„… nem csak egy hónapig tart a jóság, az egymásra figyelés. Ezt egész évben lehet csinálni.” – interjú a Pécsi Mikulással

Ugyan az átlagember számára a jelenlegi kánikulában elég távolinak tűnhet a karácsonyi időszak, az igazán lelkiismeretes Mikulások még a negyven fokban sem feledkezhetnek meg az ünnepről. Nem is teszik, éppen ezért találkoznak minden nyáron a Koppenhága melletti Bakkenben. Itt rendezik meg ugyanis a Mikulások világkongresszusát immáron hatvan éve. Idén százhúsz Mikulás és segítő érkezett a világ minden tájáról, köztük a Pécsi Mikulás is, akinek személyében hazánk és Közép-Európa először képviseltette magát a rendezvényen. Városunk emblematikus ünnepi figurájával a bakkeni élményekről, a Mikulás-életérzésről, na meg persze a karácsonyról beszélgettem.
 
PécsiBölcsész: Hogyhogy most először vett részt magyar Mikulás a kongresszuson? Milyen érzés volt, hogy éppen Ön, a Pécsi Mikulás képviselhette hazánkat?
 
Pécsi Mikulás: Egyszerűen idén kaptam először meghívást. Fantasztikus érzés volt, megtisztelő. A dán kisvárosban, Bakkenben van egy kis erdei vidámpark. Nyaranta itt gyűlnek össze a Mikulások. Nyilvánvaló, hogy a közelben lévő dánokat, svédeket, norvégokat könnyű mozgatni, mivel ők közös kultúrkör mentén mozognak, illetve egész egyszerűen helyiek. Ám a magyar Mikulás helyzete, meg persze a közép-európai mentalitás eltérő. Míg nálunk a Mikulás szerepe kizárólag a karácsonyi időszakra korlátozódik, addig a Skandináv országok Julemanjai nem csak decemberben, hanem év közben is fontos szereplői a közéletnek. Az erdeimanó-szerű, szürke-piros ruhába öltözött figurák vigyáznak a terményre, a jó emberekre, illetve a fény szimbólumai is egyben. Ebből adódóan a Mikulás nyáron a vidámparkban egyáltalán nem szokatlan, azonban a konferencia ideje alatt, létszámunkból adódóan, mégiscsak kuriózumnak számítottunk.

A Pécsi Mikulás a felvonuláson 
 
PB: Mik a legemlékezetesebb élmények, amiket a kongresszus alatt szerzett?
 
PM: Rengeteg érdekes tapasztalattal gazdagodtam. Volt például minden nap egy jelmezes felvonulás. Ezen Mikulások, segítők és természetesen a Mikulásasszonyok is részt vettek. A tűzoltózenekar és az óriásbábok mellett az érdeklődő gyerekek és felnőttek is kísérték az ünnepi forgatagot. A felvonulás végén pedig nem volt olyan Mikulás, aki körül ne alakult volna ki kisebb rajongói közösség. Tőlem sokan kérdezték például, hogy mik a Mikuláshoz köthető szokások Magyarországon? Hogy ünnepeljük mi a karácsonyt? Ilyen szinten elég komoly országimázst erősítő eszköz már maga a felvonulás is. Ezen kívül minden nap volt olyan szabadidős esemény, ahol mi, Mikulások mint közösség jelentünk meg, találkoztunk a látogatókkal: például hajózás, közös tengeri fürdőzés, hullámvasutazás. Szerveztünk mikulásolimpiát is, ahol az ünnepkörhöz kapcsolódó ügyességi feladatok keretében kellett megmutatnunk, hogyan tudunk felhőkön mászkálni, létrát emelni, háztetőre feljutni vagy éppen zsákot cipelni.
 
PB: Szakmailag mit gondol a rendezvényről? Milyen kérdések, ötletek merültek fel? Egyáltalán milyen az, ha a Mikulások „szakmáznak”?
 
PM: A konferencia alatt nem esett szó kéményen át történő közlekedésről vagy a szakáll karbantartásáról. A szakmai részt sokkal inkább úgy kell elképzelni, mint egy nyílt fórumot, ahol bármilyen kérdést feltehettél és a témában tapasztaltabbak készséggel segítettek. Beszélgettünk például arról, hogy kinek milyen a ruhája? Miért ilyen az öltözék? Miért praktikus a nagy csizma? Az is szóba került, hogyan ünnepeljük meg a karácsonyt, illetve ki hogyan viselkedik Mikulásként.
Fontos szakmai kérdés továbbá, hogy a Mikulás-imázshoz mennyiben tartozik hozzá Dánia? Ez a találkozó ugyanis egy arculaterősítő eszköz is: egy bemutatkozási lehetőség nem csak a Mikulások közösségének, hanem Bakkennek és Dániának is. A Mikulás öltözékében megjelenő piros és fehér Dánia nemzeti színei. Nem véletlen, hogy éppen ebben az országban természetes a Mikulás emberek közötti egész éves jelenléte, vagy éppen a tény, hogy a dánok szervezik ezt a nagyszabású találkozót. Ők sokkal jobban tudnak azonosulni csupán a piros-fehér színnel is, mivel kötődnek hozzá nemzeti szinten. A konferencia azonban közvetett módon a társadalmi nyitottság kérdését is feszegette. Olyan ünnepi közösséget alkottunk ugyanis, ahol „mikulásipari” dolgozók és látogatók, idősek, fiatalok, mozgássérültek, egyéb fogyatékkal élők ugyanolyan teljes értékű tagjai voltak show-nak mint bármelyik másik szereplő. Az, hogy a tolókocsis néni velünk együtt vonult fel, természetes dolog volt. Ezt egy hagyományos szüreti fesztiválon sok helyen még mindig nagyon nehéz elképzelni. Ettől a hozzáállástól sajnos a (közép-európai) társadalmak többsége még messze van.
PB: Mit csinál egész évben egy magyar Mikulás? Első körben azt gondolnám, csak télen van dolga.
 
PM: Segít. A konferencia fontos üzenete, hogy a Mikulás egész évben jelen van az emberek életében és teljesen mindegy, hogy milyen ruhában teszi ezt. Ilyen értelemben a Mikulás-lét nem más, mint a dolgokhoz való alapvető segítő, jószándékú hozzáállás. Mentalitás, attitűd, ami arra ösztönöz, hogy igenis tegyek jót a többiekkel az év valamennyi napján. Éppen ez volt a konferencia alapgondolata is: legyen egy olyan megdöbbentő nyári, karácsonyt ünneplő fesztivál, amikor meg tudjuk mutatni azt, hogy nem csak egy hónapig tart a jóság, az egymásra figyelés. Ezt egész évben lehet csinálni. Ám való igaz, télen több dolgunk van. Tizedik éve szervezzük például a Mecseki Mikulás Találkozót, amin összegyűlnek a környék Mikulásai, hasonló küldetéssel, mint a kongresszuson. Volt már vendégünk Pécsváradról, Pörbölyből és van egy mecsekerdei mikulásunk is. Ebből próbálunk pécsi hagyományt teremteni. Emellett szervezünk karácsony előtt egy Mikulásvár elnevezésű eseménysorozatot, ami belvárosi jótékonysági rendezvényeket, illetve ajándékosztást foglal magába.
 
PB: A kongresszuson számos ország Mikulásával találkozott. Mit gondol a nemzetközi felhozatalról?
 
PM: Szinte mindegyikük különböző volt. A japán Mikulást mindenképpen kiemelném, hiszen külsőleg sem mindennapos látvány egy ázsiai karácsonyi figura. Az amerikaiak és kanadaiak személyében igazi klasszikusokkal találkozhattunk: nadrágos, kispalástos megjelenés. Egyébként ők azok, akik leginkább hasonlítanak a magyar Mikulásokra. Ezen kívül a németeknél, angoloknák Szent Miklós vonala, a püspöki öltözet is bejött a képbe. A Skandináv-országok Julemanjainál ugyanúgy jellemző a palást és a mikulássapka, de az utóbbi alakja sok esetben eltérő, nem csücskös háromszögletű, hanem tisztisapkához hasonló, mert ott az erdei emberek a mai napig ilyet viselnek. Igazából eltérések csak a külsőségekben voltak. Maga a kultúra, az üzenet, amit a Mikulások közvetítenek, nem volt különböző: békében egymás mellett élni, segíteni ott, ahol tudunk. Ha például az egyik Mikulás a felvonuláson kifogyott az ajándékból, vagy éppen kevesebb rutinnal rendelkezett, akkor jött a másik és mellé állt. Nem az egó számít(ott), hanem az, hogy át tudjuk adni a karácsony igazi üzenetét az embereknek.