Mozgatórugóink három fejezetben

Eltelt egy félév. Meglehet, hogy erről a legtöbbünknek csak a vizsgaidőszak visszatérő rémálma jut eszébe, de hadd hívjam fel a kiújuló stresszen túl valami pozitívra is a figyelmet: megjelent a Pszichológia mindenkinek egy újabb kötete.
 
Annak, aki nem ismerné, röviden összefoglalnám, mi is ez a könyvsorozat: egy átfogó betekintést nyújtó pszichológiai tankönyv és tudományos ismeretterjesztő mű a legendás Philip Zimbardo és két munkatársa, Robert Johnson és Vivian McCann tollából. Eredetileg a stanfordi egyetem elsőéves pszichológushallgatói számára készült a Bevezetés a pszichológiába kurzushoz, de a szerzők nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a legkomplexebb tudományos jelenségeket is világosan és közérthetően írják le, így a szöveg laikusok számára is felfogható, mi több, élvezhető. A könnyű feldolgozást az olvasmányos stíluson túl a kiemelt kérdések és fogalmak köré rendeződő alfejezetek, a mindennapi életben előkerülő jelenségekre fókuszáló „Pszichoügyek” és a tudományos szemlélet gyakorlását szolgáló „Kritikus gondolkodás élesben” szakaszok is segítik.
A négyrészesre tervezett sorozatból idén májusban már a harmadik könyv jelent meg. A kötetek tematikájában nem nehéz észrevenni a fokozatosságot és egymásra épülést: az elsőben még a legalapvetőbb agyi, észlelési és fejlődési folyamatokról esett szó, a másodikban a jóval komplexebb tanulásról és emlékezetről, a legújabb részben pedig már elsőre egész megfoghatatlannak tűnő jelenségeket tárgyalnak.
 
A könyv a motivációk és érzelmek vizsgálatával indul: megismerkedhetünk különböző elméletekkel a viselkedést mozgató tényezőkről, azok hierarchiájáról – ezen belül külön rész foglalkozik a két talán legtöbbet elemzett szükséglettel, az éhséggel és a szexualitással – és megtudhatjuk, hogyan illeszkednek ebbe a képbe az érzelmeink. A fejezet végén egy különösen izgalmas témáról olvashatunk: a hazugságot kísérő testi jelenségekről és a hazugságvizsgáló berendezések megbízhatóságáról (vagy inkább megbízhatatlanságáról).
 
A második rész a személyiséget járja körül különböző szempontokból: milyen állandó mintázatok alkotják, hogyan hatnak ezekre a különböző biológiai, illetve környezeti tényezők és miért fontos figyelembe venni a kulturális környezetet is egy egyéniség értelmezésekor. Megismerkedhetünk például a „nagy ötös” (Big Five) személyiségmodellel, mely öt központi vonás mentén térképezi föl az emberi jellemet, és a Sigmund Freud nevével fémjelzett pszichoanalitikus elmélettel is. Végezetül pedig külön egység foglalkozik azzal, hogy a hétköznapi életben hogyan alkotunk „elméleteket” a saját személyiségünkről és azokéról, akikkel találkozunk.
 
Ez a téma voltaképpen átkötésként is szolgál az utolsó fejezethez, amely a szociálpszichológiával, vagyis az embert társas közegében vizsgáló diszciplinával foglalkozik. Az itt előkerülő kérdéseknek komoly társadalmi jelentősége is van. Min múlik, hogy segítünk-e egy bajba jutott idegennek? Miért cselekszünk akár a lelkiismeretünk ellenében is, ha a társas közegünk úgy diktálja? Mi alapján kedveljük vagy gyűlöljük egymást? A rész végén szóba kerül az a vizsgálat is, amely világhírűvé tette dr. Philip Zimbardót: a híres-hírhedt stanfordi börtönkísérlet. A részletes leírást az elmúlt napok sajtóban közölt összetűzései fényében különösen érdekes volt olvasni.
 
A könyvet végiglapozva az jutott eszembe, hogy ha nem tudnék a másik három kötetről, gond nélkül elhinném, hogy ez egy önálló mű. Bátran ajánlom bárkinek, akit érdekel, miért cselekszenek az emberek úgy, ahogy: olyan átfogó és összefüggő képet ad a viselkedés alapvető mozgatórugóiról, hogy szinte nem is marad hiányérzetünk. Talán csak a második fejezet végén említett személyiségzavarok kapcsán éreztem azt, hogy kicsit rövidre fogták a leírást – de ezt vehetjük afféle kedvcsináló előzetesnek is, hiszen a pszichés zavarok és terápiáik az ősszel megjelenő negyedik, egyben utolsó kötet témája lesz…