Miért félünk a sötéttől?

Este van, a szélviharban faágak karcolják az ablakot. A nyitott szekrényből mély sötétség mered rád. Kis neszek motoznak. Csöpög a csap. Egyedül vagy, remegve nyakig betakarózol, mert félsz a sötétben. Vajon van erre tudományos magyarázat is? Erre a kérdésre kereste a választ Kopcsó Krisztina, pszichológia szakos hallgató, aki kamaszok és egyetemisták körében végzett kutatásával az idei OTDK-n harmadik helyezést ért el.

Pécsibölcsész: Hogyan jutott eszedbe pont a sötéttől való félelmet kutatni?

Kopcsó Krisztina: Alapvetően személyes motivációm volt, viszonylag gyakran előfordult, hogy féltem a sötétben, nehezen aludtam el éjszaka. A fejlődéslélektani műhelymunkám készítésekor olyan konzulenst fogtam ki Dr. Láng András személyében, aki vevő volt a saját ötletekre. Felvetettem neki, hogy érdekelne ez a téma. Hiába kutattam, rájöttem, hogy nagyon nehezen megfogható tudományosan. A szakirodalmi háttér felderítését nehezítette, hogy a normális szintű sötéttől való félelem – főleg serdülő és felnőtt korban – nem annyira kutatott, maximum a fóbiák témakörén belül fordul elő.

PB: Mi tekinthető normális szintűnek?

K.K.: Általában a pszichológiában eleve nagy kérdés, hogy mi az, ami normális, és mi az, ami nem. Talán amíg nem akadályozza olyan mértékig az ember mindennapi tevékenységeit, hogy szakember segítségéhez kelljen folyamodnia miatta.

PB: Konkrétan mire voltál kíváncsi?

K.K.: Arra, hogy ez a félelem mitől van, milyen tényezők befolyásolják, releváns-e egyetemistáknál, életkoronként hogyan változik. Hogy az alanyok mitől félnek a sötétben, mit gondolnak, miért alakulhatott ez ki, és mit csinálnak ilyenkor, hogyan küzdenek meg vele.

Egyébként a dolgozatomnak az is tetemes részét képezi, hogy a sötéttől való félelem szorongás-e vagy félelem. Nagyon nehezen eldönthető, mert a kettőnek amúgy is összekuszálódik a definíciója. Valójában valahol a kettő határterületén van, hiszen azt sem lehet eldönteni sokszor, hogy mi a tárgya. Arra is választ kerestem, miért fél valaki jobban, míg más kevésbé. Ehhez kellett olyan tényezőket keresni, amelyek befolyásolhatják ezeket.

PB: Melyek ezek a tényezők?

K.K.: Az önértékelés, a vonás-szorongás, a diszfunkcionális attitűdök és a szülői bánásmód. Az önértékelés talán a legérthetőbb. A szorongás maga egy fenyegetőnek ítélt helyzetben fellépő negatív érzelmi állapot, a vonás-szorongás az ennek átélésére való hajlam mint személyiségjellemző. Logikusnak tűnik, hogy aki szorongóbb, az a sötétben is jobban fél. A diszfunkcionális attitűdök a kognitív elméletekhez tartoznak. Ezek a gondolatainkra, cselekvéseinkre ható általános vezérelvek, mint a szeretettség iránti igény, külső kontroll iránti igény. Az ilyen attitűdök magas szintje állhat például a depresszió vagy bizonyos szorongásos zavarok hátterében. Egy kutatás szerint a sötéttől való félelem későbbi depressziót is előre jelezhet. Az utolsó a 14 éves kor előtt megtapasztalt szülői bánásmód, a szeretet-törődés és a korlátozás és túlvédés. Feltételezhetnénk, hogy ez összefüggésbe hozható a sötéttől való félelemmel, minthogy az egy szeparációs helyzet, tehát a kapcsolati múlt hatással van rá. Ezt továbbra is fenntartom, de ebben a kutatásban nem nyert megerősítést.

PB: Milyen eredményeket kaptál?

K.K.: A lányokra jobban jellemző a sötéttől való félelem. Ez szocializációs vagy biológiai eredetű különbségekre enged következtetni. Utóbbit erősíti, hogy a nemi hatás a többi változótól függetlenül érvényesül, tehát nem az van, hogy például a lányoknak eleve kisebb az önértékelése vagy szorongóbbak és ezért félnek gyakrabban. A diszfunkcionális attitűdök jelentősége is megerősítést nyert. Egy útvonalmodellt állítottam fel, melyben a diszfunkcionális gondolkozási stílus magas vonásszorongáshoz és negatív önértékeléshez vezet, mindez pedig a gyakoribb sötéttől való félelemhez. Másik érdekes eredmény, hogy a serdülők és az egyetemisták is viszonylag nagy arányban, és alacsony gyakorisággal félnek a sötétben. Tehát a gyerekek félelme nem múlik el, serdülőkorra csökken valamennyit, majd stagnál, de egyetemistáknál is ugyanúgy megvan.

PB: Kiderült, mitől félünk a sötétben?

K.K.: A tartalmaknál voltak képzeleti kreációk, betörők, állatok, zajok, a kontrollvesztés élménye, sokan a személyes biztonságukat féltik. A „miért alakult ki” kérdésre megjelent az élénk fantázia, a konkrét rossz élmények, ijesztő benyomások, a sötét veszélyességével kapcsolatos tudás, és voltak például, akik szerint ez evolúciós örökségünk. Az élénk fantázia okolása nőkre jellemzőbb, érdemes lenne megvizsgálni, hogy a nők gyakoribb félelme vajon részben élénkebb képzeleti tevékenységüknek köszönhető-e. Leküzdési módoknál leggyakoribb a villanykapcsolás és a figyelemelterelés volt. Itt arra is kíváncsi lennék, hogy akik belül próbálnak megküzdeni a félelemmel, később kevésbé félnek-e majd, mint akik például felkapcsolják a villanyt.

PB: Fogsz még tovább foglalkozni ezzel a kutatással?

K.K: Lehetne folytatni hosszmetszeti vizsgálattal, hogy változik-e a félelem gyakorisága, tartalma, a modell állandóságát is meg lehetne nézni. Lehet, hogy erről szól majd a szakdolgozatom.

Kopcsó Krisztina

Jelenleg ötödéves pszichológia szakos hallgatója a Pécsi Tudományegyetemnek, fejlődés- és gyermekpszichológia szakirányon. Személyes élményei motiválták, hogy felsőfokú tanulmányait ezen a szakon töltse. Évek óta tagja a Kerényi Károly Szakkolégiumnak. A tavalyi évben mentorkodott a Wlislocki Henrik Szakkollégiumban, amit valamilyen formában idén is folytatna. Tervei szerint a mesterképzés elvégzése után továbbra is a PTE-t erősítené, Phd képzésen.

PB: Te mitől félsz a sötétben?

K.K.: Én sem tudom megmondani pontosan a tartalmát. Amire emlékszem, az maga az érzés, hogy benn vagy a sötétben, és figyeled a zajokat, neszeket, rosszul érzed magad. Ez még most is előfordul néha, de élő példája vagyok annak, hogy ha valaki elkezd valamivel foglalkozni, kicsit elaborálja a félelmeit, azok csökkennek. Amióta foglalkozom ezzel, egyszer-kétszer fordult csak elő, az is inkább csak filmek hatására.

PB: Mennyiben befolyásolják a félelmet a horrorfilmek?

K.K.: Sokan konkrétan meg is fogalmazták ezt, ebből lett a korábban említett ijesztő benyomás kategória, amelybe még a rémtörténetek is bekerültek. Ez megint csak összefügg a képzelettel és idegrendszeri érzékenységgel – hogyha ilyet látsz, nagyon figyelsz és rápörögsz a félelmetes jelekre.

PB: Mit javasolsz leendő OTDK-soknak?

K.K.: Bármilyen konferencia-előadás előtt igaz, hogy gyakorolni kell a fellépést, az előadást, ez rengeteget számít. Erre egyébként a szakkollégium remek terep. Az is biztos, ha valaki nem ér el helyezést, nem kell elkeserednie. Az OTDK nagy élmény azon túl is, hogy verseny, illetve tanulmányi jelentősége van. Abszolút van kapcsolatépítő jellege, és rengeteget lehet tanulni a többi előadásból. Veszíteni nem lehet vele.