„Olyat nem szabad bevállalni, amivel szembeköpöd a saját elveidet” – interjú NB-vel

Az idei, november 15-én a Műszaki és Informatikai Kar aulájában megtartott BTK-MIK gólyabál egyik fellépője (ha úgy tetszik, a Hősök előzenekara) az NB nevű formáció volt, akiket, ha kereskedelmi tévés riporter lennék, úgy mutatnék be, hogy a LOL című dalukkal hatalmas népszerűségre tettek szert és betörtek a popbizniszbe. De az efféle műanyagszagú klisék mellőzése mellett is be kell látni, hogy az együttes rapperének, a koncerten az énekes, Péterffy Lili által „géppuskaszájúnak” titulált Kívés Gergőnek a zenei pályafutása leírható egy exponenciális függvénnyel. Ennek eredményeképp lett a tíz éve magának alapzenéket gyártó és arra szövegelő, alig ismert tehetségből az országot zenekarral járó, profi előadóvá. 
Az NB-vel való beszélgetés azért üdítő élmény, mert sem a jól ismert „popsztáros” arrogancia és kivagyiság, sem a filmes főgonoszok mímelt, fölényes udvariassága nem jellemzi, hanem közvetlen, könnyed és őszinte. A „mikor kezdted a zenélést?”, a „honnan a név?” és társaik alkotta csomagot hátrahagyva kérdeztem Gergőt undergroundról és mainstreamről, az autentikus hip-hop mibenlétéről meg egy csomó más, érdekes témáról. 
 
PécsiBölcsész: Eladtad magad? És ha igen, mennyire? 
 
NB: Sosem értettem, ezt hogy értik. Kinek, hova, hogyan? Emlékszem mikor az Annyi Minden kijött, volt, aki azt mondta, hogy érződik a refrénben némi megalkuvás. Amire azt mondtam, hogy igen. Például segít, hogy egy másfél órás koncert után ne folyjon a vér a füledből, annyi információt ad át így is a szövegünk. Nyilván vannak néha klippekben, interjúkban vagy műsorokban apró, kényelmetlen pózok, kompromisszumok, amikre húzom a szám, de ha ezzel ugyanúgy az én zeném adhatom át úgy, ahogy szeretném, akkor ez van. 
 
PB: Azt reméltem, hogy a troll kérdésre troll választ adsz majd.
 
NB: Ja, akkor persze, amúgy rohadtul eladtuk magunkat.
A fotó Szobonyai Mihály munkája. 
 
PB: Éppen arra akartam rákérdezni, hogy szerinted mivel magyarázható ez a hallgatói attitűd, amellyel minden növekvő népszerűségű előadóra rásütik ezt a bélyeget, hogy eladta magát?
 
NB: Mondok egy sztorit. Lehet, hogy tök hülyeség, de akkor elgondolkoztam rajta. Volt egy haver, aki nagy AKPH fan volt, mint akkoriban mind azokban a körökben, és mikor kijött a Kottazűr sok sok év után, ugye tudjuk, mekkora hype volt körülötte, azt mondta, hogy ő már nem szereti, mert eladták magukat meg most már túl sokan ismerik... Kész, erre varrjál gombot. Úgyhogy akárhányszor ilyesmit hallok, első szóként az ostobaság jut eszembe.
Viszont azt is be kell látni, hogy vannak előadók, akik tudatosan csak olyan számokat, témákat, klippeket nyomnak le újra és újra a torkunkon, ami rádió-, youtube trend- vagy vivakompatibilis, nehogy kikerüljenek a fókuszból. Amikor erre mondja valaki, hogy beállt a sorba, azt meg tudom érteni.
 
PB: Mi a helyzet a törzsrajongókkal, akik a kezdetektől fogva szerették, amit csinálsz? Ők hogyan értékelik a zenekar növekvő népszerűségét? Voltak, akik elárulva érezték magukat?
 
NB: Voltak. Akik azt hitték, valóban kezdettől követnek engem, aztán kiderült, hogy egyszer hallották a Korda Gyuris remixet, pedig már a Kísérletek lemezen is voltak pop stílusú dalok. Illetve olyat is olvastam a LOL alatt, hogy “ez is frankó, de valahogy lazábbnak és jobbnak hatott, amikor még csak a kis szobádban egyedül toltad és nem érdekelt a pénz meg a csillogás.” – vagy valami ilyesmi. Az az igazság, hogy még mindig ugyanazzokkal a régi, szentendrei haverjaimmal sörözgető arc vagyok, akik azóta követik a pályám, mióta az első nevetséges soraim felreppeltem. Hasonlóan kritikusak magukkal meg mindennel szemben, mint én, úgyhogy tőlük mindig nagyon pontos és jó visszajelzést kapok. Inkább a közeli és fontos hozzátartozók véleményre adok, de minden koncert után el szoktam beszélgetni a hallgatókkal, mit hogy gondolnak. Szeretem, hogy ilyen értelmes bázisunk van, na.
 
PB: És nálad van egyfajta prioritás a rajongók között? Jobban becsülöd azt, aki régóta követi a munkásságodat, mint azt, aki a rádióban hallott és csak azt az egy számodat ismeri? 
 
NB: Nem, bennem nincs ilyen. De ha valaki mondja, hogy ismeri a Kísérleteket (NB első, még zenekar nélküli, csak digitális formátumban létező lemeze – a szerk.), az azért egy komoly visszacsatolás, ami még jobban tisztázza a szememben azt, hogy jó úton halad ez az egész. De aki meg csak elkapta egy fesztiválon és onnan ismer minket, az mitől lenne kevesebb? 
 
PB: Konzervatívabb rapelőadókkal volt konfliktusod az utóbbi évek irányváltása miatt?
 
NB: Nem, nem igazán. Legalábbis szemtől szembe nem volt. Boom bap (a hip-hop klasszikus hangzását utánozni hivatott szó, stílus a rapzenén belül – a szerk.) körökben szoktak néha lenni szemforgatások meg volt, hogy odajöttek hozzám olyan szövegekkel, hogy „tök jó, hogy lejöttél közénk”. Pedig én ugyanúgy rajongok az ilyen hip-hopért, mint ők. És ugyanígy van vele a DJ-nk, Waka, meg a dobosunk, Jammal, akik erősen ennek a szubkultúrának a részei. Viszont Petiről, a gitárosunkról meg Liliről elmondható, hogy ők tényleg a mainstream világból jöttek és ez látszik is a koncerteken. Ennek pedig nagyon érdekes következményei vannak.Például emlékszem, hogy Waka parázott attól, hogy underground körökben mit szólnak majd az új lemezhez, de akik hallották közülük, azok elismerően beszéltek róla. Szóval ezt az underground versus mainstream ellentétet ma már tényleg csak az hangoztatja, aki nagyon begyöpösödött. 
 
PB: Szerinted létezik autentikus hip-hop? Lehet azt mondani, hogy a ti zenétek egy underground rapperéhez képest kevésbé hip-hop?
 
NB: Na, ez jó kérdés, mert mi is csak próbáljuk belőni, hogy mik vagyunk. Waka határozottan állította, hogy ez már nem csak hip-hop, és van is ebben valami. Szerintem a hip-hop szó mindenkinek más jelent. Nekem a freestyle-t meg a szabadságot. Ezerféleképpen variálhatod a zenét és a szöveget is, nagyon tágak a keretek. Külföldön is jelentek meg bőven olyan számok, amikbe beemeltek más zenei elemeket, keverték a stílusokat. Az egész hiphop egy olvasztótégely, és ez alapján mi még bőven beleférünk ebbe attól, hogy behozunk pop meg drum and bass elemeket. De közben a scratch meg a beatbox olyan, hogy lehidalsz. Például a scratch szerepe sokkal nagyobb, mint a legtöbb magyar hip-hop zenekarnál. Ez mondjuk valószínűleg nem jön át annyira egy olyan közönségnek, aki nem szereti igazán a stílust.
Az Annyi minden című számunk pedig zeneileg eléggé távol áll az “autentikus” hip-hoptól, de a szöveg éppen arról szól, hogy az alapvető attitűd nem változott. Ez mondható el úgy általában is a zenénkről.
 
PB: Lényeges kérdés, hogy volt-e koncepció a nagyobb tömegek felé való nyitás mögött. Azért szerették meg sokan az NB zenéjét, mert változott, vagy azért változott az NB zenéje, hogy sokan megszeressék? Például a szövegírások esetében releváns szemponttá vált, hogy valami eladhatót, a közönségnek tetszőt írj?
 
NB: Eddig egyáltalán nem. A LOL-t például úgy írtam meg, hogy egy Caro Emerald koncert után hazatérve mindenféle electro swing-dallamok jártak a fejemben és arra jött automatikusan a szöveg. Nem gondolkodtam abban, hogy ez később majd mekkorát fog szólni. Viszont most már sokkal nehezebb, mert ha írok egy szöveget, mindig beugrik az, hogy ez vajon sláger lesz-e. Ezt persze nem jó számításba venni, de nem tudom teljesen kizárni sem, úgyhogy inkább próbálok tudatosan szembemenni vele. Nem akarok annál leragadni, amit eddig csináltunk, csak azért, mert az bejött. Inkább valami újban gondolkodom. Hozzá kell tegyem, az új album kegyetlen jó és szintlépés lesz.
 
PB: A LOL és a hozzá hasonló parodisztikus dalok kulturális térben való lecsapódása mindig izgalmas jelenség, mert sokan éppen azt az értelmezést teszik magukévá, amit a másodlagos jelentés kigúnyol. Nem problémás ez, hogy sokan úgy buliznak erre a zenére, hogy félreértik? 
 
NB: Nem gondolom, hogy félreértik, maximum máshogy látnak bele. Szerintem nem a mi dolgunk, hogy ellenőrizzük, a közzététel után mi lesz a számaink utóélete. A szöveg megírásánál nem gondolkodtam azon, hogy ki hogyan fogja érteni, csak írtam, ahogy jött. Például egy hatodikos általános iskolás kiscsajnak is tetszhet, mert jó a dallam, de nem gondolkodik rajta úgy, mint egy egyetemista, aztán talán ha később, felnőttként visszahallgatja ezt a számot akkor rájön, hogy ez mond is valamit. Sub Bass Monster 4 ütemére hányan buliztak úgy, hogy nem hiszem, hogy tudták, miről is van szó.
 
A cikk egy rögzített beszélgetés alapján készült, de nem tekinthető annak hiteles kivonatának.