„Közös érdekünk, hogy a történelem szerethető tantárgy legyen”

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – fogalmazta meg Szent-Györgyi Albert. Megfontolásra érdemes, bölcs szavak ezek. Ezért fontos, hogy a Nemzeti Alaptanterv kérdésében kialakult vitákat indulatmentesen, konszenzusos alapon lehessen megtárgyalni. Erre tettek kísérletet egy szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében a PTE BTK Történettudományi Intézet Új- és Modernkori Történeti Tanszék szervezésében az egyetem Rókus utcai épületében. 

Az elmúlt hetekben a megújított Nemzeti Alaptantervvel magával, és annak történelemtanulási területével kapcsolatban is mind a hagyományos, mind pedig a közösségi médiában, de még az iskolákban is vita alakult ki. A megfogalmazott kritikák sok esetben elveszítették szakmai mivoltukat, politikai-ideológiai jelleget öltöttek, bizonyítva, hogy nem könnyű szétválasztani a szakmaiságot a politikumtól. 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak: Engel Mária, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagja, a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szki vezető tanára és Kaposi József, oktatásszervező, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnöke. Az esemény moderátora, illetve ahogy magát ironikusan felkonferálta, provokátora Bánkuti Gábor egyetemi docens tanszékvezető-helyettes volt. 

A beszélgetés helyszínén, a Történettudományi Intézet Rókus utcai épületének nagyjából 120 férőhelyes teremben hozzávetőleg 160-170 ember zsúfolódott össze, hogy meghallgassák az eszmecserét. Zömmel történelem tanár szakos hallgatók, a történelem tanszékek oktatói, gyakorló pedagógusok is ültek a közönség soraiban. Bár a téma értelemszerűen a történelemoktatás tárgykörére lett leszűkítve, az nyilvánvaló, hogy az új Nemzeti Alaptanterv problémája túlmutat az egyes tantárgyak, így a történelem szakmai érdekeltségén. Minden túlzás nélkül állítható, hogy ez a magyar társadalom ügye. A beszélgetést Bánkuti Gábor, az esemény moderátora nyitotta meg az új NAT születési körülményeinek ismertetésével.

Elmondta, hogy függetlenül az erős sajtóvisszhangtól és annak politikai, ideológiai kontextusától, a beszélgetés a tantárgypedagógiai vonatkozásokról szól, bár maga a dokumentum (az új NAT) sem függetleníthető a politikától.

Szó esett arról, hogy 2016-17-ben Csépe Valéria irányítása mellett száz tagú szakértői bizottság készített egy tervezetet. Ez 2018 augusztusára készült el, azonban mielőtt érdemi vita bontakozhatott volna ki róla, a kormányzat jelezte, hogy az nem felel meg az oktatáspolitika szándékainak. 2020. január 31-én pedig minden előzetes konzultáció nélkül megjelent az új NAT. Napokon belül különféle reflexiók láttak napvilágot a sajtóban és a közösségi médiában, strukturális vonatkozásban különösen a magyar és az ének-zene tárgyak esetében. A történelem tantárgy oktatására vonatkozó tartalmi elemekre több szakmai szervezet is reagált. A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete támogatóan nyilatkozott, a Történelemtanárok Egylete nyilatkozatban bírálta és elfogadhatatlannak nevezte a dokumentumot.

A szakértőknek feltett első kérdés az volt, hogy miért volt szükség új Nemzeti Alaptanterv bevezetésére, miért kellett a 2012-es NAT-ot megváltoztatni.

Válaszában Engel Mária azt hangsúlyozta, hogy nem tudni, miért, de nem készültek az alaptanterv elkészítése előtt hatástanulmányok, ami pedig fontos lett volna. A Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagjaként kitért arra is, hogy az egyesülettel nem történt szakmai egyeztetés, mindössze egy tagjuk vett részt a munkálatokban.

Kaposi József rövid történeti áttekintést adott az eddigi Nemzeti Alaptantervekről, illetve tisztázni igyekezett a fogalmi kereteket. Elmondta, hogy a korábbi oktatási struktúrában a NAT a magtanterv szerepét töltötte be, mellette mint egyfajta burok helyezkedett el egyfelől a kerettanterv, másfelől a helyi tantervek.

Mindegyik korábbi NAT-ban műveltségterületeket határoztak meg konkrét óraszámok nélkül, hiszen azokat a kerettanterv szabályozta. Ezzel rá is tért a legfőbb különbségre a korábbi és a jelenlegi alaptantervek között: a 2020-as NAT megszünteti a műveltségterületeket, és óraszámkeretet tartalmaz.

Kiemelte, hogy korábban a kerettanterv miniszteri rendeletként jelent meg, most nem ez történik. Műfaját tekintve inkább kerettanterv típusú, így szűkítheti a helyi alkalmazás keretrendszerét. A kerettantervek kiszámíthatóságát rontja, hogy rendelet helyett csak miniszteri közzétételi kötelezettség az előírás.

Az oktatásszervező szakember utalt rá, hogy 2012-ben 300 pontos kérdőívet küldtek szét az akkori NAT előkészítése során. A kérdőíves felmérés figyelembevételével létrejött alaptanterv 70%-ban találkozott a tanárok ízlésével. Azért lehet nemzetinek nevezni, mert szakmai konszenzuson alapult. Ezután feltette a kérdést, hogy a 2020-as NAT nemzeti jellege miben nyilvánul meg.

Bánkuti Gábor az iránt érdeklődött, hogy van-e észszerű oka a rapid végrehajtásnak? Kaposi József rövid válaszában azzal indokolta, hogy a 2022-es választási kampány idejére már lekerüljön a napirendről a téma.

Következő kérdésében a beszélgetés moderátora a NAT belső koherenciáját firtatta, miszerint alapelemeiben a szöveg a 2018-as tervezetet követi, ugyanakkor az utólagos betoldások és új hangsúlyok megbontják a struktúrát és ellentmondásossá teszik azt. Az új tanterv például deklarálja, hogy a történelem tanítása narratív, kronologikus folyamat, miközben alapelveiben az élményszerű, tevékenységközpontú oktatásra is hivatkozik. Ennek alapján hogyan látják a szakértők a szöveg belső logikáját?

Engel Mária szerint a korábbi alaptantervekhez képest visszalépés ez az új szabályozás.

Igaz, hogy történt tananyagcsökkentés, de a 2018-as korszerű tervezethez képest következetlenül jelennek meg benne az új módszertani elemek, ezeknek a jelentősége érezhetően kisebb volt az alkotók számára.

Kaposi József véleménye, hogy a korábbi NAT-ok fejlesztési célokat fogalmaztak meg, mint például a kritikai gondolkodás. Az új NAT-ban ezek a fejlesztési célok nem jelennek meg, csak tanulási eredményekről beszél, mert csak azok mérhetőek. Kikerült a kritikai gondolkodás is mint elérendő cél. Mit is jelent mindez? Még nem tudni. Az első érettségi 2024-ben lesz.

Az is fontos kérdés,hogy mi is a célunk a tanítással. Az új NAT említi az általános műveltség megszerzésének igényét. Kérdés, hogy egyáltalán van ilyen? Érdemes lenne társadalmi párbeszédet folytatni róla, hogy mi a műveltség? Ezek meghatároznák, hogy mit és hogyan tanítsunk.

Kaposi József szerint az egyik komoly hiányosság, hogy nem tudjuk, mi a döntések háttere. Mi volt a baj például a kritikai gondolkodással? Engel Mária beszélt a tananyagcsökkentés kérdéséről, illetve arról, hogy mintha kategóriazavar lenne a témakörök meghatározásánál. Időnként alkategóriákat kapcsolnak be, amely teljesen logikátlannak tűnik, ilyen például a deportálások a Gulágra altéma kiemelése, miközben a felsorolás többi részében ennél átfogóbb témákat határoz meg. Kaposi József is a logikátlanságokra hozott fel példákat, majd megismételte korábbi felvetését, hogy vitát kellett volna folytatni, hogy konszenzusos NAT születhessen.

Engel Mária kiemelte, hogy a 2018-as tervezet fontosnak tartotta az oktatási folyamat minden résztvevőjének a felelősségét, míg a szülők felelőssége az új szövegből kimaradt.

Ezután Engel Mária a különböző országok oktatási eredményességének kutatására hivatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy az oktatási rendszer minél több teret ad a pedagógusoknak, annál jobb teljesítményt érnek el a diákok. Kaposi József erre reagálva felvázolta, hogy az oktatáspolitikán múlik, milyen utat választ.

Mint mondta, követhetjük a finn példát is, ahol fontos, hogy mi is érdekli a diákokat, közösen hozzák létre a diákok és a tanárok a tantervet.

De követhetjük a dél-koreai utat is, ami egy szigorú teljesítményorientált rendszert jelent. A szakértő feltette a kérdést, hogy mi lehet a siker záloga. Szerinte a dokumentumkészítésre szánt időnek és forrásnak kell 20%-nak lenni, míg az implementációra (a megvalósításra) célszerű a források 80%-át fordítani. 

Majd felvetődött a kérdést: Ilyen helyzetben, mikor egy alapvetően nem szakmai jellegű kihívás éri a szakmát, lehet-e szakmai választ adni? Van-e kimenet ebből a szituációból?

Engel Mária válaszában felvetette a pedagógus szakma megosztottságát is

„Ma már becsukott ajtókkal nem lehet elérni semmit. Meggyőződésem, hogy igazi minőségi ugrást akkor lehet elérni, ha az oktatók képesek kooperálni egymással. A nagy tömegeknek nagy az ő tehetetlenségük, ahogy Newton mondta. A magyar pedagógus társadalom nagy részét lehetetlen kimozdítani. E nélkül pedig nehéz változást elérni.”

Kaposi József szerint egy projekt sikere azon múlik, hogy végrehajtóit mennyire sikerül bevonni, érdekeltté tenni. Az a dokumentum, amit nem éreznek magukénak, nem felel meg ennek a célnak. Ezután a moderátor lehetőséget adott a közönségnek, hogy feltegyék kérdéseiket. Az első hozzászóló öt éve dolgozó középiskolai tanár volt, aki saját szavaival szólva a „NAT kritikusainak kritikusaként” kívánt fellépni. Elsősorban a Történelemtanárok Egyletének elnökét, Miklósi Lászlót bírálta, de azt is megjegyezte, hogy a kerekasztal-beszélgetés két meghívott vendége is hangulatot próbál kelteni a szerinte teljesen megfelelő új NAT ellen.

A közönség soraiból érkező kérdésre, hogy a Csépe Valéria nevéhez köthető tervezet megfelelőbb lett volna-e, Kaposi József azt válaszolta, valószínűleg igen. A tantervet a gőzgéphez hasonlította, ami köztudottan alacsony hatékonyságú, és az a fontos, hogy mi fog történni a tantermekben szeptembertől. A dolog arról szólt volna, hogy egy változás szép lassan induljon el. Ez az, ami nem fog megtörténni.

„Közös érdekünk, hogy a történelem szerethető tantárgy legyen, mégis kénytelenek vagyunk egymással is vitázni. Az együttműködés kultúráját kellene meghonosítani”

– reagált a hozzászólásra Kaposi József. Engel Mária pedig megjegyezte, hogy nem a történelem a NAT legnagyobb vesztese, hanem a magyar és az ének-zene, mégsincs összefogás ezeknek a tárgyaknak az oktatóival.

Egy idősebb pedagógus tette fel azt a kérdést, amely már bennem is bujkált másfél óra eltelte után:

„Mi miért vagyunk itt? Ez hová fut ki?”

Érdekes helyzet állt elő, amikor meg sem várva a választ, egy újabb jelentkező, egy egyetemi oktató régész jelentkezett szólásra, és tulajdonképpen továbbfűzte az előző kérdésfelvetést. Elmondta, hogy ő maga szeretne válaszolni egy kérdéssel indítva.

„Mikor talált a teremben bárkinek a javaslata értő fülekre a kormányzat részéről? Kíváncsiak rá, hogy mit gondol bármiről a szakma?”

Majd szakmai tapasztalatait, élményeit idézte fel, megemlítve, hogy egy államtitkárral folytatott megbeszélés során az illető azt mondta neki és kollégáinak, hogy szívesen beszélget, de úgyis a kormányzat dönt és nem a szakmabeliek. Emiatt szkeptikus, de fontosnak tartja, legalább az értelmiség körein belül megbeszélni egymással ezeket a kérdéseket. Mint mondta:

„Legalább közöttünk ne legyenek késhegyre menő viták.”

A moderátor, Bánkuti Gábor erre a felvetésre igyekezett pozitív választ adni:.

„Mi miért történt? Egy történész ezt kérdezi. A hogyan kérdése pedig sokszor elvezet a miérthez. Ezt tehetjük, a magunk szűk keretei között kimunkálhatjuk a hogyan kereteit.”

– mondta, majd hozzátette: „A mi célunk ezzel a fórummal az volt, hogy mindenki érdemben tájékozódhasson, és úgy hozzon döntést, alkosson véleményt. Nem csináltunk forradalmat”. Ekkor egy idős hölgy közbekérdezett: „Miért nem?” Ez a kérdés részben derültséget keltett. Kaposi József ekkor szót kérve a következőket mondta:

„Én hiszek a kompromisszumban. A 2012-es NAT-ban ez a filozófia benne volt. Mindenben lehet konszenzust keresni, ha van kivel megállapodni. A pedagógus-társadalom együttműködő közösség. Legalábbis én ebben reménykedem.”

A közönség soraiból valaki felvetette: „Mindez a minisztérium fogadókészségén múlik.”

Az idős hölgy, aki a forradalom szót említette, - mint hozzászólásából később kiderült, nyugalmazott pedagógus - mondta ki a legfontosabb szavakat:

„Mi lesz a következő generációval? Én könnyű helyzetben vagyok, nyugdíjas vagyok. Most már nem hallgatok. Hallgattam a szocializmus alatt eleget, most már nem hallgatok.”

Végszónak is kiválóak voltak ezek a mondatok, még ha radikálisnak is hatottak az értelmiségi közegben, de Erősen kétséges, hogy szakmai beszélgetésekkel lehet.e hatni az oktatáspolitika döntéshozóira, akik láthatólag nemcsak konszenzusra nem szeretnének jutni, de még csak tárgyalni sem akarnak a szakma képviselőivel. Érezhetően a NAT legnagyobb gyengesége talán nem is a tartalmában, hanem a megszületésének, bevezetésének módjában van. Ez a szakmai beszélgetés is erről győzhette meg a közönséget és az értelmiség felelősségéről, hiszen abban biztosan egyet lehet érteni, hogy egy nemzet, egy ország jövője az oktatásában van.