Orientalisztika konferencia jelentkezés

Az ELTE Eötvös József Collegium Orientalisztika Műhelye meghirdeti a VII. „KÖZEL, S TÁVOL” orientalisztika konferenciát.
 
A rendezvény célja, hogy az orientalisztikával elhivatottan foglalkozó hallgatóknak lehetőséget biztosítson egy, az érdeklődésük középpontjában álló témában folytatott kutatás eredményeinek bemutatására. Az előadásokból konferenciakötet megjelentetését tervezzük.
 
A következő rendezvény fő témája: „Szimbólumok”
 
A konferencián bármely egyetem bármely szakának hallgatói részt vehetnek. Az előadások időtartama 20 perc.
 
Jelentkezni lehet e-mailben az előadás címének, az Előadó egyetemének, szakjának és évfolyamának megadásával, mellékelve egy egybefüggő szövegként megírt rövid (maximum 6 soros!) ismertetőt, az alábbi címen: kozelstavol@gmail.com
 
 
Jelentkezési határidő: 2016. január 11. (hétfő)
 
A konferencia időpontja: 2016. március 3–5. (csütörtök –szombat)
 
A konferencia helye: Eötvös József Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11–13.
 
Minden lelkes Érdeklődőt szeretettel várunk!
 
 
Üdvözlettel,
Muka Viktória
Titkár
ELTE Eötvös József Collegium Választmány