Lápvidékről jelentjük

A Kolin énekesének állkapcsára mért ütés rengései még a Pest-mindenkimás közötti kedélyállapotot is felbolygatták. Amellett, hogy egy roppant ízes, mocsári szörnyekkel tarkított sárdobálásnak lehettünk szemtanúi, egyben újabb példáját láttuk annak, mennyire nehéz dolog a kommunikáció, ha azt valaki váratlan helyzetekben is jól akarja csinálni.

Kezdjük az elején. A pécsi fellépésén a Kolin zenekar megejtette a szokásos show-elemét, azaz egy lányt a színpadon lesmárolt az énekes. Amit a hölgy exétől egy pofon követett. Az énekesnek felrepedt a szája, abbahagyták a koncertet, aztán először az index zenés blogját, majd az országos csatornák híradóit, esti- és reggeli műsorait is bejárta, hogy elpanaszolja, őt bizony bántották a bunkó vidékiek.

Ugyan lerendezhetnénk annyival a történetet, hogy aki a közönséggel átlép egy határt, sőt, fizikai kontaktusba kerül velük, ráadásul még testnedvet is cserél a színpadon, az ne lepődjön meg ezen. Hisz a pofon és a csók egyazon érzelemnek a két oldala, a show-elem pedig azért show-elem, mert hatása van az emberekre. Tehát ha valaki ismeretlen nőkkel cserél nyálat, akkor bizony pofán vághatják, ez benne van a pakliban. Az énekesünk azonban másképp gondolta, így nem készítettek forgatókönyvet erre az eshetőségre. Ha pedig valaki a nagy nyilvánosság előtt átgondolatlanul nyilatkozik, annak meglesz a maga eredménye.

Akik megbuktak válságkommunikációból

Jelen esetben az énekes a vidékieket mocsári tahóként Európába nem valóknak titulálta egy hiszti keretében. Az az ember ősemberezte le a vidékieket, aki minden egyes fellépésén, show-elem gyanánt demonstrálja a nők feletti dominanciáját, ami alsó hangon is homlokráncoltató. Meg sem kérdezem, ki a nagyobb paraszt, aki vidékizik vagy aki vidéki? Jelen esetben mindketten, mert megütni valakit pont annyira tuskó dolog, mint ahogy a zenekar viselkedett. Kommunikáció szempontjából azonban egyértelműen nem az indulatos lovagunk húzta a rövidebbet.

Mi lett az ügy eredménye? Úgy általában mindenki egy síró seggdugasznak véli most már a Kolin énekesét, aki pityereg egy pofon miatt. Katona dolog – mondják legtöbben, de hát az ország nagy része vidéki, mit is várnánk. Ugyan azt elérte, hogy több ezer olyan emberhez eljusson a zenekar híre, akik amúgy nem is hallottak még róla, de hogy ezek után nem fognak elmenni a koncertjükre, az is biztos.

“Like a boss”

Nyilvánvalóan megkapta az adag savat a klub is, ahol az atrocitás történt. Ilyenkor roppant nehéz helyzetbe kerül egy szórakozóhely, hiszen a többi potenciális fellépőt meg kell valahogy nyugtatni, a másik oldalról viszont reagálni kell az őket ért sértésekre. Így született meg a “Hivatalos elnézéskérés a KOLIN zenekartól, és még néhány sor a sajnálatos füles és az azt követő példátlan sajtóhiszti margójára!” kezdetű gyöngyszem. Gyönyörű olyan bocsánatkérést olvasni, ahol a helyén kezelik a történteket – nem is mennek le kutyába, egy picit igazat is adnak, de azért nem is hunyászkodnak meg, s teszik ezt kellő humorral, elvégre mégis csak egy pofonról van szó, legyen az bármennyire is eltúlozva. A „Tényleg bocs, de mi valószínűleg a saját hererákunkból is viccet csinálnánk” mondat pedig úgy, ahogy van eszményi.

Tanultunk valamit?

Mint ahogy nálunk lenni szokott, az esetnek valószínűleg nincs tanulsága. Ugyan a nyári orfűi fesztiválról lemondták a zenekart, de a szervezők ezt nem a viselkedésükre hivatkozva tették, hanem azért, hogy megvédjék őket a nép haragjától. Pár hét leforgása alatt pedig, mint ahogy az lenni szokott, már senki sem emlékszik az esetre, így hiába kapott egy unalmas hétvégén hatalmas visszhangot, a sárdobáláson túlmutató párbeszéd nem indult el… mint ahogy az lenni szokott.