Le a fejjel!

A halálbüntetés egyértelmű társadalmi támogatottságot élvez, egyidős a jogszolgáltatással, mindig is része volt, és ideje lenne, hogy újra a részévé váljon, nézzük is meg, hogy miért.

Egyrészt a halálbüntetés nem más, mint egyfajta „társadalmi önvédelem”. Ha létezik és legális az egyéni önvédelem, akkor ez kiterjeszthető és kiterjesztendő a teljes társadalomra is. Vannak ugyanis olyan bűnözők, akik puszta létükkel és szabad mozgásukkal veszélyt jelentenek, és mivel előre kiszámíthatatlan, hogy kiben, hol és mikor akarnak kárt tenni, mindenkire veszélyesek.
 
Azt sem szabad elfelejteni, hogy még a jogtudomány populáris képviselői is elismerik, hogy az ilyen bűnözőkkel csak egy dolgot lehet tenni: izolálni minél hosszabb időre. Ezzel pedig elérkeztünk a második fontos érvhez, miszerint egyáltalán semmi értelme hosszú időre bebörtönözni ezeket az embereket. Nincs értelme, mert ez már-már jutalom számukra: elkövetnek egy borzalmas bűntettet, és cserébe az állam – természetesen közpénzen – életük végéig, de legalábbis évtizedekig eteti-itatja őket, szállást és fűtést biztosít. Azok, akik erkölcsileg ilyen súlyos bűntettet követnek el, egyszerűen nem érdemelhetik meg, hogy jobb körülmények között éljenek, mint számtalan magyar család, köztük idősek és gyerekek.
Továbbá minden kegyetlen bűncselekmény után vissza kell állítani a társadalom igazságérzetét. A teljes társadalomnak ki kell állnia az igazságosság és az emberiesség mellett, és minden ilyen alkalommal a lehető legerősebb módon hitet kell tennie az erőszakos bűncselekmények ellenében. A halálbüntetés pedig mint az igazságszolgáltatás végső kardcsapása (akár szó szerint is), az egyetlen megfelelő eszköz erre.
 
 
Szót kell ejteni arról is, hogy Magyarországon a halálbüntetés helyett a csúcsbüntetés szerepét jelenleg a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés tölti be. Ugyanakkor ez a fajta büntetés semmivel sem humánusabb, mint a kivégzés, hiszen a bűnöstől még a szabadulás reményét is elveszi, évtizedeket fog céltalanul vegetálni. A tényleges életfogytiglan semmi másra nem jó, mint hogy az igazságszolgáltatás leveszi a saját válláról a terhet azzal, hogy a kivégzést eltussolja, és a felelősséget „szétossza” a büntetés-végrehajtásban dolgozók között, hiszen nincs egy darab hóhér, ellenben egy kicsit mindenki az.
 
Gyakran hozzák fel érvként, hogy a végrehajtott halálbüntetés visszafordíthatatlan, egy esetleges tévedést lehetetlen orvosolni. Ez kétségtelen tény, ugyanakkor ahol emberek döntenek, ott a tévedést sosem lehet kizárni, és ilyen alapon egy ajtót sem lenne szabad kinyitnunk, mert bármikor előfordulhat, hogy rossz helyre nyitunk be. Igen, a tévedés része az igazságszolgáltatásnak, de ezzel a gondolkodással életben hagyunk 999 olyan bűnöst, akik nem érdemlik meg, hogy éljenek (és ki tudja, hogy hány ember életére törnek még), csak azért, hogy elkerüljük egy ártatlan kivégzését. 
Arról is szót kell ejteni, hogy a halálbüntetés kivezetése a jogrendszerekből inkább csak az elmúlt fél évszázad trendje, Európán kívül alig néhány országra igaz. Ebből adódóan hibás dolog azt az érzetet kelteni, hogy ez egy visszafordíthatatlan és megkérdőjelezhetetlen kérdés volna. Különösen akkor, mikor sok helyütt láthatjuk, hogy a „nyugati világrend” gazdasági, társadalmi, politikai és mindezek együtteséből fakadóan morális válsággal küzd. Ebben a szituációban érdemes újragondolni mindent, amire az elmúlt évtizedekben evidenciaként tekintettünk.
 
Összességében tehát nincs komoly érv a halálbüntetés ellen, a világ nem lett jobb attól, hogy eltörölték ezt a büntetési formát. És mint azóta kiderült, nincs még egy olyan büntetés, amivel a társadalmi igazságérzetet vissza lehetne állítani, ezért a halálbüntetés helyén űr tátong a büntetőjogban, amit csakis az annak visszaállításával lehet betömni.