Mit olvassunk ebben félévben?

Mit olvassunk, ha túléltük a vizsgaidőszakot és már elmúlt az ekkor kialakult könyvundorunk? Milyen könyveket vegyünk a kezünkbe a hosszú téli estéken, amikor a világra továbbra is ki van téve a nagybetűs ZÁRVA tábla, és az egész napos képernyőbámulástól már csillagokat látunk? Összeszedtük nektek a TOP 5 könyvtípust félév közepi kikapcsolódáshoz. 

5. Régi klasszikusok, gyerekkori kedvencek

A legtöbb egyetemistának van kedvenc könyve. Olyan, amit két-három évente újraolvas, és szinte bármilyen helyzetben képes belőle idézni. Sokak számára ez a Harry Potter-sorozat.

Személy szerint meg sem tudom számolni, hányszor gondoltam, hogy „csak gyorsan belelapozok”, és kaptam azon magam, hogy már megint egy hete csak ezt olvasom.

De a félév eleji lazuláshoz gyakorlatilag bármilyen könyv ideális, amihez kedves emlékek fűznek. Lehet egy iskolai olvasmány, mint az Abigél, vagy valamilyen kalandos, hősies történet, mint a Winnetou-könyvek és James Fenimore Cooper indiántörténetei. (Vadölő, Az utolsó mohikán stb.)

Időnként jólesik visszamerülni a gyerekkorba. Cornelia Funke (A tolvajok ura, Tintaszív) szavaival élve:

„Nem furcsa, ahogy a könyv vastagabbá válik, miután párszor elolvastad? Mintha minden olvasásnál valami a lapok között maradna. Érzések, gondolatok, hangok, illatok… És mikor évekkel később ismét ránézel a könyvre, magadat is ott látod, egy kicsit fiatalabb, kicsit más önmagadat, mintha a könyv megőrzött volna, akárcsak egy préselt virágot – idegen és mégis ismerős."

Ha pedig úgy érzed, sosem végzel az egyetemen, a világ egyhangú és kilátástalan, és egy kis extra motivációra van szükséged mesébe csomagolva, Michael Ende Momo című könyve a tökéletes lelki elsősegély. 

4. Romantikus regények, ahol már a borítón látszik a happy end

A következő kategória inkább a lányoknál lesz népszerű. Ha elfog benneteket a „nincs kedvem semmihez” életérzés, vagy csak jól szeretnétek érezni magatokat a bőrötökben, kuckózzatok be, vegyetek magatokhoz egy bögre kakaót vagy egy pohár bort, és elő a romantikus könyvekkel!

Jó szívvel ajánlom Julie Caplin regényeit: Egy csésze kávé Koppenhágában, Egy szelet torta Brooklynban, Egy krémes Párizsban.

Hivatalosan sorozat, de a könyvek egyáltalán nem épülnek egymásra. Mindegyikben van váratlan utazás, romantika és rengeteg finom és látványok sütit sütnek.

Szintén érdemes kézbe venni egy-két Julia Quinn könyvet, és nem csak a sorozat miatt felkapott Bridgerton-köteteket. Miss Quinn mindent tud, amit a Jane Austen-könyvekben és a Downton Abbey-ben szerettünk. A regények témája az angol úri társaság a 19. század elején.

Állandó kellék egy tapasztalatlan, de szellemes és kemény nő, valamint egy hősies és jóképű, többnyire valamilyen komplexussal küzdő férfi. Vicces helyzetek, szellemes szóváltások, intrikák és persze az elengedhetetlen romantika.

Itt sem számít, hogy melyik sorozat melyik részét veszi kézbe az ember: a szereplők közül mindenki mindenkivel rokonságban áll, de a korábbi kötetek szereplői általában csak annyi időre tűnnek fel, hogy a hősnő el tudjon dicsekedni a boldog házasságával és a terhességével. Minden klisé ellenére a regények változatosak és izgalmasak, a karakterek jól felépítettek, a könyvek tökéletes menekülőutat jelentenek a mindennapok gondjai elől.  

3. Krimik minden műfajban és mennyiségben

Ha valami könnyed olvasmányra vágysz, de nincs hangulatod a romantikához, a krimi mindig jó választás.

Agatha Christie klasszikusai (Gyilkosság az Orient expresszen, Az ABC-gyilkosságok, Tíz kicsi néger, Gyilkosság Mezopotámiában stb.) sosem okoznak csalódást.

Ha már végigértél rajtuk, vagy csak valami modernebbre vágysz, jó szívvel ajánlom Sophie Hannah köteteit (A monogramos gyilkosságok, A háromnegyed rejtélye). Külön műfaja van a sütős-főzős krimiknek, ezek közül népszerűek Joanne Fluke Hannah Swensen kötetei.

A falusi krimi szintén rendkívül népszerű és szórakoztató műfaj. A zsáner koronázatlan királynője M.C. Beaton és főhősnője, Agatha Raisin.

Aggie egy szereleméhes ötvenes, aki az 1980-as években korai nyugdíjba vonul, majd nyomozóirodát alapít. Mrs. Raisint és ismerőseit valamiféle öregedésgátló átok szállhatta meg, a hölgy ugyanis több mint 30 kötettel, ugyanennyi évvel és több sikertelen házassággal később még mindig egy szereleméhes ötvenes.

Az Agatha Raisin-kötetek a humoros krimi vonalát erősítik. Az első 3-4 rész még folytatásszerű, de bármelyik kötet érthető önmagában is.

2. Izgalmas thrillerek

Ha izgalomra, valóban kiszámíthatatlan csavarokra vágysz, és nincs igényed könnyedségre és happy endre, Jason Matthews Vörös veréb-trilógiája a tökéletes választás.

A megdöbbentően életszerű, valós kémelhárítási helyzeteket bemutató, aktuálpolitikai elemeket is felvonultató regények garantáltan megemelik az olvasó pulzusszámát.

A belőle készült film csak az első kötet történéseit dolgozza fel, és sokkal kevésbé durva, mint a könyvváltozat. 

Hasonlóan lebilincselő olvasmány Caroline Kepnes Te (You) című regénye, amely egy pszichopata sorozatgyilkos elméjének működésébe enged betekintést.

Mindezt úgy, hogy a könyv jelentős részében egyáltalán nem egyértelmű, hogy a történetben ki is a rosszfiú.

1. A 10/10-es könyvek 

Ilyenből csak kevés van. Ezek azok a regények, amelyek igazán megérintenek, megmozgatnak az emberben valamit, és sokáig foglalkoztatják a lelket. Olyan könyvek, amiket legszívesebben minden ismerősöd kezébe adnál.

Jelen válogatásban Fredrik Backman két regényét: Az ember, akit Ovénak hívnak címűt és a tavaly megjelent Hétköznapi szorongásokat ajánlom.

Backman igazi zseni, aki tökéletesen érti, mi történik az emberek lelkében.

Elgondolkodtat, megríkat és megnevettet, de a nyílt érzelemnyilvánításra kevesebb hajlandóságot mutató férfinemet is megmozgatja. A regények szereplői végtelenül szerethetőek.

Az olvasó megtapasztalja, hogy a zord külső és a rossz modor gyakran hatalmas, érző szívet takar.

Hogy senki sem az, aminek elsőre látszik. És azt is, hogy hibázni bizony a lehető legtermészetesebb, legemberibb dolog.