Külön is együtt - Interjú a How To Enjoy Life moderátoraival

Elsőre úgy tűnhet, a kirobbant világjárvány gátat szabott a közösségi életnek, az online tér azonban számos lehetőséget kínál(t) a szocializálódásra. A korábban How To Enjoy Koronavírus néven futó Facebook-csoport egy néhány hónapja indult nagyszerű kezdeményezés. A közelmúltban az adminisztrátorokkal, Kirschner Petrával, volt Pécsibölcsésszel és a Szenes Klub egykori vezetőjével, valamint Berki Alberttel (Albi), mára az EHÖK szárnyai alá került Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság volt tagjával beszélgettem, természetesen a pandémiára való tekintettel szigorúan online keretek között.

PécsiBölcsész: Honnan jött a csoport ötlete? Mi kellett hozzá, hogy megvalósuljon a projekt?

Kirschner Petra: A csoport iránti igény úgy alakult ki bennem, hogy egyszerűen úgy éreztem, túlnő rajtam a járvány okozta bizonytalanság, pánik és kétségbeesés. Hogy nem bírom el egyedül, és támogatásra van szükségem. Ahogy körbenéztem, azt láttam, nem én vagyok az egyetlen.

Tehát vettem egy mély levegőt, felvállaltam a félelmeimet, és magam köré gyűjtöttem olyan embereket, akik hasonlóképp küzdöttek a hirtelen bekövetkező körülményekkel.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen csatlakoznak és hozzák be a saját szeretetteljes, pozitív, teremtő energiáikat. Ha személyesen nem is találkozhattunk sem a családunkkal, sem a barátainkkal, legalább az online térben volt egy kapcsolódási pontunk, ahol szabadon megélhettük a bennünk lévő szorongást vagy apróbb örömöket. 

PB: Milyen lehetőségeket kínál ez a csoport a közösségnek?

K.P.: Holisztikusan nézve a csoport dinamikáját, a tagok által behozott energiákat emelném ki, mivel ez szabta meg a lehetőségeket, hogy ki mennyire kapott rá egy-egy tematikára, kinek mi volt testhezállóbb. Öröm volt nézni, hogyan kapcsolódtak be az emberek például az esti hálaadásokba és a reggeli szelfizésekbe.

Ahogy új tagok csatlakoztak, úgy alakultak a napi szokásaink a csoportban – mindenki hozzátett egy kicsit, teljesen spontán módon.

Megható volt látni, ahogy beindul egy kreatív, pozitív flow a tagok között.

Berki Albert: A közösségi platformokon szinte csak a vírusról és annak negatív hatásáról olvashatunk, a csapból is az folyik, hogy hol mennyi fertőzött van, a vírus merre terjed. A csoport egyfajta virtuális menedékként funkcionál, ahol a pánikkeltés helyett az ellenkezőjére helyeztük a hangsúlyt: hogy megpróbáljuk a kialakult helyzetet élvezni. Természetesen nem azt, hogy egy járvány tombol a világban, hanem az otthon töltött időt, azt, hogy új dolgokat próbálunk ki stb. A csoportban minden tag megoszthat bármit.

Szerencsére mindenki hamar ráérzett a közös irányra, egymás szórakoztatására, megnevettetésére, motiválására.

Naponta több poszt is születik. Van, aki zenét, egy vicces képet, receptet rak ki, vagy kulturális programokat ajánl. Mivel egyre szélesebb lett a választék, elkezdtünk bejegyzéstémákat használni, aminek segítségével mindenki kedvére válogathat, hogy épp mivel szeretne kicsit vidámabb lenni. Van egy hobbicsillagász csoporttagunk is, aki elindított egy sorozatot Csillagpercek néven, és minden alkalommal megoszt velünk valamilyen izgalmas csillagászati tényt.

Közös reggeli és esti szokásaink is kialakultak. A reggeli kedves kezdeményezés Petra egy hirtelen ötletéből született, és szinte mozgalommá nőtte ki magát. Felrakott egy ébredés utáni kócos szelfit, ezzel bátorítva másokat arra, hogy úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk.

Teljesen rendben van, ha nem keltél hatkor, nem jógáztál, futottál le tíz kilométert reggel, nincs rajtad smink, vagy pizsamában dolgozol.

Hihetetlenül új volt ez a kialakult helyzet, mindannyian máshogy kezeltük, és ez így van jól. Az esti szokásunk pedig a hálaadás. Március 23. hétfő óta 100 napon keresztül minden este hálát adtunk valami apróságért, legjobb pillanatért, sikerekért vagy másokért. Úgy gondoltam, mivel a koronavírus miatt a kelleténél is többet koncentrálunk a rossz dolgokra, kell valami, amivel ezt ellensúlyozhatjuk, és előtérbe helyezhetjük azt a sok jó dolgot, ami ér minket, és mindazt, amink van, csak épp megfeledkeztünk róla.

PB: Hogy látjátok a csoportban való részvétel hatását a tagokon?

K.P.: Az a tapasztalatom, hogy sok ember számára erőt adott, amiből fenntarthatja magát ebben az időszakban. Ahogy telt az idő, egy olyan online közösség alakult ki, melynek tagjai elkezdtek aktívan reagálni egymásnak és támogatni egymást kedves szavakkal, ötletes posztokkal és szupportív kommentekkel.  Én magam is olyan emberekkel vettem fel újra a fonalat mélyebben mint például Albi –, akikkel már jó rég nem találkoztam, és az elmúlt években ritkán volt érdemi beszélgetésünk. Valahogy többé vált, mint bármelyik Facebook-csoport, melynek  valaha tagja voltam. Szeretetközösségnek nevezném.

B.A.: A célunk az volt, hogy a csoporttagok, ha végignézik a bejegyzéseket, mosolyogjanak egy jót, felejtsék el egy pillanatra a világban tomboló szorongást, és szerintem ezt sikerült elérnünk.

Többen kiemelték, hogy azért is szeretik nagyon ezt a csoportot, mert nincs trollkodás, itt bátran megoszthatják örömüket, bánatukat, mert kigúnyolás helyett támogatjuk egymást.

Vannak, akiknek például a reggeli képposztolás jelenti a motivációt a felébredéshez.

PB: A jövőben offline is tervezitek folytatni. Ehhez vannak már konkrét elképzelések?

K.P.: Bár nagyon jó lenne összehozni egy találkozót, azt érzékelem, amióta véget értek a korlátozások, kicsit csökkent a csoport aktivitása.

Szerintem ez teljesen oké, hiszen mindenki visszazökkent a régi kerékvágásba és inkább személyes kapcsolódásokból merít, ezekben éli meg a mindennapjait.

Ha egymásra tudunk hangolódni, akkor szerintem úgyis lesz alkalom arra, hogy élőben folytassuk. Ha nem, akkor meg alakul majd a csoport aszerint a flow szerint, ahogy alakulnia kell.

B.A.:

Az egyik legszebb és legérdekesebb dolog a csoportban, hogy nagyon sokan fizikai találkozás nélkül lettünk ismeretlenekből ismerősök.

Szerettük volna, hogy a csoporttagok jobban megismerjék egymást. Ehhez első lépésként online közös filmezést, majd online beszélgetős, borozgatós estéket szerveztünk. Az eddigi mindhárom alkalom nagyon jól sikerült, sokat nevettünk. Még ha csak kamerán keresztül is, de találkoztunk azokkal, akikkel napi szinten beszélgetünk egy-egy bejegyzés alatt. Mivel már lehet, tervezgetjük a személyes, fizikai találkozást is. A csoport másik szépsége, ami egyben a személyes találkozót meg is nehezíti, hogy van olyan, aki Angliából, Németországból van velünk. A legtöbben viszont Budapesten vagy Pécsen élnek, így ezen a két helyen szeretnénk találkozót szervezni.

PB: Született esetleg valami hasznos tanulság a csoport üzemeltetése során?

K.P.: Abszolút! Elsősorban az, hogy minden befektetett energia összeadódik! Azt éreztem, hogy minél aktívabbak voltak a csoporttagok, annál többen csatlakoztak ehhez az energiához, egyre többen vettek részt a posztolásban, kommentelésben. Volt, hogy már át se láttam, egy nap alatt hány bejegyzés került ki. Ez jó érzés volt nagyon. Másrészt sokat tanultam az elfogadásról. Ahogy én saját magam felé elfogadóbb lettem, úgy lettem elfogadóbb arra is, hogy bevonjak még egy admint, aki alakítja a csoport aktivitását, illetve, hogy mertem engedni, hogy a csoport tagjai a saját energiáikkal vigyék tovább a flow-t.

Régen nehezen ment volna, hogy kiengedjem az irányítást a kezeim közül, most úgy érzem, kezdem kapizsgálni, hogy kell. Sőt, sokkal több örömet okoz, mint megpróbálni kordában tartani azt, amire nincs befolyásunk.

B.A.: Petrához hasonlóan én is szeretek, szerettem csak egyedül csinálni dolgokat. Például azt hittem, elég lesz, ha egyedül dolgozom fel a pandémia miatt kialakult helyzetet, de rá kellett jönnöm, hogy együtt könnyebb.

Eleinte néha eluralkodott rajtam a „mind meghalunk” érzés, de azáltal, hogy megtapasztaltam a közösségünk pozitív hatását, éreztem, hogy együtt túljutunk ezen is.

Egyedül biztosan nem adtam volna hálát minden egyes este. Előfordult, hogy később posztoltam a napi hálaadást, és valaki írta, hogy már nagyon várta. Ez engem is motivált, és erősítette bennem a tényt, hogy együtt tényleg könnyebb.