Minden, amit tudni akartál Pécsről, de sose merted megkérdezni

Március közepe óta szervez László Eszter városesztéta, helytörténész, urbanblogger túrákat Pécs ismertebb és ismeretlenebb városi tereire, helyszíneire vagy talán még inkább színtereire. A „Pécs urbán” séták célja kettős: megismerni a városunkat, és megismerni az „ő városukat” is. Pécs időben és térben sok keresztmetszettel bőségesen ellátott település, ahol mindig valaki jobban otthon érezheti magát, sokszínűségében elmerülve.

Aki sokszor végigsétált a Király utca környékén, az unalomig ismert belvárosban és később a Mecsek oldalán is, először a Bauhaus mozgalom remekeit vagy éppen titkolt féltestvéreit fedezhette fel. Persze, csak ha tudja, merre kell nézni. Precíz és felkészült vezetéssel sokkal könnyebb a dolgunk, egy érdekesség mellett sem ment el a városnéző csapat. Volt lehetőségünk megismerni a 20-as, 30-as évek Pécsét, valahogy úgy, ahogy Forbáth Alfréd láthatta. A múlt ködében persze a nüansznyi különbségek elmosódva vesznek el, de a túrán kicsit elforbáthosítva láthattuk a világot, élesebben a kor belügyi helyzetét és az itthonában hanyagolt építész küzdelmein keresztül azt, mit is jelenthetett neki az akkori Pécs.

A körtúrák középpontjában ez az időszak állt, ez volt az a vezérfonal, amelyen haladtunk, mélyebb ismeretek felé (is). Hogy a bauhaust nem kell szeretni, az világos volt, és nem is igyekeztek meggyőzni minket az ellenkezőjéről. Viszont hogy egy drezdai funkcionalista hogyan szemléli a világot, az talán szerethetővé, érthetővé, érezhetővé vált.

A PÉCS2010 logótól kezdve szinte naponta találkozunk észrevétlenül is a Bauhaus kéznyomaival, amelyek Pécs rejtett foltjai. Hogy a Széchenyi téren látható „kutyatemető” négyzetrácsa valójában Breuer Marcell architektúrájának vízszintes mása, az üdítő meglepetések egyike volt. Azt is megtudtuk, miért járnak az Apolló mozi homlokzatának csodájára. De más érdekességek is kiderültek a városról, pl. hogy melyik törökkori fürdő volt ciki, vagy hogy hogy hova lettek a Dzsámi tornyai, és mikor bukkantak elő a szamárhátívek.

A bauhaus persze nem csak a városban jelent meg, bevette magát az akkori hegyoldalba is, így a Mecsek első, hajdani szőlőhegyre épült nyaralói ebben a stílusban bukkantak fel a dombon. Az apró villák szintén elrejtve bújnak meg a későbbi épületek nagy tömegei között. Itt egy-egy háznál elidőzve kiderült, hogy az építészeti funkcionalizmus nem csak a 10x10-es kubusokat jelenti. Az épületek részletes ismertetése során olyan bravúros megoldásokkal találkozhattunk, mint az ablak feletti párkány, melynek árnyéka nyáron az ablak vonala alá, télen az ablak vonala fölé esik, vagy a zenész házaspár nyaralójának alaprajzába rejtett basszuskulcs vidám esete.

László Eszter jól ismeri a várost, és azt is tudja, mit akar róla elmondani, még ha néha el is kalandozik, a búvópatak visszatér a fősodorba. Bár az eddigi „Pécs urbán” séták inkább lehettek volna „Forbáth, és ami mögötte van” címmel hirdetve, ez csak színesíti a programot. Így férhetett bele a zsidó származású művésszel kapcsolatban a zsinagóga és környékének szemrevételezése, így kerülhetett szóba a század eleji iparoscsaládok helyzete vagy épp a Tettye patak vizének története.

Szóval Urbán séták továbbra is lesznek, város továbbra is van, és ha annyi séta nem is lesz, mint ahány várost rejt magában Pécs, érdemes csatlakozni valamelyikhez – bármelyikhez. Vagy a saját városunk ismerhetjük meg jobban vagy egy másik várost, vagy az is lehet, hogy mi tudjuk bemutatni azt, amit még a többiek sem tudnak.