New York rejtélyei: bemutatjuk Bakos Rita Ackermann művészetét

Csinos magyar festőnő, New Yorkban él, rendszeresen kiállít és erősen kísérletező kedvű. A leírás alapján lehetne akár egy népszerű sorozat szereplője is, de valós személyről van szó - első magyarországi kiállítása apropóján bemutatjuk Bakos Rita Ackermannt.


Get a Job, 1993.

Ackermann 1992 óta él New Yorkban. Képzőművészetisként kapott egy ösztöndíjat, kiutazott és maradt. Expresszív, képregényes stílusú festményeivel vált ismertté, majd díszített piros filccel divatbemutatóra ruhákat, rendezett árnyjátékot, énekelt együttesben és sikeres fehérnemű márkát is piacra dobott. Itthon a Ludwig Múzeumban mutatkozott be, a múzeum külföldön elismertté vált magyar alkotókat bemutató sorozatában.


American Woman

 

Rajzai az élet alapvető érzéseiről szólnak, mindennapi szituációkat megjelenítve, vagy a címmel a témához kapcsolva őket. Személyes érzésekhez szólnak, de nem túlegyszerűsített sablonok mentén.


Parkoló baleset I., 2009.

A kiállítás első terme azonnal megdolgozza a látogatót. Két óriási fotómontázs látható, melyek egyik felén egy autó, a másikon téglarakás vagy betonfal. A montázsok jó felütések, mert nem hagyja nyugodni az embert, hogy mi lehetett a képek levágott részein, és ez a rejtőzködés végigvonul a kiállítás szinte összes darabján.


Bemerevedett idő, 2009.

A Bemerevedett idő című kép alapanyaga fekete latex. Ezen jelenik meg világító fehérrel Ackermann néhány visszatérő figurája. Vannak, akik eltűnnek előlünk, mint David Lynch Mulholland Drive-jának szereplői - a képen a korai alkotásokról ismert prostituáltak és más kiszolgáltatottak bujkálnak, az előtér kusza fehér alakjai közt se kivehetők elsőre az ismerős formák, a sötét háttér sokasága pedig szinte teljesen rejtve marad.


Cukrosbácsi I., 2010.

A Cukrosbácsi sorozat első darabja nyomasztó, pedig nem ábrázol semmi szörnyűséget. Ám a kislány mozdulatából és az őt vigyorogva néző alak testtartásából könnyű sokféleképpen továbbgondolni a helyzetet. Ackermann ezúttal a fenyegetettséget és kiszolgáltatottságot jeleníti meg egy képen, melyen (még) nem történik semmi rossz és a rózsaszín dominál.


Tűz napról napra, 2011.

A művésznő saját bevallása szerint új stílust keres és ennek a folyamatnak egy állomását jelenti Tűz napról napra c. sorozat. Mintha ugyanazt próbálná megfesteni újra meg újra, mégsincsen két megegyező kép. Az alak, akit száműzni akar a képekről, kicsavarodik, kitekeredik, de felismerhető marad. Ahogy nehéz a figuralitást leküzdeni, úgy nehéz megszabadulni azoktól az állandóan a háttérben kísértő szereplőktől is.

A kiállítást ügyesen építette fel kurátor és alkotó. A fotók bevonják az embert a kitakart, hiányzó részek felderítésére irányuló játékba. Mintha nyomoznánk, úgy szedegethetjük össze Ackermann különböző művészi korszakainak témái, technikái és alkotásai alapján a kulcsokat alkotásainak titkaihoz. A Ludwigban járva megérezni egy pillanatra, hogy van egy óriási, elevenen lüktető hálózat, aminek egy kis csücske ezen a ponton belóg a magyar valóságba is. Ekkor megsejtjük, van ahol érdemes bölcsészként, művészként élni.