„Némaság a hang helyett, de a némaság mi helyett?” – Tandori Dezső emlékére

2019. február 13-án, nyolcvanéves korában elhunyt Tandori Dezső költő, író, műfordító, a nemzet művésze, és a közelmúlt hazai irodalmának egyik megkerülhetetlen alakja. Forradalminak számító művészeti újításaival kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után a magyar irodalmi kánonban. Emellett személyében egy meglehetősen különc, de végtelenül szerény és szerethető ember távozott az élők sorából.

 

Habár szülei mérnöki pályára szánták, hamar kitűnt írói vénája.

 

Első mentora gimnáziumi tanára, a szintén híres költő Nemes Nagy Ágnes volt, az ő révén került kapcsolatba a korszak magyar irodalmának legmeghatározóbb alakjaival: Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal, és Mészöly Miklóssal, akivel a későbbiekben is szoros barátságot ápolt.

1968-ban jelent meg első verseskötete Töredék Hamletnek címmel, mely költészeti újításainak hála, üstökösként robbant be az irodalmi köztudatba. Az 1973-ban megjelent, Egy talált tárgy megtisztítása című munkáját pedig az első magyarországi posztmodern verseskötetként szokták emlegetni.

 

Tandori életművére a műfaji sokszínűség jellemző: írt gyerekverseket, ifjúsági regényeket, esszéket, de a képzőművészet terén is megcsillogtatta tehetségét grafikáival, képverseivel.

 

Nem mehetünk el szó nélkül műfordítói tevékenysége mellett sem, hiszen olyan jelentős világirodalmi szerzők alkotásait ültette át magyarra, mint Kafka, Handke, Beckett, Virginia Woolf, vagy éppen Sylvia Plath. Írói álnevein is gyakorta publikált leginkább bűnügyi és tudományos fantasztikus történeteket.

A fotó forrása: pim.hu

E művek mögött egy hétköznapinak korántsem mondható személyiség állt, Tandori élete több szempontból is hullámzónak tekinthető.

 

Befutott költőként a '70-es évek második felétől kezdve visszavonult a nyilvánosságtól, életét a madárnevelésnek szentelte.

 

Szpéró veréb és társai a Tandori házaspár életének és munkásságának meghatározóivá váltak. A '80-as, ‘90-es évektől kezdve felhagyott remeteéletével, beutazta Európa jelentős részét, és a magyar közéletben is gyakrabban képviselte magát. Aztán a közelmúltban ismét bezárkózott saját világába, publikációnak száma is jelentősen lecsökkent.

Tandori munkásságának magas színvonalát számos díj és kitüntetés igazolja, de most hadd tekintsek el ezek felsorolásától. Helyette inkább álljon itt egy rövid történet az elhunytról, melyet a Lánchíd Söröző Facebook-oldalán olvastam az elmúlt nap folyamán.

Tandori Dezső gyakran megfordult a már megnevezett vendéglátó egységben, és nagyon közvetlenül viselkedett mind az ott dolgozókkal, mind a többi vendéggel. Egy napon két szobafestő kávézott a pultnál mikor is a híres művész odalépett hozzájuk és felolvasta nekik egy versét, minden sort és gondolatot elmagyarázva nekik. Ez a fajta közvetlenség sugárzik Tandoriból a róla készült dokumentumfilmben is, mely Papp Gábor Zsigmond rendezésében jelent meg 1998-ban.

 

Az elhunyt költő sosem tekintette művészi tevékenységét egy elzárt és elérhetetlen elefántcsonttoronynak,

 

őszinte örömmel viseltetett minden munkássága iránt érdeklődő ember irányába. Hitvallásának tekintette, hogy ha már egy-két embert sikerült elérnie, megszólítania műveivel, nem dolgozott hiába.

Tandori Dezsőhöz senki nem hasonlítható, ezért a tőle való búcsú is csak saját soraival lehet eléggé hiteles:

„Égi királyság

földi lovagja:

végre mi vár rád,

kezdve ki adja.

 

Tűnni csak annyi:

újra-eredni;

járj, odahagyni

s visszaszeretni”.