Légy naprakész! Vagy mégsem? – A pánikkeltés ellen

A kapucnis alak alig észrevehetően körbekémlel, majd befordul a sötét sikátorba. A félhomály mélyén egy hozzá hasonló testfelépítésű alak várja. A kapucnis egy köteg pénzt nyújt át, amiért cserébe a rejtélyes idegen egy guriga vécépapírt csúsztat a kezébe. A kapucnis fehér port fedez fel az idegen pulcsiján, és arra gondol, legközelebb több pénzt kellene hoznia – már két hete egy falat kenyeret sem látott a gyomra.

A szobámba zárt énem nézhetett akárhány apokalipszist végigvonultató filmet, egyik sem készített fel arra, hogy a valóság a fent megfestett jelenet képét ölti majd magára. Erre mégis itt vagyunk. Egy eddig ismeretlen járvány ütötte fel a fejét, és az emberek körülöttem halálfélelmükben addig spájzolnak, míg egy forint nem marad a tárcájukban, és egyelőre nem sikerült eldöntenem, hogy amit érzek, az azért emészt, mert besokalltam, vagy azért, mert a pánik ragályos.

Azt nem állítom, hogy a figyelmen kívül hagyás megoldás volna, de az biztos, hogy a pánik csak ront a helyzeten, mert még több pánikot generál, és létrejön az a jelenség, amit dominó-effektusnak nevezünk. Ha valaki belefog a termékek halmozott felvásárlásába, a következő vevő is nagy valószínűséggel követni fogja a példáját – és itt nem arról van szó, hogy retteg a boltok bezárásától, a gazdaság összeomlásától, hanem attól fél, a felvásárlások miatt hiánycikk lesz az a termék, amelyet rendszeresen vesz, és neki nem marad. Aztán jön a következő fogyasztó, az azután következő és az azután következő, és végül az is áldozatul eshet a pánikvásárlásnak, aki eleinte még szúrós tekintettel vetette meg a halmozókat.

Ha kilesünk az ablakon, hogy körbepillantsunk, és azt tapasztaljuk, hogy jól vagyunk, a családunk boldogul, a szomszédok mind ugyanúgy élik a napjaikat, mint eddig, talán felmerül bennünk a kérdés, hogy miért tapasztalunk mégis ilyen intenzív pánikot?

Miért vásároltunk és fagyasztottunk le annyi húst, miért csipognak a kiscsibék az udvarunkban elrekesztve?

A probléma saját tapasztalataim szerint részben a médiában ver gyökeret, mert olyan módon lovagolja meg a kialakult vírushelyzetet, ahogy nem volna célszerű. Az MTVA például már pert is indított a Magyar Hang című újság ellen dezinformálás, rémhírterjesztés és pánikkeltés miatt. Persze kérkedhetünk, hogy “ugyan, én immunis vagyok, engem nem vernek át, nem fogok berezelni”, de ha mi nem is, más a környezetünkben biztosan.

A negatív hír mindig gyorsabban terjed, és bizony az én ismeretségi körömben is akadnak olyan emberek, akik szívesen fűszereznek egy sztorit olyan adalékokkal, amelyeknek valóságalapja nincsen, de szórakoztatóbb és/vagy elborzasztóbb történet kerekedik ki a valóságból, ami szélesebb közönséget vonz. És úgy tűnik, a közönségnek meg is van erre az igénye.

Ha a fikciót nézem, a fogyasztóközönség ingerküszöbe igen magasan áll, hiszen hány természeti katasztrófában és járványban vonagló világról forgattak már filmet, sorozatot?

Rengetegről, és azzal nincs is probléma, ha ilyen tartalmakat fogyasztunk, a probléma akkor kezdődik, ha az abban látottakat rávetítjük a valóságra. Mert a valóságban semmi sem úgy megy végbe, ahogy azt a filmek sejtetik, hiszen melyik kedvenc Black Mirror epizódunk jósolta meg, hogy a Zewa lesz a legfelkapottabb márka az egész világon?

Ezen felbuzdulva érdemes átgondolni, hány koronavírussal kapcsolatos hírrel találkozunk naponta, és hogy ezek a hírek mire helyezik a fókuszt. Az elhunytakról minden bizonnyal szó lesz, és olyan bénító hatásokról is beszámolnak, amelyek a gazdaságot súlyosan érintik. De a sok interneten keringő cikk közül hány darab említette például a sikeresen felgyógyultak számát? Vagy a különféle összefogásokat, kezdeményezéseket, az adományozókat, az egészségügyben dolgozók fáradhatatlan munkáját? Én például jelentősen kevesebb információt tudok összekotorni a gyógyultak számáról.

Mindezekre rásegítenek a clickbait címek, amelyek annyira riasztó hírt sejtetnek, hogy akarva-akaratlanul ráklikkelünk, aztán utána pislogunk, hogy hol is az a rettenet, amit a cím ígért. A kattintások bevételt hoznak a konyhára, ezért mondhatni betartandó szabály, hogy minél figyelemfelkeltőbb címet biggyesszünk egy nem feltétlenül érdekfeszítő írás elé. És ez a módszer – sajnos vagy nem sajnos – működik.

Mi a megoldás a pánik ellen? Erre nehéz válaszolni, de talán kezdhetnénk azzal, hogy lecsökkentjük a hírfogyasztásra szánt időnket, és próbálunk pozitív dolgok irányába fordulni. Ha hírt olvasunk, próbáljunk meg olyan forrásból táplálkozni, amelyben korábban nem csalódtunk. Ez ugyan nem zárja ki azt, hogy a későbbiekben sem fürdünk be, de mindenképp csökkenti az esélyét.