Majdnem véget ért a harc a trónért

Akkor kezdtem el nézni a Trónok harcát, amikor érettségiztem – tanulás közben pörgettem le négy évadot. Majd két évvel később a hatodik évad segített át a vizsgaidőszakon. Ezért húztam a szám, amikor megtudtam, hogy a hetedik évad nyár közepén kezdődik és hogy csak hét héten át izgulhatunk. De most, hogy a finálé is kijött, összességében azt mondhatom, hogy az évad bőven kárpótolt, hogy nem volt velem az idei vizsgák idején, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.
 
Kezdem azzal, hogy mi nem volt ínyemre. Például bosszantó volt, hogy nem tudtak a készítők annyi pénzt spórolni a CGI-ra, hogy egyetlen jelenetben is szerepeljen a kedvenc rémfarkasom, Szellem, az egész évadban. Vagy hogy minden szereplő mintha szupersebességre tett volna szert. Bár már nincs szükség a lassú utazásokra, hogy a világot és a karaktereket bemutassák, de mégis furcsa, hogy most a szereplők egy epizód alatt megtesznek annyi távot, mint az első évadban tíz rész alatt. Arra pedig, hogy úgy döntöttek a készítők, hogy Havas Jon eredeti neve Aegon lesz, nincs más logikus magyarázat, minthogy Rhaegart és Lyannát két érzéketlen tuskóként akarják bemutatni. Mert nem elég, hogy minden magyarázat nélkül ellovagoltak a naplementébe, ezzel háborút indítva, de ignorálták a tényt, hogy Rhaegarnak volt már egy Aegon nevű fia, akit elhagyott, és akit miatta brutálisan meggyilkoltak.
Apropó, babák. Még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy Cersei valóban terhes vagy csak ezzel próbálta manipulálni Jamie-t, ahogy tette azt Tyrionnal az évadzáróban. Daenerys és Jon is hamar a lényegre tért a hálókabinjukban, és amennyi szó volt arról, hogy Dany mennyire nem tud teherbe esni, valószínű, hogy a nyolcadik évadban kiderül, hogy hoppá, mégis. Nem a vérfertőzéssel van a bajom, hanem hogy mennyire gyors és kidolgozatlan volt a „grandiózus románcuk”. Egyetlen olyan jelenetük sem volt, ahol nem a politikáról, hanem személyes dolgokról beszéltek volna, aztán el kéne hinnem, hogy a találkozásuk után négy epizóddal már igaz szerelemtől fűtve estek a lepedők közé. Személy szerint az első évad első epizódjától vártam már tűkön ülve, hogy végre találkozzanak, de ez az évad ilyen szempontból hatalmas csalódást okozott.
 
De kövessük Gendry példáját, aki a harmadik évadban egy csónakban szökött el Sárkánykőről, és evezzünk kellemesebb vizekre. A Baratheon fattyú végre visszatért két epizód erejéig három év kihagyás után! Nagyon tetszett még a rengeteg humor is, ami majdnem minden részben felbukkant. Mintha most sokkal több poén lett volna, mint az előző két évadban. Az utolsó részben pedig nagyon jó érzés volt látni, ahogy rengeteg karakter újra találkozott: Sandor és Brienne, Podrick és Bronn, Brienne és Jamie, hogy Cersei és Tyrion közös jelenetéről ne is beszéljünk.
 
Az évadzáróból három mozzanatot emelnék ki, amelyek után alig bírtam csöndben maradni, hogy az örömtől fel ne kiáltsak. Az egyik Theon utolsó jelenete volt, ahol pont a Ramsay kezei között elszenvedett csonkítása miatt kerekedett felül az ellenfelén és önmagán is, igazi Greyjoy módra: hiszen ami halott, nem halhat meg többé – úgy ami nincs, az nem is fájhat. Aztán jött Kisujj halála. Egy megosztó karakterről van szó, és én azok közé tartozom, akik ki nem állhatják, ezért egyenesen ujjongtam a kivégzését látva. Bár azt sajnáltam, hogy a hetedik évadban nagyon lebutították a karakterét. Végül, de nem utolsó sorban három évadnyi stagnálás után végre új fokra lépett Jamie karakterfejlődése: elhagyta Cerseit, hogy azt tegye, amit a becsülete diktál.
 
És most, hogy vége az évadnak, a nyolcadikra, ami egyben az utolsó is lesz, akár két évet is várnunk kell. Addig is maradnak nekünk a rajongók teóriái, az eszmecserék a barátokkal, a mémek végtelen áradata, no meg persze a könyvekbe való temetkezés és a sorozat újra- és újranézése.