Nagy Blanka és kazettára vett természetfilmek dialektikája

Decemberben, a túlóratörvény elfogadásának apropóján kibontakozott kormányellenes tüntetések során vált országosan ismertté Kecskeméten, majd Budapesten elszavalt beszédeivel Nagy Blanka, egy végzős gimnazista lány. Tisztában vagyok vele, hogy a szónoklatairól írt érdemi kritikának semmiféle sportértéke nem lenne, de ahogy az egész mint jelenség lecsapódott a médiában, az nagyon tanulságos volt, és érdemes lehet pár szóra.

 

A nagy port kavaró, kecskeméti beszéd kormánypárti oldalról diabolizált, ellenzéki oldalról heroizált, emblematikus részeiben a fiatal felszólaló „bajszos fasz”-ként utal a köztársasági elnökre (ez a lex CEU kapcsán kibontakozott tüntetéseken népszerűvé vált „bajszos szar” skandallum továbbfejlesztésének tekinthető). A fideszes képviselőknek pedig azt javasolta, hogy „basszák arcon magukat”. A fideszes média – számomra meglepő módon – a jól ismert módszerek szerint megkezdte a lány lejáratását. De még csak nem is az történt, hogy a megfelelő pillanatokban hipokrita pózokba merevedő áljobboldali szem- és tollforgatók írtak sirámokat a mai fiatalság trágár beszédéről és dekadenciájáról – az stílusos riposzt lett volna. Egyedül Bayer Zsolt szólt műsorában a köztársasági elnöknek mint közjogi méltóságnak járó tiszteletről (mondván, ő is volt fiatal, viszont sosem mondott volna hasonlót Grósz Károlyra), de azért a gimnázium rég elveszett ethoszáról szóló gondolatait nyomatékosította pár tőle megszokott jóindulatszóval:

 

ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat.”;

 

illetve  

 

te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli”.

 

Nem sokkal ezután a mostanság divatosan „lakájmédia” néven emlegetett, lapjaikon bulvárt és politikát felváltva közlő újságok (Origo, Ripost, Lokál, Figyelő és társaik) újságírói vállt vállnak vetve, szorgosan egymásra hivatkozva lendültek akcióba. Az előző bekezdésben említett, efölött tapasztalt meglepődésem nem e gyakorlat menetrendszerű volta miatti ironizálás volt, hiszen tényleg váratlanul ért. Akik nem csak a nagy visszhangot keltő cikkeket ragadják ki a kormánypárti tollnokok munkásságából, azok tudják totalitásában megérteni a Fidesz kommunikációs stratégiáját. A kritikus, de valós politikai veszélyt nem jelentő hangokat általában ignorálják, mert felismerik, hogy azok komolyan vétele és ellenfélként kezelése nagyobb károkat okozhat, mint ha szó nélkül hagynák őket. Érdemes beírni az Origo címszókeresőjébe, hogy „Kétfarkú”. A legfrissebb találat egy 2015-ös cikk. Azért, mert a Fidesz kommunikációs központja tudja és érti, hogy a Kétfarkú Kutya Párt – amelynek plakátjairól még Kósa Lajos is azt mondta egy interjúban, hogy viccesek! – sokkal nagyobb eredményeket érhetne el, ha az alapvetően elit- és politikaellenes üzeneteikre merev, komolykodó válaszok érkeznének. Érthetetlen számomra, hogy ez a logika miért nem érvényesül egy ellenzéki cikkek címeiből, antiorbánista lózungokból és némi trágárkodásból beszédet gyúró, 18 éves lány esetében. Miért kell sajtóössztűz alá vetni egy tinédzsert?

 

 

Nagy Blanka (a fotó forrása: 24.hu)

A propagandamédia több hetes fáziskéséssel érkező cikkeiben a Ripost által „Nagy Mocskos Blanka” névvel illetett lány állítólagos rossz tanulmányi eredményeiről számol be, és bizonytalan forrásokra hivatkozva azt állítja, három tárgyból is bukásra áll. Sokatmondó, hogy ennél jobb rágalmat nem találtak, elvégre egy 18 éves diákról van szó, igyekeznek hát a meglévő, korlátozott lehetőségekből kihozni a maximumot.

Tüntetni van ideje, tanulni viszont nincs Nagy Blankának, akiből sztárt csinált az ellenzéki média.

– írja a Figyelő egy apolitikus, kádárista nagyszülő retorikájával, majd cikke végén szinte számon kéri a lányt, mert a vádakra reagálva nem csatolta fényképként a bizonyítványát. A Ripost kicsit kreatívabb, mesterien elegyíti az ájtatos hüledezést és a szellemesnek szánt cinizmust:

A Soros-média elszántan próbál hőst faragni a mosdatlan szájú leányzóból, akinek kedvenc kifejezése, hogy a férfi hímvesszőhöz hasonlítja azokat, akik nem az ő politikai nézeteit képviselik. Nagy lendülettel és valamiféle politikai perverzióval - sejtelmes és erotikusnak szánt mosoly kíséretében - még azt is hozzá szokta tenni, hogy ezek az emberek: "Ba...ák jól arcon magukat!" Hogy ezt az "akciót" melyik szexfilmben látta, arról nincs információ.

 

Az erőfeszítéseknek valahol van egy komikuma, hiszen egy alacsony státuszú, fiatal, jelentéktelen célpont elhiteltelenítésére ilyen állításokkal tesznek kísérletet: rosszul tanul és szexfilmeket néz.

 

Az ezerfejű kormánypárti kommunikáció lelkes autofellátorainak tombolása viszont számomra nem sokkal fájdalmasabb, mint az ellenzéki média narratívája. Az orbánfóbiás kommenthadak lelkesen üdvözölik az ifjú lázadót, és precedenst teremtő, bátor fiatalként hordozzák körbe. A 444 interjút készít vele, exhibicionizmusát kiszolgálva kereskedelmi tévésen semmitmondó kérdésekkel bontakoztatja ki a 15 perces hírnévre szert tett lányt, sorra jelennek meg a cikkek a kormánypárti médiával szemben is szilárd lábakon álló forradalmárról. Sztárgyártás esetén a 444 számára szemmel láthatóan nem számít a tartalom, nem számít a politikai éleslátás, kizárólag a felemelt szereplő szimbolizálhatósága és szerethetősége. Elvégre mi lehetne eladhatóbb az ellenállás jelképeként, mint egy bájos, harcias gimnazista lány, aki egy gyurcsányista nyugdíjas és egy kilátások nélküli, kallódó fiatal számára is befogadható, könnyen megérthető gondolatokat közvetít? Még az általam igen sokra tartott Pető Péter is úgy magyarázza a lejárató kampányt, hogy az „a gyávák legvégső lázadása a bátorság ellen”. A 24.hu-n a heccmédia újságírói normái szerint érkezett válasz a Nagy Blanka rossz tanulmányi eredményeiről szóló cikkekre: valójában épp a szónokunkba beleszálló Bayer Zsolt volt az, aki megbukott a gimnáziumban.

 

Bayer Zsolt (a fotó forrása: index.hu)

Ezzel az a baj, hogy kiderül belőle, a 24.hu problémája nem az, hogy valakinek a szavait annak érvényes és helytálló volta helyett a kimondójának személye alapján minősítik, hanem hogy ezt történetesen egy rendszerkritikus személy ellen követték el. Így érdemelhet cikket a téma kapcsán az, hogy Bayer Zsolt lusta tanuló volt.

A hegeli dialektikát mindig úgy képzeltem el, ahogy gimnáziumi földrajztanárom a rendes óra megtartása helyett kazettáról vetített természetfilmek elejét próbálta megkeresni: ha a kívánt rész öt percnél kezdődött, és a szalag az elejéről indult, mindig beletekert, de rendre túlmentünk az öt percen, ezért visszatekert. Ekkor persze megint túl sokáig várt, és bár egyre közelebb kerültünk az áhított ötödik perchez, csaknem tovább tartott ezt kivárni, mint ha az első másodpercnél elindította volna a lejátszást, és kész. Ez viszont naiv ábránd, nem így működik tézis és antitézis, azt hiszem. A politika szintjén semmiképp. Két, egymástól távolodó, alternatív hazugság van, melyek egyetlen dialektikai szabálya az, hogy sosem szabad egyetérteni a másikkal. Ha az egyik oldal számára Nagy Blanka egy „kretén, barom állat”, akkor a másik számára hősies igazságharcos, és viszont. Ha nagyon frappáns akarnék lenni, mondhatnám, hogy tézis és antitézis egy érme két oldala, miközben az ország vezetői az élen járnak, de ez nyilván sarkítás volna.

A „jóindulatszó” és az „élen járnak” szójátékokat Gegétől, a számomra igen kedves underground rapelőadótól csipegettem el.