Nomen est omen

S történt vala a teremtés,

Ahol létrejött az élet, és

A halál. Fény és sötét

Kezdte meg végtelen keringőjét

Soha nem szűnő átoktól kísérve

Míg eljő a megváltó világvége.

A költő pennáját letéve körbetekintett a romos szobában, és az egykor ablakként funkcionáló lyukon át kinézett a lágy napsütésbe. Hallgatta a szellő finom zúgását, ahogy átsuhant a lombok között. Csodálatos reggel – gondolta mosolyogva, és tollát tintába mártva folytatta az írást.

**

Az energiából pedig anyag

Állt össze, akár az agyag;

Égitestek születtek hatalmas

Robajjal. S mint a méhkas:

Bölcsőként szolgálva utódaiknak,

Ám halállal lakoltatva a behatolóknak.

A költő megdörzsölte a szemét és kitekintett a düledező betonkolosszusból. A hatalmas, több szintes épületet, amelyben az ő lakhelye is volt, milliószor bejárta már, ám a napfényre soha nem merészkedett ki. Maga sem tudta miért, de valahogy jobban érezte magát az épület hűs rejtekében, mintsem, hogy kitegye magát a nap fényének. Szerette nézni, és szerette, ha besütött a harmadik emeleten megbúvó szobájába, ám közvetlenül nem akart érintkezni vele. Jobb a békesség – gondolta.

**

Majd a Csillaglények megérkeztek

A Földre, s letelepedtek.

Új hazát alapítottak

Hol ősi tudással uralkodtak,

Ám végzetük végül utolérte őket:

Csodás birodalmuk hullámsírba süllyedt.

Elmerengett. Már nem először fordult meg a fejében a gondolat, hogy sétáljon egyet, megmelengetve magát a napfényben, ám mindig elvetette az ötletet. Mégis hova sétálna?

És kivel?

**

A túlélők szétszóródtak a Földön,

Ami lett nekik otthon helyett börtön;

Elszakadva a csillagoktól, mindenüket odavesztve,

S letörölte könnyeiket az éjszaka bársonyos leple.

Fato Menum feltápászkodott rozoga székéből, és leheveredett a kemény padlóra. A sivár betonból itt-ott növények hajtottak ki, ahogy a természet visszafoglalta magának jogos tulajdonát. Mióta is? – töprengett a költő, ám végül vállat vont. Nem számolta a napokat, és nem szeretett gondolkozni sem; nem is igazán értette, hogy mire jó az. Ő azt tette, amihez éppen kedve volt, így él, amióta az eszét tudja. Igaz, nincs is senki, akitől mást tanulhatott volna.

 

**

Fejlődött vala az emberiség:

Alkottak, Csillaglények leszármazottaiként,

Ám tudásvágyuk mellé gőgjüket is örökölve:

Éhezve a mindig-mindig többre.

A költő odalépett a sarokban növő bokorhoz és a bogyóit leszedve enni kezdett. Emlékezett, amikor először kóstolta meg a kesernyés termést, alig bírta lenyelni, ám mostanra teljesen hozzászokott az ízhez. Szomját egy koszos fémvödörben összegyűlt esővízzel oltotta, amely az épület repedésein át csepegett le hozzá.

**

Testvér a testvért gyilkolta,

Önnön vérét is élvezettel csapolva,

Míg végül csak egy maréknyin

Maradtak; új világot építettek a régi romjain.

Fato Menum nem tudta, hogy miért ír verseket, egyszerűen csak írta őket. Gyermekkora óta rímek kavarogtak a fejében, és történeteket akart mesélni, ám mivel nem volt kinek, így a kínzó vágy addig erősödött benne, míg végül úgy döntött, szimbólumok rajzolásával megörökíti a fejében zsongó gondolatokat. Azokat a jeleket használta, amiket gyakran látott a lakhelyéül szolgáló romos épület falaira festve. Biztosan más emberek rajzolták oda őket – gondolta mindig, ám elképzelése sem volt arról, hogy léteznek-e más emberek.

**

S az emberiség felhágott a csillagok közébe,

Őseik után kutatva, a kozmosz mélyébe,

Elhagyva a Földet, mit romlásba taszítottak,

Visszaadva a természetnek átmeneti otthonukat.

Az alkotó, Fato Menum nem értette szavainak jelentőségét, csak azt tudta, hogy önmagát is bele kell majd írnia a hosszú-hosszú históriába, ám érezte, hogy nem most. Az még nagyon messze van, mire ő következik a történetben. Addig is folytatja az írást, és ha elér majd arra a pontra, amikor krónikája meg fog egyezni a valósággal – tudta, hogy akkor történni fog valami.

 

Be kell valljam, ennek a novellának a megírásakor óriási hatással volt rám a Homesick című játék (ezért is hasonlít annyira Fato Menum lakhelye az abban lévő környezetre), ám mindenképpen el szerettem volna vonatkoztatni a játéktól, és a saját történetemet megírni – azt hiszem ez sikerült is.