Nők a magyar parlamentben. Álom vagy valóság?

A valóság az, hogy vannak női képviselők a magyar parlamentben, ugyanakkor elgondolkodtató tényként nyugtázhatjuk: arányuk nagyon csekély. Éles tekintet kell tehát ahhoz, hogy észrevegyük őket. Az országgyűlés jelenlegi 386 helyének ugyanis mindössze 8,8 százalékát birtokolják nők. Ez pedig kevés. Joggal mondhatjuk persze, minden csak viszonyítás kérdése. Bár ebben az esetben még a hasonlítgatással sem járunk jól, hiszen női politikai reprezentáció terén világviszonylatban a 118. helyen állunk.

Annak ellenére, hogy egyre több cikk és tanulmány jelenik meg a nők politikai részvételének fontosságáról, továbbra is vitatott téma marad, hogy valóban fontos-e a női képviselők számának növelése. A női politikai reprezentáció mellett érvelők azt mondják, a női kérdésekben történő előrelépések miatt elengedhetetlenül fontos a nők megfelelő arányú parlamenti képviselete. A női politikusok számának növelésével ugyanis olyan jelentős, nőket érintő témákban kezdődhetnek pozitív változások és születhetnek megoldások, melyeket a férfiak figyelmen kívül hagynak, vagy kevésbé fontos ügyként kezelve egyszerűen átlépnek. Az ellenvélemények szerint a nőket érintő kérdésekben nem a női politikusok számának növelése okán születhetnek megoldások. Általánosan elfogadott válasz természetesen nincs.

Tényként kell kezelnünk viszont, hogy önmagában a női politikusok számának növekedése nem jár együtt a nők által fontosnak ítélt szempontok érvényesülésével. Ezen okból a szakemberek egy úgynevezett kritikus tömeg eléréséről beszélnek. A gender szakirodalom szerint ugyanis minimum 30 százalékos női reprezentációs arány kell ahhoz, hogy a nőket inkább érintő témákban (családpolitika, segélyezési rendszerek, a gyes-gyed kérdés, egészségügy, az iskolarendszerrel és a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos ügyek, társadalmi egyenlőtlenségek stb.) jelentős változások történjenek.

A női politikai képviselet növelése céljából 98 ország alkalmaz kvótaszabályozást. Gyakorlatban a női kvóták alábbi három típusa használatos: alkotmányban rögzített, törvényben szabályozott, valamint a politikai pártok által alkalmazott kvóták. Egyéb megközelítésből kétfajta parlamenti kvótát különböztethetünk meg. A nem-semleges kvóta esetében 40 százalékban minimalizálják azt a határt, melynek arányában az egyik nemnek képviseltetnie szükséges magát. A pozitív-diszkriminatív kvóta során pedig a hátrányos helyzetű csoportok előnyhöz juttatása a cél, itt csak őket érinti a minimális részvételi arány. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a kvótarendszer bevezetése sok esetben nem nemzetállami, hanem az egyenjogúságot szorgalmazó nemzetközi szervezetek által történő nyomásra valósul meg. Itt említhetjük például az Európai Uniót (EU) vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ).

Magyarország sajnos még nem érte el az említett 30 százalékos női parlamenti képviseleti arányt. Elkeserítő adat továbbá, hogy nemcsak a demokráciájáról híres skandináv és nyugat-európai országok, hanem az Európai Unió tagállamainak mindegyike magasabb női parlamenti képviselettel rendelkezik hazánknál.

Érdekes, hogy az európai csúcstartó, a 44,7 százalékos női parlamenti képviselettel rendelkező Svédország esetében alkotmányos és törvényben szabályozott kvótát sem vezettek be. Ebben az esetben tehát a pozitív hagyományok, a nők által szervezett mozgalmak (főként az 1970-es évek során fordultak elő jelentősebb megmozdulások), valamint a gazdasági és társadalmi fejlettség és politikai kultúra magasabb szintje húzódik a női képviselet sikere mögött.

Magyarország a nők politikai képviseletét érintő sikeres megmozdulások, valamint a törvényi és alkotmányos kvóta vonatkozásában is hiányt szenved. A rendszerváltást követően kezdeményezések akadtak ugyan a nők politikai szerepvállalásának növelésére, de ezek különböző okok miatt kudarcba fulladtak. Hazánkban a szocialista rendszerben igen magasan, 17 és 30 százalék között alakult a nők politikai reprezentációja. Ez a képviseleti arány viszont nem jelentett valódi érdekérvényesítést a nők számára, hiszen a kommunista diktatúra során a nemek közötti egyenjogúság megteremtése nem bírt fontossággal. A rendszerváltás idején sem igazán foglalkoztak a nők politikai jelenlétével. Az első, demokratikus választásokat követően a posztszocialista országok mindegyikében, köztük Magyarországon is alacsonyan, mintegy 10 százalék körül mozgott a nők parlamenti aránya. A probléma viszont abban rejlik, hogy mára a többi kelet-közép-európai országok mind megelőztek bennünket. Míg a volt szocialista államokban átlagosan 20 százalék körüli a parlamentben helyet foglaló nők aránya, addig Magyarországon ez az arány a kilenc százalékot sem éri el.

Magyarország szempontjából a nők politikai szerepvállalásának növelésére irányuló intézkedések közül ki kell emelni Magyar Bálint és Sándor Klára, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselők parlamenti kvóta bevezetésére tett próbálkozását. A két képviselő 2007-ben alkotmányozó indítványt nyújtott be a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtésének céljából. Ezt az úgynevezett cipzárrendszer bevezetésével próbálták elérni, melynek lényege, hogy a nők és a férfiak felváltva szerepelnek a pártlistán. Javaslatukban az államtitkárok és miniszterek kinevezésének rendjét is módosítani akarták mindkét fél részéről történő, minimum egyharmados képviselettel. Az országgyűlés akkor mindkét javaslatot leszavazta.

Érdemes még megemlíteni a 2010-es „Népszavazás a nőkért” elnevezésű civil kezdeményezést, melynek során aláírásgyűjtéssel kívánták elérni a parlamenti női kvóta bevezetését. Ám a népszavazás sajnos elmaradt, hiszen a szükséges 100 ezer szavazat helyett csak 65 ezer gyűlt össze.

A parlamenti pártok közül legmagasabb női arány a 2010-ben országgyűlésbe jutott Lehet Más a Politika parlamenti csoportján belül figyelhető meg. Az LMP a 2010-es választások során listákon alkalmazta a női kvótát. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a párt országgyűlési képviselőinek 31,2 százaléka volt hölgy, ez ötfős női parlamenti részvételt jelentett. Az LMP parlamenti frakciója 2013. év elején megszűnt, ám szeptemberben újjá alakult. Az újraszerveződésnek köszönhetően az LMP képviselőcsoportja jelenleg négy női és három férfi tagot számlál, ebből adódóan megalakult a magyar parlament első női többségű frakciója.

Követendő példákat láthatunk tehát, ám a jövőre vonatkozó kilátások sajnos nem igazán rózsásak. Az új választójogi törvény értelmében ugyanis a képviselők száma csökken, az egyéni választókerületek súlya viszont nő. Mindkét intézkedés hátrányosan érinti a női politikusokat. Mivel csökken az országgyűlés létszáma, a politikusok saját pozíciójukat is veszélyben érzik, egy ilyen helyzetben pedig csekély az esély egy esetleges, a nőket előnyben részesítő kvótatörvény bevezetésének. Az egyéni választókerületek súlyának növekedése pedig azért érinti hátrányosan a nőket, mert itt általában rosszabbul szerepelnek, mint férfi társaik. Fennáll tehát a veszélye annak, hogy kvótatörvény hiányában a nők parlamenti aránya stagnálás helyett csökkenni fog 2014 után.

A 30 százalékos női képviselet megvalósulása még várat magára. A kritikus tömeg elérése egyelőre sajnos csak álom marad számunkra, reményeim szerint egy olyan álom, melyet egy napon valóságként is látni fogunk.

A kutatás

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.