„Minden egyes három perc egy külön zenei világ” – interjú Horváth Gergellyel

A Zenélő Egyetem továbbra is változatos programokkal és kurzusokkal kalauzolja el az érdeklődőket a magyar könnyűzene különböző szegmensein. A zenei rádiós műsorszerkesztés kurzuson például Horváth Gergely, a Kultúrfitnesz szerkesztője és műsorvezetője (MR2 – Petőfi Rádió) avatta be a megjelenteket a rádiózás rejtelmeibe. Ami pedig a kurzusról kimaradt, egy interjúba belefért.

PécsiBölcsész: Mit jelent neked a zene? Miért pont ebben a szférában dolgozol?

Horváth Gergely: Mindig is volt a zenéhez viszonyom, nekem a zene mindig valaminek a kifejezője, nem tudom csak háttérnek használni. Mindig valamilyen célzott tartalmat, lelkiállapotot, világnézetet, konkrét hangulatot ad. Ha a szakma felől nézzük, dramaturgiai eszköz, felhasználói oldalról pedig nyilvánvalóan éltető elem. Eleinte utazós, kulturális témájú, mozis vagy akár a férfi-nő kapcsolatát vizsgáló műsorom is volt, de mindig is sok zenét használtam. Amikor kiment alólam a régi Petőfi Rádió, ahol kétórás magazinműsorokat készítettem, akkor indult el a Kultúrfitnesz.

PB: Hogyan jutott el odáig a Kultúrfitnesz, hogy saját maga szerkesztheti a zenéjét?

HG: Az adja meg rá a lehetőséget, hogy a Kultúrfitnesz tematikájában felvállal bizonyos tartalmi elemeket és közléseket, amiket a Petőfi Rádióban első körben csak ez a műsor jelenít meg. Ami már nem lehetett zenei kötött pálya, hiszen a műsor azt a küldetést fogalmazza meg, hogy újdonságokat mutasson vagy különleges kontextusba helyezze a zenéket, például vendéghez rendelje vagy különböző aktuális aspektusban jelenítse meg azokat. Mindez rugalmas zenei szerkesztést követel meg, így hárult ez a feladat magára a műsorra, de alapvetően persze a Petőfi zenei szövetével dolgozunk.

PB: Hogyan épül bele a zenei rádióba olyan, alapvetően beszélgetős műsor, mint pédául a Kultúrfitnesz?

HG: Fegyelmezett beszélgetések fegyelmezett keretek megtartásával. Mi sem felejtjük el, hogy minden megszólalásunknak versenyképesnek kell lennie a zenével, amit nap közben képviselünk, a rendelkezésünkre álló több időt nem tölthetjük ki üres fecsegéssel. Ilyenkor nem más történik az adón, hanem ugyanaz másképpen.

Dalokkal, vagy az előadójuk segítségével mindenről lehet beszélni. Ezt egy kereskedelmi rádió miért vállalná fel, nem kell neki, pedig sokat nyerne vele. Pedig minden egyes három perc egy külön zenei világ vagy világszemlélet, egy külön érzés, így folyamatosan van mit kibontani egy-egy dal kapcsán. És miről másról szólna bármely médium, mint az életről? A rádió a zene által beszél az életről, ez a mi „nagy” felfedezésünk.

PB: Napközben egyáltalán mennyit beszélhetnek egyszerre egy zenei rádiónál?

HG: Ez változó, attól függően, hogy melyik műsorsávban vagyunk. Általában a reggeli ébresztő és a hazavezető drive time egy rádióban fontosabb idősáv, itt nagyobb hangsúlyt kaphatnak az ötletes megszólalások. Viszont tíz és délután négy óra között nagyon jó értelmű és fegyelmezett, felkészült zenei idegenvezetést tartunk rövidebb megszólalásokban, próbálunk mindenféle tematikát behozni napi akciók keretében.

PB: Mennyiben más egy kereskedelmi rádióban a zeneszövet, mint a közszolgálatiban?

HG: A Petőfi Rádió nem veszíti szem elől a közszolgálatiságot és a zenekultúrát. A zenei szövet mássága és igényessége különböztet meg minket alapvetően a kereskedelmi rádióktól, melyek tulajdonképpen adott célközönség igényeit fogalmazzák meg. A mi feladatunk viszont ennél sokkal kiterjedtebb, mert nem csak célközönségünk van, hanem küldetésünk is, ezért más szempontokat is szem előtt tartunk. Terjeszteni kell a jót, az igényeset és a minőséget. Nagyon fontosnak tartom az úgynevezett „népművelést”, persze csakis úgy, hogy a választás szabadsága itt is mindenki számára adott legyen. Értékrendünk van, az ízlésterrorból mi se kérünk.

Praktikus értelemben a zenei rádiókban „gép”, szelektor dobja ki a zenét. A különbség annyi, hogy a közszolgálatiban nálunk a gépnek lelke van. Szerkesztettségében nagyon sok emberi döntés és megfontolás van, többféle szempont egyszerre történő figyelembevételével, míg a kereskedelmi rádiókban nagyon kemény üzleti szempontok vezérelnek, ami által a zenei szerkesztés robotika lesz ebben az elhidegült értelemben.

PB: Szerinted milyen a jó rádiós műsorvezető?

HG: Huszonkét éve kerültem a rádióhoz és még a kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején nagyon sokat tanulhattam és együtt rádiózhattam magyar klasszikus rádiós egyéniségekkel. Bennem ez a klasszikus vonalvezetés él, aminek alapvetően kulcsszava a felkészültség, a kísérletezés és valamiféle jó értelmű hatni, változtatni, javítani akarás.

PB: Beszélhetünk arról, hogy egy műsor vagy műsorsáv elviszi a hátán a rádiót?

HG: A zenei rádió legfőbb vonzereje maga a zene, ennek kell lennie az alapvető különbségnek a zenei rádiók között, hogy milyen a zenei szövetük. Minden nagyobb rész ebből következik. Ami a vivő műsorokat illeti, a Class FM-nél például nyilvánvalóan a Morning Show, ami mindent visz, országos szinten. Ha a Petőfi Rádió hallgatottsági görbéjét nézzük, szerencsére látható, hogy bár vannak erős márkanevű vagy egyre jobb hírű műsorok, mégis az a tapasztalat, hogy a Petőfi Rádiót kompletten, életstílusszerűen választják és szeretik a hallgatók.

PB: Akkor ezek szerint van igény a magyar hallgatók körében a nem annyira ismert zenék megismerésére is?

HG: Van helye az igényesebb könnyűzene hallgatásnak, de meg kell érteni, hogy arányaiban ez más lépték, mint a kereskedelmi rádiózás közönségtoborzó ereje.

PB: Hogyan jött a kapcsolat a Zenélő Egyetemmel?

HG: A 30y zenéje teremtette meg ezt a kapcsolatot, majd egy-egy interjú Beck Zolival, aztán kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk bizonyos dolgokról. A legszorosabbra akkor fűződött, amikor a Szabad Egyetem sorozatunkat elindítottuk a Kultúrfitneszben. Ekkor párhuzamosan fogalmazódtak meg ötleteink a közös munkára, így tavaly szeptember óta van Zenélő Egyetem sorozatunk is. Ennek kapcsán jött létre barátság, közös gondolkodás és rokonszenv.

PB: Milyen külföldi rádiós példák tekinthetőek követendőnek a magyar rádiók számára?

HG: Érdekes, hogy a Petőfi Rádió bizonyos életciklusát tekintve éppen egybe esik a BBC Radio One bizonyos folyamatával, amely rádió sok tekintetben a Petőfi példaadója. Egészen más történettel a háta mögött, de mindkettő fiatalításra kényszerült tavaly, azaz hogy a közönségét visszafiatalítsa.

Azt figyelni egy nyugati rádióban, hogy a közszolgálatiság mit jelent, vagy, hogy hogyan alakul a rádiós piac, rendkívül fontos. Például az életvezetési szokásokat tekintve, mikor ki hol hallgat rádiót. De egyébként ez kicsit olyan, mint átvenni televíziós licence-et valahonnan. Biztos sikerreceptté lehet tenni, de én az organikus fejlesztésekben hiszek, az itthonról, kicsiből, helyből kialakuló egyéni dolgok megvalósulásában.

Én hiszek a rádió műfajában, nagy potenciált látok benne, de Magyarországon tudatosabban kellene műsorformátumokban és új típusú közlésekben gondolkodni, hogy a közlésmód is legyen önmagában izgalmas. Azok a tartós, maradandó, erős dolgok, amik meg tudnak gyökerezni az „itt és most”-ban. A Kultúrfitnesz speciel pont ilyen. Amikor indult a Petőfi Rádió 2007-ben, még csak az esti sávot kezdő egy órás, másfél-két perces szövegekkel dolgozó kulturális ajánló volt. Most három órás, van benne élő beszélgetés, Szabad Egyetem, de ezt mind a műsor maga küzdötte ki magának, szerves fejlődés által. Úgyhogy szívesen nézünk körbe ötletekért, fontos, hogy legyenek ihletadók, példák, de az egy az egyben átvételben nem hiszek.

PB: Szerinted milyen helyzetben van ma a magyar könnyűzene?

HG: Inspiratív. Azt látom, hogy minden második fiatal valamilyen eszközt felkap és zenél. Ez a jövő. Az elektronika érkezésével már egy laptop segítségével tudunk zenét csinálni, és erre van is igény. Megnőtt a zenealkotók, zenével foglalkozók, azzal megpróbálkozók száma, függetlenül attól, hogy lesz-e az adott dalból sláger. Az alkotó élet szempontjából nagyon pozitívan látom a jövőt. Abból a szempontból, hogy hogyan lehet a könnyűzenét iparágként élhető karrierré tenni, most ebben a pillanatban már nem látom feltétlenül rózsásnak, de kényszeresnek sem.

A magyar zenészek zömmel nem főállású zenészek, hanem általában még valamik, az élet egyéb dolgaiban járatos, megélhetésüket abból elérő, zenélni nagyon szerető emberek. Ezt tovább gondoltuk, és felmerült, hogy akkor hívjuk be például Kőváry Zoltánt – aki a Trousers frontembere és nagy rock and roll figura, hogy beszéljen a pszichoanalízisről, hiszen annak végzett kutatója és doktora, tanít az egyetemen. Ha Premecz Mátyás a Hammond nagymestere, akkor jöjjön és tartson Hammond történeti sorozatot. A zenészekkel elkezdtünk szabadegyetemi sorozatokat csinálni a zenéről, az életről, valamilyen vonatkozásról.

Egy amerikai tehetséges zenész nem biztos, hogy olyan ember, akinek érdekel bármilyen szava. Nálunk, Magyarországon kell lenned valakinek ahhoz, hogy megélj, és azon felül tudsz csak zenélni, általában ez a képlet, és ezzel milyen jól járunk. Ott van még akár Szűcs Krisztián, aki legutóbb magyar kabaré-kupékat énekelt Szálinger Balázs költő barátjával, akivel a Rájátszást együtt csinálják. Hol látsz még ilyet? Na ezért vagyok bizakodó.

PB: Igen, ez észrevehető, hogy egyre több irodalmi est és megzenésítés jön létre…

HG: Érzek egy nagyon erős egymásra hatást ebben a szcénában. A Pilvakerrel a slam tavaly elért egy mainstream közelbe, és azóta folyamatosan jön fel. A Kultúrfitneszben próbálunk ennek helyet adni. A slam nagyon sokat segít, hogy a klasszikus költészeti forma életre keljen, sok költő kezd el slam-et művelni. Mondjuk úgy, hogy a slam egy direktebben ható részköltészeti forma, amellett, hogy teljesen önálló, erős külön világ. A zenészek, akik dalszövegeket írnak, elkezdenek költőkkel kokettálni, a költők elkezdenek a dal felé kikacsintani. A zene nélküli direktebb slam kezd aktivizálódni, a költők is kezdenek dalolni, a dalosok kezdik a dalszövegeiket más szemmel figyelni. Én abban hiszek, hogy a dal költészeti értékű. Ehhez jön még a hip-hop, ami az erős verbális készséggel megáldott közlést erősíti. Ezek kezdenek egymáshoz valamilyen módon közelíteni és reagálni, elképesztően gazdag és kreatív helyzet állt elő. Én ezt nagyon szeretem, szerintem ebből csak jó sülhet ki.

PB: Úgy tűnik, ma egyre kevesebben hallgatnak rádiót, viszont nő a háttérzene hallgatás népszerűsége…

HG: Az internet elérhetőség nagyon alakítja a piacot, a streamerek és persze a Youtube is. Az új generáció teljesen ki fog esni, ha nem lépünk valamit. Erre valamilyen megoldást kell találni, mert a rádió, mint olyan soha nem fog kimenni a divatból, viszont át fog alakulni bizonyos tekintetben. Az autóban internet által vezérelt rádiózás lehet a jövő, egyáltalán az internetes rádiózás. Mindig lesznek olyan élethelyzetek és életmódok, amiket más műfaj nem tud megadni, mint a rádiózás, de hatalmas kihívásnak nézünk elébe, az biztos.