„Munka vár ránk addig, míg eljön az az idő, amikor színvakok leszünk, amikor egymásra nézünk.” – Bogdán László emlékére

Látszólag egy átlagos, tikkasztó nyári kedd délelőttnek indult számomra 2020. július 14-e. Rutinszerűen rápillantottam a Facebook hírfolyamára, az ujjaim a szokásos hírfolyam átpörgetéshez igazodtak, ám az első szalagcím elolvasása után ennek a folyamatnak vége is szakadt, mert csak az járt a fejemben, hogy ez nem lehet igaz! Képtelenség! Bogdán László nem halhatott meg. Számomra ő maga volt a csupa nagybetűs ÉLET. De ki is volt ő? Egy olyan ember, aki a legkisebb túlzás nélkül példaként szolgálhat mindannyiunk számára. 

Bogdán László neve szinte összeforrt egy Baranya megyei, alig ötszáz lelkes kis faluéval, Cserdivel. Kisgyermekkora óta itt élt, így jól ismerte a cserdiek, a cigányság helyzetét annak nehézségeivel és szépségeivel együtt. Egy interjú során egyszer azt mesélte, gyerekként jött rá arra, hogy jó vezetői képességei vannak. Részben ennek is köszönhető, hogy munkája során fokozatosan lépett felfelé a pozíciók tekintetében. 2002-ben Cserdi alpolgármesterévé választották, majd 2006-tól egészen haláláig a falu polgármestere volt.

Ezalatt a tizennégy év alatt a település arculata és a helybéliek élete gyökeresen megváltozott.  Mezőgazdasági termelésbe kezdtek, közben folyamatosan képezték magukat a lakók.

Egy pályázat keretében egy közel ezer négyzetméteres fóliasátrat is felépítettek, amelynek segítségével nagyobb lendülettel vethették bele magukat a helyiek a termelésbe.  A projekt olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Cserdiben termett zöldségekből többször juttattak el rászorulóknak egészen a fővárosig is.

Egy alkalommal flashmobot szerveztek, melynek keretében a falun áthaladó autósoknak a helyben termelt paradicsomból adtak ajándékba.

A mezőgazdasági munka a helyiek életének szerves része lett. Később már parkosítottak, játszóteret építettek, házakat újítottak fel.

Fotó: Földházi Árpád /Mandiner/

A tanulás azonban nemcsak a gyakorlati ismeretek elsajátítására korlátozódott. Rengeteg programot, beszélgetést szerveztek a faluban, ahol a szülők és a gyerekek figyelmét is igyekezett felhívni a polgármester arra, hogy a tanulásnak mekkora szerepe van abban, hogy valaki előrébb tudjon jutni az életben.

A faluban élő fiatal cigány lányokat rendszeresen elvitte kirándulni az egyetemre, megmutatva ezzel, hogy más perspektíva is áll előttük, mint a szülőszoba. A fiúkat pedig börtönlátogatásra invitálta, amellyel nem titkolt célja volt a bűnözés visszaszorítása.

Tisztában volt azzal, hogy nem egyik napról a másikra fog megváltozni, hanem hosszú évek vagy akár évtizedek is eltelhetnek addig, míg mindez láthatóvá válik. Bogdán László ötleteire azonban a cserdiek fogékonyak voltak. Korábban a Belügyminisztérium legproblémásabb településeinek egyike volt Cserdi, évente akár 600-800 bűncselekmény történt a faluban. Mára azonban lekerült erről a listáról, a korábbi szám drasztikusan lecsökkent, mindössze 10-20 jogsértést regisztrálnak. Egyre többen járnak a faluból középiskolába, a jogosítványt szerző fiatalok száma is megnőtt.

Elkezdődött valami, amire mások is felfigyeltek. Rövid időn belül országszerte ismert lett a kis dunántúli falu, amit cserdi csodaként kezdtek el emlegetni.

Laci országszerte vett részt meghívott előadóként, ahol rengeteg a társadalomban jelenlévő problémára világított rá. Felismerte a problémákat, kimondta és tett azért, hogy jobb legyen. Mindenkinek. 

Személye mégis megosztó volt. Munkásságának elismeréseként 2009-ben a Reader’s Digest Az év hősének választotta meg, 2013-ban az Év embere Baranyában díjjal tüntették ki, két évvel később Magyar Civil Becsületrend fokozattal jutalmazták, szintén ugyanettől az évtől kezdve a Magyar Tehetség Nagykövete, 2016-ban Trefort Ágoston-díjas lett, 2020-ban Raoul Wallenberg díjat és a Magyar Jótékonysági Díjat is odaítélték számára.

2017-ben az Őcsényben történtekre reagálva azt mondta, hogy Cserdiben szívesen látnák az oltalmazott menekült státusszal rendelkező gyerekeket nyaralásra. Véleménye a közéletben bizonyos körökben felháborodást váltott ki, majd egy fórum után leköpték és bántalmazták.

Nem könyvekből tanult a szegénységről, hanem ő maga is megélte. Őszintesége, hitelessége, jósága, tenni akarása és különleges kisugárzása tette őt azzá a kivételes emberré, aki volt. 

„Kemény munka vár ránk addig, míg eljön az az idő, amikor színvakok leszünk, amikor egymásra nézünk. Talán megélem, hogy nem lesz szükség roma napra, mert eljön egy olyan világ, amikor nem a bőrszínem, a származásom lesz fontos másoknak”

– mondta egyszer.

Bogdán László sajnos nem élte meg mindezt. 46 évesen tisztázatlan körülmények között véget vetett életének.

De talán egyszer még eljöhet az a nap, amikor színvakok leszünk.

Ha lesznek még olyan emberek, mint Ő volt.

Rajtunk múlik.