységek előtt állnak és étlapokkal, na meg Colgate-mosollyal felfegyverkezve igyekeznek, néha már túl közvetlen stílusban, elcsábítani egy vacsorára a gyanútlan járókelőket. Kifejezetten aranyos, hogy a legtöbb trattoriában, osteriában (olcsóbb kategóriás olasz éttermek) megismerik az embert, még akkor is, ha csak másodszor jár ott. Ilyen jellegű pozitív tapasztalatokat mi a Café Pasquinoban szereztünk, ami Olaszországban töltött napjainkban törzshelyünkké vált. A harmadik vacsinál már aperitifet is kaptunk a ház ajándékaként, végül pedig egy közös fotót is készítettünk a tulajjal. Emellett az sem ritka, ha a kezdetben nagyon készséges és segítőkész szuvenírbolt tulajdonosa hirtelen felindulásból kidob minket az üzletből, csak mert eggyel több pólót szerettünk volna felpróbálni, mint az szerinte indokolt lett volna… Ezen élmények azonban csak még emlékezetesebbé teszik a római napokat, sőt, talán írhatók egyszerűen az ismert olaszos temperamentum számlájára.
Egyébként pár nap alatt is át lehet venni valamit a római életérzésből, ha szánunk időt arra, hogy kipróbáljunk néhány helyi szokást. Nekem éppen ez volt a gyenge pontom. Sajnos hajlamos vagyok túltervezni, túlpörögni az életemet és ebből adódóan a nyaralásaimat is. Általában félek, hogy lemaradok valamiről, ezért sietek. Az olaszokra pedig tényleg mondhatunk mindent, azt kivéve, hogy rohannának. Hál’ Istennek római utamon velem volt szeretett barátnőm is, aki jól ráérzett a délutáni szieszták, a Spanyol-lépcsőn való ráérős ücsörgés és a komótos séták filozófiájára, így az ő hatására nekem is sikerült alkalmanként visszalassulni.
 
Természetesen, ha első alkalommal járunk Rómában, van néhány standard látnivaló, amit egyszerűen nem lehet kihagyni. Ám az olasz fővárosban legyen szó az év bármely szakaszáról is, olybá tűnik, mintha dézsából öntenék a turistákat, így egy kis előre tervezés különösen ajánlott, ha a Vatikánban, a Colosseumban vagy a Forum Romanumon szeretnénk tölteni pár órát. Elővétel mindhárom belépőjegy esetén lehetséges minimális plusz díj ellenében. Érdemes látogatásunk kezdetét a hétköznap reggeli órákra időzíteni, így elkerülhető a tömeg.
 
Apropó tömeg, ez a szó valószínűleg új értelmet nyer számunkra abban a pillanatban, ahogy meglátjuk a Szent Péter Bazilika előtt kígyózó, nem túlzok, több kilométeres tömött sorokat. Ez azonban ne tántorítson el senkit attól, hogy legalább egy fél napot a miniállamban töltsön. Egy belépőjeggyel megtekinthetjük ugyanis a Sixtus-kápolnát, számos kertet, tizennégy múzeumot, köztük a korábbi pápák elegáns hintóit és luxusautóit bemutató termeket is, plusz innen még a Szent Péter Bazilikába is átmehetünk soron kívül. Ráadásul, ha szerda délelőtt látogatunk el a Vatikánba, a pápával is találkozhatunk. A randi ingyenes, csupán előzetes regisztrációt igényel.
 
Bár nagyon vártuk, hogy Rómában őszeölhessünk, kicsit tartottunk a közbiztonsági állapotoktól, tekintve, hogy pár hete a nemzetközi hírek között szinte csak az olasz zavargásokról lehetett hallani. Róma azonban már régóta szerepelt a bakancslistánkon, az útért pedig az átlagos egyetemista költségvetéshez viszonyítva túl sok pénzt fizettünk ki előre ahhoz, hogy elszalasszuk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül még milyen sokan követték ezt az előbbiekben ismertetett logikát. Saját élményeink és az utólag ellenőrzött statisztikai adatok egybehangzóan azt mutatták, Róma látogatottságát még a legkisebb mértékben sem vetette vissza a zavaros politikai helyzet. Az olasz fővárosban eltöltött hat napunk alatt nem történt semmilyen nagyobb atrocitás, a közhangulaton sem volt érezhető a félelem. Az egyetlen átlagostól eltérő dolog az volt, hogy a közlekedési csomópontoknál és a látványosságok környékén a szokásosnál több géppuskás, terepszínű ruhába öltözött alakot láttunk.
 
A beszámolót folytathatnám még rengeteg oldalon keresztül, de nem feszegetem tovább a megszabott karakterszámom határait. Konklúzió gyanánt annyi mondanék: nagyon nem bánnám, ha tényleg minden út Rómába vezetne.